SOPRONTÓL VANCOUVERIG

Az első világháború után a Bányászati és Erdészeti Főiskolának el kellett hagyni ősi székhelyét, Selmecbányát, miután ez a patinás város a ránk erőszakolt trianoni békediktátum eredményeként egy újonnan létrehozott országnak, Csehszlovákiának lett a része. A Főiskola, amit később egyetemi rangra emeltek, erősen megcsonkított hazánknak Sopron városában talált új otthonra.

Az 56-os forradalom leverése a Soproni Erdőmérnöki Egyetem oktatóinak egy részét, és a hallgatóinak tekintélyes hányadát az ország elhagyására kényszerítette, amikor is Kanada segitsége, megértése révén a vancouveri egyetem (UBC) erdész fakultásának lettünk része, mint önálló divizió és „Sopron Division” néven szerepeltünk mindaddig, amig az utolsó évfolyam is megszerezte diplomáját (1961). Hálával kell megemlékeznünk Roller Kálmánról, akinek, mint a csoportunk vezetőjének, dékánjának, oroszlánrésze volt abban, hogy a soproni csoport együtt maradhatott és hallgatóink tanulmányaikat magyar nyelven fejezhették be.

Visszaemlékezve azokra az időkre, elmondhatjuk, hogy bizony „nagy fába vágtuk a fejszénket”. Új életet kezdeni egy számunkra idegen világban, amelynek sem a nyelvét, sem a kulturáját közelebbről nem ismertük, merész vállalkozásnak tűnik még napjainkban is. De a mi helyzetünk kényszerhelyzet volt, el kellett hagynunk hazánkat, az akkori rendszer bosszúja elől menekültünk. Nem gondolta senki közülünk, hogy útunk végül is Kanadába fog vezetni. Nem várt minket itt se rokon, se ismerős, se egy előre elrendezett állás, csupán a remény vezetett bennünket, hogy erős akarattal megtaláljuk helyünket a szabad világ előttünk ismeretlen társadalmában.

A mi csoportunk csupán kis részét képezte annak a több, mint 35 ezer honfitársunknak ( más források szerint közel 38-40 ezer magyarnak), akiket 56-ot követően Kanada befogadott, és akik hasonló reményekkel, elhatározással érkeztek a szabad világnak ebbe a természeti kincsekkel megáldott országába. A soproni hallgatóknak könnyítette a helyzetét a többi honfitársunkkal szemben az, hogy egy csoporthoz tartoztak, fegyelmezett fiatalok voltak, akikre ragadt a nyelv és minden más, ami új volt itt az idegenben. Tanulmányaikat magyar nyelven folytathatták, mind ismerték egymást, barátok voltak.

A Soproni Egyetem hallgatóit, a háború utáni évek elejéig, az Ifjúsági Kör fogta össze. Ez a független, politika mentes szervezet a hagyományok tiszteletére, egymás megbecsülésére és segitésére épült, és mint ilyen, szinte egyedülálló volt hazánkban. Tagjai között a szegénysorsú hallgatóktól a jómódúakig minden réteg képviselve volt, ők együtt alkották az Ifjúsági Kört.

A háború utáni politikai vezetőségnek szálka volt a szemében a hallgatók egysége, szoros összetartása, ellenállása a diktatura által a népre erőszakolt pártpolitikával szemben. Az egyre fokozódó politikai nyomás hatására végül is az Ifjúsági Kör feloszlásra kényszerült, ezt követően pedig megosztották az egyetemet (a bánya- és kohómérnöki karokat elvitték Miskolcra), majd később a megmaradt erdőmérnöki részleget beolvasztották az újonnan létesített Nyugatmagyarországi Egyetembe, ahol több más fakultás mellett ma eltörpül az erdészeti részleg, megszünt a Soproni Egyetem hagyományos önállósága.
Hallgatóink, itt a messze idegenben, felélesztették a háború után feloszlásra kényszerített Ifjusági Kört, a hallgatókat összefogó egyesületet, aminek keretén belül, a hagyományoknak megfelelően, mint szakestélyek, valétabálok, évfolyam-találkozók rendezésével, fenntartották egymással a szoros baráti kapcsolatot. A „selmeci szellem”, (egymás támogatása, segitése, megbecsülése) érvényesült a csoporton belül. Ez a baráti összetartás segitette át sokukat azon a nehéz időszakon, amikor a honvágy felütötte fejét közöttük.

Amikor a legfiatalabb évfolyam is megszerezte diplomáját, Kapocs néven, évente 1-2 kiadásban megjelenő folyóiratot inditottak el az egykori hallgatóink, ami még napjainkban is tájékoztatja csoportunk tagjait a bennünket érintő eseményekről, legyen az családi vagy szakmai jellegű, ezáltal segíti fenntartani a kapcsolatot a szétszóródott barátok között. A Soproni Egyetem Kanadába érkezett csoportjának egységére, egymás iránti tiszteletére felfigyelt a UBC néhány tekintélyes képviselője is.

Dr. Harry Smith professzor megemlékezik arról, hogy az első közvetlen kapcsolata során, amikor csoportunk egyik évfolyamának előadást tartott, nagyon meglepődött azon, hogy a hallgatók felállva fejezték ki tiszteletüket a tanterembe belépő professzor iránt. Ugyancsak meglepődött a szépszámu női hallgató jelenlétén, ami akkor az itteni erdészetben ismeretlen volt. Ezzel ellentétben, az 1980-as évek végén már több, mint 20% női hallgatója volt a UBC edészeti részlegének. Szokatlan volt a kanadaiaknak az is, hogy a nemzeti ünnepeinket fegyelmezett felvonulással ünnepeltük, és évente rendszeres találkozókon jöttünk össze, szemben a UBC erdészeti fakultásán végzettek 5 vagy 10 évenkint tartott találkozójukkal. 1956-ban, amint az kiderül Dr. H. Smith professzor (UBC) 1990-ben megjelent történelmi megemlékezéséből, a UBC Erdészeti Fakultása igen kicsi volt, elhelyezése és felszerelése sok kívánnivalót hagyott maga után. Ilyen nehéz körülmények között ajánlották fel, hogy befogadják a Soproni Csoportot.

Kezdetben majdnem háromszor annyi oktatója és 50%-kal több hallgatója volt a mi csoportunknak, mint a UBC Erdészeti Fakultásának. A termek hiánya sok problémát jelentett az oktatások, gyakorlatok megtartásánál, amikre főkép a késő délutáni, és az esti órákban kerülhetett csak sor a termek elfoglaltsága miatt. Sokszor este 11-kor, néha éjfélkor fejeződtek be az órák, ami tetőzve az őszi-téli esős időszak nyomasztó hangulatával és a késői órák közlekedési problémáival, nagy próbára tette csoportunkat mind fizikai, mind lelki értelemben véve. De, más megoldás nem lévén, lassan hozzászoktunk, vagy talán inkább beletörődtünk a helyzetünkbe.

Ez az időbeosztás megnehezítette a soproniaknak a UBC diákjaival való érintkezését, ismerkedését, a sport-eseményeken való részvételét, ezáltal a kapcsolatok kialakulását, ami félreértésekre adott alkalmat. Az a látszat alakult ki, hogy mi elzárkózunk a UBC-től, nem akarunk velük barátkozni. Szerencsére, a tantárgyak oktatása az 1958/59 tanévben már zömmel a rendes nappali időszakban történhetett és ez sok problémát megoldott, köztük a kapcsolatok kialakulását is nagy mértékben elősegítette. A UBC hallgatóinak egyes körei féltékenyen figyelték csoportunk eredményeit, fokozatos beilleszkedését a kanadai társadalomba. A népes magyar diákseregben vetélytársakat láttak a végzésük utáni elhelyezkedésük sikerében. A gazdasági helyzet javulásával azonban a munkalehetőségek is megszaporodtak, így szinte minden végzett hallgató megtalálta a helyét a szakterületén.

A UBC erdészeti fakultásának akkori dékánja, G.S.Allen szerint az erdészet British Columbiában gazdasági probléma. Azt a nézetét fejezte ki, hogy amennyire képesek vagyunk a jövőbe látni, British Columbiának olcsó és eredményes erdőművelési eljárásokra van szüksége, olyanokra, amiknek a költsége arányban áll a kitermelt faanyag értékével. A fatermékek előállítása, tekintet nélkül a felmerülő költségekre, nem elégiti ki a mi igényeinket sem ma, sem az előrelátható jövőben, mondotta G.S.Allen. Ezzel világossá tette előttünk, hogy a kapitalista gazdálkodás elvét kell szem előtt tartanunk, ami a mindenkori profiton alapszik.

Amikor először szóba került az esetleges kanadai kivándorlásunk ügye még az ausztriai tartózkodásunk idején, mint erdészek, optimistán láttuk a jövőnket. A hatalmas erdőrengetegek sok erdésznek adnak munkát, megélhetést, gondoltuk. Itt azonban rádöbbentünk, hogy éppen a fa bősége miatt szinte alig volt erdészre szüksége a Provinciának. Az volt a felfogás, hogy az erdők maguktól nőnek, csak vágni kell a fákat. A nagykiterjedésű erdők mindig ellátnak bennünket a szükséges faanyaggal, sosem fogunk kifogyni belőle. Nincs szükség erdőfelújitásra, erdőművelésre, megteszi ezt maga a természet. Ezt a gondolkodásmódot bizonyítja az a tény, hogy British Columbiában, Vancouverben, csak 1922-ben kezdődött meg az erdészeti felsőoktatás, csupán 35 évvel ideérkezésünk előtt. Fakitermelőkre volt itt inkább szükség, és a kivágott anyag kiszállításának megszervezésére, annak feldolgozására, értékesítésére. A fatechnológia, papir-, farost- és lemezgyártás viszont fontos szerepet játszott, amit a sokfelé épült fűrészüzemek, papirgyárak is bizonyitottak.

Nagy súlyt helyeztek az erdők tűzvédelmére. A nagykiterjedésű erdők feltáratlansága megnehezítette a hatásos tűzvédelmet. A nyári viharok villámcsapásai rendszeresen okoztak erdőtüzet, amit sok esetben magára hagytak a lakott területektől távoli helyeken, főleg a Provincia északi részében, a hozzáférhetőség nehézsége és az ezzel járó nagy költségek miatt. Ezeket a természet maga oltotta el hol korábban, hol későbben, ahogy az esős időszak megérkezett.

Az én megbizatásom az erdészeti növénytan oktatására (anatómia, morfológia, élettan), és a gyakorlatok vezetésére (növényrendszertan, dendrológia, növényföldrajz) terjedt ki. Ezek a tárgyak lényegükben azonos tartalmúak, akár Európában, akár Kanadában tanitják azokat, így nekem viszonylag könnyű volt a helyzetem. Az itt élő, erdőt alkotó fafajok ugyan mások, mint az otthoniak, de ezekkel a fajokkal (mint exotákkal) is megismertettük Sopronban a hallgatókat, miután ezek a világ más részein fontos szerepet töltenek be erdészeti vonatkozásban, így nem voltak előttem ismeretlenek. Otthon a lomb-erdők uralkodtak, itt a fenyő-övben vagyunk, a lombfák (kivéve főleg a nyárfa-féléket) csak kisebb mértékben játszanak szerepet az erdőgazdálkodásban, ha ugyan gazdálkodásról itt egyáltalában beszélhettünk azokban az években.

A Soproni Egyetem mind a biológiai, mind pedig a műszaki tárgyakat illetően olyan alapot adott, amellyel az egyetemet végzettek kis hazánk sokféle erdészeti követelményeinek, sőt, ezeken túlmenően, más kívánalmaknak is eleget tudtak tenni. Ez az erős műszaki alap a UBC erdészeti fakultásának programjából hiányzott. Az oktatás biológiai részét tekintve a növényismeret, dendrológia, a növényföldrajz, és az ezeken alapuló erdőművelés és erdőtelepités is lényegesen nagyobb súlyt kapott a mi oktatásunkban, mint a UBC erdészeti fakultásán. Ezzel szemben a korábban említett fa-kémia, papir-gyártás, tűz-védelem fontosabb szerepet töltöttek be az itteni egyetemen. A Soproni Divizió oktatói az itteni viszonyok követelményeinek megfelelően kibővítették a tananyagot, vagy némely esetben, 1959-től kezdődően, pl. a kanadai erdőgazdasági ismeretek és a tűzvédelem tárgyakat a UBC tanárai adták le a hallgatóinknak, angol nyelven.

Az oktatás tartama alatt (1957-1961) igyekeztünk elsajátítani az angol nyelvet, nyelvtanfolyamokon keresztül annyira, hogy annak befejeztével a szakképzettségünknek megfelelő munkahelyen tudjunk elhelyezkedni. Az angol nyelv elsajátítása nem volt könnyű még nekünk sem, akik az oktatói gárda fiatalabb részéhez tartoztunk. Néhányan az idősebbek közül nem is tudtak megbirkózni ezzel a feladattal az oktatási időnk tartama alatt. Az oktatással kapcsolatos lekötöttségünk mellett bejártunk néhány előadásra a UBC erdészeti fakultására, hogy tájékozódjunk az itteni viszonyokról, az erdészeti követelményekről.

A Soproni Divizió kapujának bezárása után a volt oktatók zömének is állás után kellett nézni. Néhányan megszerezték közülünk a Master fokozatot, később pedig a Phd-t. Az oktatói karunk két tagját átvette a UBC, mások Kanada keleti részében találtak oktatói vagy kutatói állást, néhányan a BC Erdészeti Minisztériumában helyezkedtünk el, mások egyéb provinciák erdészeténél kaptak megfelelő munkát. De voltak akik az USA-ban, és Dél-Amerikában találtak munkahelyet, néhányan pedig más szakmai területen helyezkedtek el. Alaposan szétszórt bennünket az élet, de meg kellett elégedni azzal, hogy munkát kaptunk és dolgozhattunk azokban a nehéz gazdasági években.

Hallgatóink, diploma-szerzésük után, ugyancsak szétszóródtak, Kanada számos provinciájában találkozhatunk velük. Többen egyetemi tanári poziciót töltenek be kanadai, vagy USA-i egyetemeken, mások erdészeti vállalatok vezető emberei lettek, vagy az élet más területén alakítottak ki maguknak egzisztenciát, bizonyitva a Soproni Egyetem képzésének alaposságát és sokoldalúságát.

Végeredményben büszkeséggel mondhatjuk el, hogy az Új Világ-ban, a nehézségek ellenére is megálltuk helyünket. Az itt mindeddig kevésbé ismert Selmec-Soproni Erdészeti Egyetem neve széles körben ismertté vált, és a jól képzett diplomásainkat előszeretettel alkalmazták az erdészet különböző szak-területein, ezzel is öregbítve Egyetemünk jó hírnevét.

Szy Ferenc

Vissza az SZ.M.-Online oldalra