Lélekemelõ ünnepségsorozat Vancouverben

Június 14-16. között a Nyugat-magyarországi Egyetem küldöttségének tagjaként vettem részt a Sopron-UBC kapcsolatok 50. évfordulóján rendezett ünnepségen és előadásokon. Ez volt az első tengerentúli utazásom Kanadába. E sorok íróját kedves ismerősei és barátai – mivel pár nappal előbb érkezett Kanadába - megismertették Vancouver sziget szépségeivel. Jártam Victoriában (kilátópontok, a belváros, a tartományi és repülési múzeum megtekintésében kalauzom Benkő Géza bátyám volt). A közeli B-nt Porpáczy Lehel mutatta be a számomra. Eljutottam Duncanba (a Totemoszlopok városkájába Bakos Tibor bátyámhoz) Vele megnéztem az őslakók múzeumát a 41 totemoszloppal, majd gyönyörködtem a kis Chemainus település falfestményeiben. Két napot töltöttem Parksvilleben (Pintér Laci bátyám és Marika vendégeként). Victoriába Ötvös Imre elnök és Nanaimoba Tibor bátyám meghívására jutottam el. Mindkét város magyar házában jól sikerült előadást is tartottam. Jártam a Mc Millan parkban, a csodálatos Katedrális erdőben. A fák mérete szinte lenyűgözi az embert. 500-600 éves monstrumok között vezetett utunk. Idegenvezetőim (Bölecz Béla bátyám és Pintér László) hűségesen magyarázták az erdő életét és ifjúkori emlékeiket. Szinte hitetlenkedve álldogáltam és sétáltam a Csendes óceán partján. Eljutottam Tofinoba és annak környékére is. Lencsevégre kaptuk az erdő szélén táplálkozó fekete medvét. Kísérőim mindenütt a volt soproni diákok voltak, azok akik 51 évvel ezelőtt hitet tettek egy független, demokratikus és semleges Magyarország mellett. Június 13-án este - már Vancouverben - Rétfalvi László hagyományos kertipartiján vettünk részt, ahol vidáman el is nótáztunk. A parti díszvendége Adamovics professzor úr volt.
Június 14-én ünnepélyes keretek között emlékeztek meg azokról a volt Soproni Erdőmérnöki Főiskolásokról és tanáraikról, akik a szovjet terror és megszállás elől hazájukat elhagyni kényszerültek, valamint az ötven évvel ezelőtt őket befogadó intézményről és a letelepedésüket elősegítő kanadai államférfiakról. Felidézték, hogy Roller Kálmán akkori dékán vezetésével, szívós munkával, nehéz, embert próbáló körülmények között fejezte be tanulmányait 140 fiú és leány 1957 és 1961 között a Brit Kolumbiai Egyetemen (UBC)
Az akkori diákok közül 73 fiú és leány vett részt családtagjaikkal, barátaikkal együtt az ünnepségeken. A rendezvényt maga az UBC kezdeményezte abból a célból, hogy elismerje kimagasló eredményeiket, sikereiket és azt a különleges szerepet amit az UBC történetében betöltöttek. A Selmec-Sopron-Vancouver jelképes hídpillérei voltak ők – összekötő kapocs az ó- és új haza között. Torokszorító volt látni az összeölelkező, egymást üdvözlő volt hallgatókat az erdészeti fakultás épülete előtt. Józsa László az ismert fafaragó-művész (volt hallgató)
Székelykapuja és az 50. évforduló tiszteletére újonnan felavatott kopjafája mellett elhaladó, és régi selmeci-soproni nótákat éneklő öregdiákokat, a Soproni Alumni elnöke, Grátzer Miklós vezette az ünnepség helyszínére. Szünni nem akaró, lélekből fakadó tapsvihar köszöntötte őket. Az ünnepség szónokai visszatekintettek az elmúlt 50 esztendőre, vázolták a kanadai-magyar, illetve a soproni-vancouveri kapcsolatokat. A délután folyamán kisebb vetítéses előadásokra került sor. Jómagam eddig jórészt nem ismert filmrészletekkel, rövid 20 perces előadásban mutattam be az Ausztriától-Kanadába vezető menekülés állomásait, a magyar exodust.
A másnapi tudományos szakmai tanácskozás témája többek között ismét a személyes hangú visszatekintés, az elért eredmények, a kanadai-magyar örökség, és a felvázolt jövőkép volt, benne a kapcsolatok további bővítésének és ápolásának lehetőségével. Nemegyszer hangos nevetés hangzott fel az auditorium padsoraiból, hiszen többen igazi adomákkal is fűszerezték mondanivalójukat. „Hajrá ú, bé, cé” - emlékezett a volt kanadai tanár a diákok lelkes szurkolására.
A következő nap löncsön vettünk részt a Kozák házaspárnál, majd a kora délutáni órákat Adamovics professzor és családja körében töltöttük el. Ezt követően este 6-kor a záróbankettre került sor a Vancouveri Magyar Házban. Az emelvényt az UBC-n diplomázottak arcképes tablói díszítették. Grátzer professzor hangsúlyozta számomra: „Vegyem megtiszteltetésnek, hogy az V. évesek között kaptam helyet.” Könyvem szereplői közül többekkel most találkoztam először az életben. A hagyományos magyar konyha ínycsiklandozó varázsa mindannyiunkat a kulinális élvezetek rabjává tett. Miután jól megvacsoráztunk, a baráti beszélgetéseknek csak éjfél után lett vége. Jákóy András bátyámmal, a jelenlegi elnökkel bezártuk a Házat. Csak hajnali egyre értünk haza. Vancuverben Bandi bátyám szállóvendége voltam 3 egész napig! Szobatársam pedig házigazdám jó barátja, Bella Imre volt, aki 1200 km-t autózott az ünnepségsorozat kedvéért. Sokat beszélgettünk, nézelődtünk és sétáltunk a városban. Voltam a Yacht klubban is, hiszen Bandi bátyám szenvedélyes vitorlázó, aki a hajók szeretetét Balatonalmádiból, a magyar tenger partjáról szívta örökre magába.
A tíz nap úgy elrepült, mint a gyermekláncfű, ha ráfúj a szél… Az ember észre sem vette, de már a hazafelé tartó repülőgépen ült.
A felejthetetlen szép napok emléke pedig ott él a szívünkben, kitörölhetetlenül, örökké!
Mit lehet írni még? Köszönjük Kanada, köszönjük UBC, köszönjük a felejthetetlen napokat, volt soproni diákok! Hagyományos köszöntésünkkel búcsúzom, kívánva számotokra minden jót az életben. Jó szerencsét! Üdv az erdésznek!

ifj. Sarkady Sándor - könyvtári fõigazgató

Vissza az SZ.M.-Online oldalra