SZEMESNEK ÁLL A VILÁG...

Kicsit kényes téma amelyet megpendítek az alábbiakban, de kikivánkozik az emberből.

Néhány hónappal ezelõtt a Royal Canadian Mounted Police egyik magasrangú vezetőjét helyezték vád alá Ottawában. Torontóban a városi rendőrség néhány detektívje bukott le drug-maffiával való kapcsolatuk miatt. A helyi újságban olvashattuk, hogy városunk rendõrfõnökét is felfüggesztették állásából. Fenti hírek mellett ritkaság az a hét, amikor ne értesülnénk vállalati vezetők részéről történt csalásokról, vagy visszaélésekről. Nem értek a közgazdasághoz, de a jelenlegi amerikai bankok és az autóipar hirtelen összeomlása is kissé gyanús nekem. Valószinû, hogy a lebukottak csak elenyésző kis százalékát képezik azoknak, akik továbbra is megússzák és büntetlenül folytatják illegális tevékenységüket.

Nem vallom, hogy feltétlenül igaz, miszerint minden vagyon mögött egy bûntény húzódik meg. Az sem igaz, hogy minden vagyon a ki nem fizetett munkabérekből tevõdik össze. De nagyon sok jel mutat arra, hogy a hatalom korrumpál és nagyon kevés az olyan ember, aki a felkínálkozó alkalmaknak nemet tud mondani. A római történetírók mint példaképet említik meg Lucius Cincinnatus-t, aki mint diktátor nem tulajdonított el semmit az állami kincstárból, önként lemondott a hatalomról és visszament kis birtokára és gazdálkodásból, földmívelésből kereste meg kenyerét. Hirtelenében nem tudok egy második, hasonló példát találni.
Tudjuk, hogy a Balkánon, Romániában, Törökországban, arab országokban a "baksis" rendszer volt és egyes helyeken van még mindig életben, ami azt jelenti, hogy az állami és egyéb közalkalmazottak nem kapnak fizetést, az ügyfeleik borravalóiból, megvesztegetéseiből egzisztálnak, - de szerintem sajnos, etikailag ugyancsak kifogásolható az orvosok által bevezetett "hálapénz" intézménye Magyarországon.

Plató szerint fogalmaink a maguk abszolút tisztaságában csak az ideák honában léteznek. Itt a földön, társadalmunkban ezeknek a fogalmaknak csak megrontott, torz utánzataival találkozunk. Talán egy fogalmunk sincs annyira elérhetetlen messzeségben az ideák világában, mint a becsület és ezzel kapcsolatosan merülnek fel bizonyos gondolatok. Kiváncsi vagyok arra és milyen jó lenne, ha módunkban állna megállapítani, hogy a világon egzisztáló kétféle közgazdaság közül melyik az igazán döntő és melyiknek van életünkre hatásosabb formáló ereje?

Amióta világ a világ, kevés olyan ember volt, aki elég erős volt erkölcseiben arra, hogy a meggazdagodásra való alkalmat visszautasította volna. A falusi jegyzőtől a miniszterelnökön keresztül, az UNO fõtitkárán át a Világbank elnökéig, a tények szerint eddig még mindenkinek megvolt és megvan a saját árfolyama. Egy busás borravaló, gavalléros ajándék itt, egy kis kenőpénz ott, egy-egy felkínált igazgatósági tagság valamilyen nemzetközi vállalatnál, felvétel valahol egy korporáció bérlistájára, építkezési engedéy kiadása az unokaöccsnek, állami megrendelés juttatása egy rokonnak és elmondhatatlan a száma és a lehetősége, a módja és válfaja a megvesztegethetőségnek és a korrupciónak.

Ezért lenne érdemes tudni, hogy mik az eredményei azoknak a gazdasági intézkedéseknek, tevékenységeknek, amelyek az asztal fölött nyíltan történnek és mik a következményei azoknak a manipulációknak, amelyek az asztal alatt mennek végbe? Mennyiben változna meg életünk, ha mindenki becsületes lenne?
 
A húszas években az USA lakosságát Al Capone és egyéb illegális gengszterbandák látták el alkoholos italokkal, annak ellenére, hogy a hatóságok látszólag üldözték ezeket a bandákat. Ma az egész világon a kábítószerekkel folyik hasonló multimilliárdos üzlet, ami nyílvánvalóan csak korrupt rendőrségi erők bevonásával lehetséges. Tudjuk, hogy milliós tömegek rabjai a kábítószereknek és ha ezek a fogyasztók csak napi néhány grammot vásárolnak, a behozatal több száz teherautónyi mennyiséget jelent. Ezt a mennyiséget csak korrupt hatóságok révén lehet importálni és forgalomba hozni. Azok a jelentések, amelyek arról számolnak be, hogy valamilyen félnótás hippitől a repülőtéren néhány marijuanás cigarettát koboz el a rendőrség, porhintés a közönség szemébe. Ha a korrupció óriási elterjedt méreteit nézzük, felmerül a görögös gondolat, hogy semmi sem lehet idegen tőlünk, ami emberi, tehát bizonyos fokig az emberi becstelenség beleilleszkedik a darwini koncepciókba, a "fittest survives" elvébe, és a korrupció ellen küzdeni tiszta don quijotéria. A becsületesség megérdemli számüzöttségét, ahogy az angol szólás is mondja: "nice guy finishing last", mert nem emberszabású, képtelenek vagyunk elfogadni és magunkévá tenni, idegen tőlünk.

Nem vitás, a becsületesség, a korrektség, a tisztesség egyre jobban távolodik a reális valóság elérhetőségei közül és tûnik egyre távolabbinak a plátói ideák honában.

Hazai Gábor

Vissza az SZ.M.-Online oldalra