TRIANON ÉS AZ ANGOL PARLAMENT

1920 júniusában, röviddel a trianoni békekötés után az angol külügyi államtitkár gratulált a magyar kormánynak és ragyogó jövõt jósolt népünknek az új, összpontosított területű Magyarországon.

Erre a jóhiszemű lépésre bizonyára sajátos angol humora, vagy naívsága késztette az államtitkárt. Évekkel azelõtt, az ugyancsak jóhumorú angol miniszterelnök, Disraeli hasonló jóindulattal gratulált Törökországnak a berlini békekötés után, mely elszakította európai területei nagy részét.

A trianoni békeszerzõdés nagy visszhangot keltett szerte a világon. Voltak olyanok, akik hasznot reméltek tõle, új területeket, hadisarcot, szabad zsarolást. Ezek egekig magasztalták a szerzõdés eredményeit, s a történelmi hamisítástól a politikai intrikákig mindent elkövettek nacionalista rabló céljaik elérésére. Felsõ-Magyarországot például nem az ott élõ népek plebicitása alapján szakították el az országtól 1918-ban a pittsburgi egyezmény nyomására.

A másik csoportba tartoztak a langyos-semlegesek, akik járatlanok voltak Középkelet-Európa történelmi berkeiben-buktatóiban, s akik a végleges megoldást egy újabb kivizsgálás eredményeitõl tették függõvé. Ezek olyan jellegzetes érveket hoztak fel, mint az angol felsõházi képviselõ, mondván: ,,Én személy szerint nem szimpatizálok a magyarokkal, arrogáns, izgága természetük miatt. De az sem helytálló, bocsánat az erõs kifejezésért, hogy a megszálló románok elsajátítottak tõlük 7000 vasúti kocsit, 1273 lokomotív gépet, s jószágállományuk felét…” (Sir S. Hoare, 1920. feb. 12-én.)

Túlnyomó többségben azonban azok voltak, akik a szerzõdést alapjaiban igazságtalannak tartották.

Háborús bûnõsség

A háborús bűnösség fogalma gyakori témája volt a külföldi szemlélőknek. Voltak olyanok, akik elsõszámú bûnösséggel vádolták Magyarországot, s igyekeztek a felelõsség teljes részét a nyakába sózni. Az általánosan elfogadott közvéleményt azonban Angliában Lord Newton így fejezte ki 1920 márciusában:

„Mi a magyarok bûne? Az a tény, hogy ellenünk harcoltak? De voltak idõk, midõn a csehek, lengyelek és mások, akiket ma keblünkre ölelünk, éppen úgy nem voltak szövetségeseink, mint a magyarok ebben a háborúban...”

Egy évvel késõbb, ugyanez a képviselõ így nyilatkozott:

„Ismét, pironkodás nélkül állítom, hogy Magyarország humánusabb és igazságosabb bánásmódra érdemes. Sok rosszat mondtak már ellene; elsõszámú háborús bûnösséggel vádolták, holott Magyarország legkevésbé felelõs ezért a háborúért...”

A világháború akkor még titokzatos iratai azt mutatják, hogy a magyarok a semlegesség politikáját hirdették. A sokat kárhoztatott Tisza István miniszterelnök nyilatkozatai ismertek voltak diplomáciai körökben, a Szerbia elleni háború fatális következményeit illetõen. A magyarok ügyét védõ angol képviselõk Tisza István 1914. július 7-én mondott nyilatkozatára hivatkoztak, hogy Tisza semmi háborús politikát nem hajlandó támogatni. Idézték júlus 8-án kelt memorandumát is:

„Miután gondosan áttanulmányoztam az ügyet, nem osztozom a felelõsségben Szerbia megtámadásában...” A magyar kabinet elfogadta ezt az álláspontot, azzal a kiegészítéssel, hogy oldják meg a szerb problémát békés úton, s hogy a magyarok nem kívánnak területszerzõ háborút viselni Szerbia ellen.

Jóvátétel

Jóvátételi kötelezettségünk szolgált az angol parlamentben egy újabb támadási felületet a szerzõdés amúgyis hézagos-ködös pontjaival. A hivatalos döntések szerint Magyarország jóvátétellel tartozott a szerbeknek, cseheknek, románoknak, szlovéneknek, szlovákoknak, olaszoknak, görögöknek (!).

A szerzõdés idevágó cikkelye megállapítja, hogy bár Magyarország felelõs a háború okozta károk egészéért, a konferencia azonban, atyai jóindulatból ,,leredukálta” a horribilis összeget... Ilyen pongyola megfogalmazásban békeszerzõdés a világtörténelemben még nem íródott. Mennyi volt a háború okozta kár? Mennyire redukálták le a magyarok hadisarcát? S mennyiben lehetett Magyarország egyedül mindezekért felelõs? Ezekre a fogós kérdésekre még a mai napig sem érkezett elfogadható válasz.

Magyarázatul azt hozták fel, hogy a jóvátétel jellegét és összegét 1920-ban még nem állapították meg. Még 1921-ben is egy gazdasági komisszióról beszéltek, amely Magyarország fizetőképességét volt hivatott kivizsgálni. A megszálló rablók garázdasága tetejében, Magyarország gazdasági csőd szélén állt. Trianonnal elvesztette erdősége 85 százalékát, sóbányái egészét, vasútvonalai 65 százalékát, érc, bauxit, kő készletének nagy részét. A Bethlen kormány segélykiáltással fordult a Nemzetek Szövetségéhez. Az angol parlamentben kérdõvé tették, hogy milyen titokzatos úton erõszakolhatták ki ezt a szerzõdést, ha elõbb a leglényegesebb pontokat egyáltalán nem tisztázták?

Az igazság persze az, hogy ez a jóvátétel csupán porhintés volt a magyarok ellen ágáló nacionalista Benesek és Masarykok szemébe, akik erkölcsi elégtételt követeltek annak kifejezésére, hogy a magyaroknak nem volt igazuk abban a háborúban, amelyikben nekik igazuk volt.

Egy próféta

A szerződés végsõ következtetésében nagy szerepet játszott az a tény, hogy a magyarok nemzetiségi politikáját félremagyarázták, eltúlozták. Viscount Bryce úgy nyilatkozott az angol parlamentben, hogy a Rajna túlsó partján a kisebbségben élõ nemzetiségieket mindig is kihasználták, s ebben talán a magyarok sem képeztek kivételt. Az is igaz, hogy a magyarok sokat hangoskodtak egy központi magyar állam érdekében. De ezen túlmenően korántsem voltak olyan kegyetlenek, mint a poroszok, az oroszok, hogy a háború utáni románokról ne is szóljunk....

A nemzetiségi kisebbség jogait éppen a trianoni konferencia sértette meg legjobban, folytatta Bryce, amely úgy ítélkezett népek sorsa felett, hogy meg sem kérdezte õket. Ez a szerzõdés nem több egy történelmi szégyenfoltnál, melyet valami láthatatlan gonoszság sugallatára hoztak létre. „Önök valóban elhiszik, hogy ez a szerzõdés békét jelent? Ellenkezõleg, ez veti majd el az elkövetkezõ háború magvait, egy olyan korszakban, amikor béke a világ leghõbb óhaja...”

A próféta szavai beteljesültek.

Miska János

Kattintson ide - egyszerûsített, nyomtatható változat, képek nélkül - PDF forma

Vissza az SZ.M.-Online oldalra