Csángó gyerekek kanadai sikere

Ferencz Kinga tanítónő, a GIM néven ismert Gyimesfelsőloki Ifjúsági és Közművelődési Egyesület elnöke tevékeny résztvevője a gyimesi csángómagyarok mindennapjainak. Tőle értesültünk a Csángósors, amatőr festők alkotóműhelye és virtuális kiállítása című rendezvényükről, amelynek fő védnöke a budapesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, továbbá a Gyimesfelsőloki Községi Könyvtár, a csíksomlyói Vitos Kerámia és a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítvány volt. Az esemény kanadai visszhangját az indokolja, hogy védnökséget vállalt a brit columbiai Victoriában élő Székely Imre grafikusművész is. Ő, amint már az erdélyi lapokban is beszámoltunk róla, az első és eddig az egyetlen kanadai magyar képzőművész, aki abban a szerencsés kitüntetésben részesült, hogy személyesen nyújthatta át a Szentatyának Abba Pater című alkotását a Vatikánban. A GIM kezdeményezésének jelentőségét emeli az a tény, hogy nem kisebb céllal indult, mint biztosítani a helyi amatőr ifjak és gyermekek számára az alkotási és bemutatkozási lehetőséget.

A GIM idei rendezvényének szakmai irányítója Timár Károly grafikusművész, aki a zsűri elnöki tisztét is betöltötte. Timár Károly nevét és munkásságát tisztelet övezi Erdélyben, hiszen ő, mint a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítvány elnöke, rendszeresen szervezi az alkotótáborokat. A GIM honlapján megrendezett virtuális kiállítás befejezésekor Székely Imre különdíjjal jutalmazta a kanadai ad hoc zsűri által legjobbnak talált alkotást, amelyet a beszkennelt és e-mailen beküldött képekből választott ki. A szerencsés nyertes, Bodor Mónika ötven dollár jutalmat kapott a művésztől, a második díjas Fancsali Noémi negyven, a harmadik, Bilibók Zsolt harminc dollárt kapott a Torontóban élő dr. Dencs Katalin – dr. Magyar Tamás házaspártól. Ezenkívül minden díjazottat megajándékoztak egy-egy Székely-grafikával is. A bírálóbizottság tagjaként Telch György, a Kaleidoscope Könyvkiadó igazgatója a verseny további nyolc résztvevőjének – Antal Bernadettnek, Berszán Pálnak, Fancsali Renátának, Fogarasi Istvánnak, Gábor Emőkének, Nagy Endrének, Tatár Máriának, Vaszi Emőkének – Dancs Rózsa Vaddisznók törték a törökbúzát című kötetét és egy-egy – Kanada nemzeti himnuszát tartalmazó könyvjelzőt küldött. Az ifjú amatőr képzőművészek alkotásai megörökítik a csángók mindennapjai és életkörülményei mellett a havasoktól körülhatárolt, sajátos életteret is, a jellegzetes gyimesi tájat. Ez a varázslatos, de az életet mindennap próbára tevő környezet egyéni népviseletet, szokásokat, életérzést és erkölcsiséget termelt ki, amely nem hasonlítható más tájakon élő emberek életmódjához. A fiatal művészeknek további sikereket, szüleiknek, nevelőiknek jó egészséget, lankadatlan hitet, reményt és egy boldogabb jövő megvalósulását kívánjuk az új esztendőben.

DANCS RÓZSA, Kanada

Következő cikk