Kövérék életútja

Amikor a Kövér házaspár elindult, hogy megtegyék ők is azt a nehéz és kiszámíthatatlan utat, amit velük együtt nagyon sokan mások is vállaltak 1956-ban, bizony nem tudták még, hogy mivel kell számolniuk a megkezdett út folytatásán. Ők is, mint sokan mások az akkori kommunizmus elől mene-külve, vándorbotot fogtak kezükbe, és útnak indultak az ismeretlen felé. Valószínű nem volt könnyű az elhatározás, de mint akkor még nem férj és feleség, úgy gondolták, elindulunk szép hazánkból egy másik talán szebbet, jobbat ígérő új haza felé. Nem hazájuknak fordítottak hátat, hanem annak a rendszernek, ami akkor sötét és kilátástalan volt.

Mikor átlépték a határt, és megérkeztek Ausztriába, két napi ott tartózkodás után Olaszország felé vették az irányt. Egy Pisa-hoz 10 km-re lévő kisebb városkában, Calambrone-ban, a menekülőknek kijelölt gyűjtőtáborban nyertek ideiglenes elhelyezést. Közben úgy gondolták, ha már a Sors ilyen kegyelemben részesítette őket, hogy Olaszországba kerültek és mivel úgy mondják minden út Rómába vezet, akkor ők a Szt. Péter Bazilikában házasságra lépnek és örök hűséget esküsznek egymásnak. Tíz napig tartó “kikapcsolódás” után tértek vissza a menekülttáborba. Hat hónapig tartózkodtak Olaszországban, mikor megnyílt előttük a lehetőség, hogy Kanadába jöhetnek. Hajóra szálltak és jöttek nemcsak az élet tengerén, hanem a nagy óceánon szelve a tenger habjait egészen kelet Kanadáig. Amikor Kanada földjén minden hivatalos elintézésen keresztül jutottak, vonatra szálltak és egészen Vancouverig jöttek, majd onnan Vancouver szigetre, Brit Columbia fővárosába, a csodálatosan szép és virágos Victoriába. Bár 1957-ben még nem volt olyan Victoria, mint amit a mai szemmel látunk, hiszen azóta ides-tova 47 év telt el, majdnem egy emberöltő, és nemcsak a város képe, hanem nagyon sok minden más is megváltozott, hiszen az élet folyamatát nem lehet megállítani.

De térjünk vissza a Kövér házaspár itt megkezdett életútjára. Kati és Feri hamarosan Brentwoodba kerültek és a Pacific Flowers üvegházban kaptak munkát 60-80 centes órabérrel. Dolgoztak szorgalmasan és közben az angol nyelvtudásukat is próbálták gyarapítani, hiszen anélkül az élet kezdése bizony nagyon sok keserű pirulával fűszereződött. A kitartás megvolt, hiszen ők választották az új élet kezdését távol a hazától. Telt az idő és közben gyűltek a centek egymás mellé. Tamás fiuk 1958-ban született. Egy nap, ez volt 1959-ben, nagy elhatározásba kezdtek. Brentwoodban vettek egy házat és ott egy csirke farmot hoztak létre, kétezer csirkével. Sok munkával és nagyon sok gondoskodással járó vállalkozásba kezdtek, ami szintén nem volt probléma mentes és gördülékeny, de Kövérék nem adták fel a harcot. Egy éjszaka például valami hiba történt a csirkeólat fűtő olajkályhával és reggelre mindent belepett a korom, az egyébként fehér tollú szárnyasokat is beleértve. Csak szemeik villogtak az etetésükre érkező Kövérékre. Ma is nevetve mesélik a bizarr történetet. Öt évig foglalkoztak a csirkékkel, és közben a Butchart Gardens-ben is dolgoztak.

Egy időben Sookeban is laktak, mert Feri 1962-ben a közeli Jordan Riverben kapott munkát a Cowichan Copper rézbányánál, de mellékkeresetként az oyster (osztriga) farmon is dolgoztak. Hamarosan végleg beköltöztek Victoriába, mivel Feri 1964 júliusában munkát kapott a victoriai municipality-nál (városi önkormányzatnál). Ezután életük nyugodtabb mederben zajlott és az évek gyöngyszemei gördültek szépen egymás után. Feri 27 évig dolgozott a városnál, ahonnan 1991-ben vonult nyugállományba. Idejét azóta leginkább unokájával tölti. Kati közben elment waitress-nek (pincérnőnek), és tíz évig dolgozott ebben a szakmában, majd kitanulta a kozmetikát, és saját üzletet nyitott az otthonuk alsó részében, amit hosszú évek kitartó munkájával látott el.

A Victoriában élő magyarok - mert éltek és még a mai napig is szép számmal élnek itt is magyarok - létrehoztak egy magyar egyesületet, melyben a Kövér házaspár is aktívan részt vett. Feri az egyesületnek volt elnöke, kincstárnoka, és

 mindenese, ahol az egyesület érdekében kellett valamit tenni. Kati 1994-ben kapcsolódott be aktívan a klub életébe, amikor is beválasztották a vezetőségbe, és innen kezdve állandó mozgatórugója lett a szervező munkának. Elnökhelyettesként kezdte, de elnöke is volt a klubnak, és állandó szervezője a Folk Fest-en, valamint a Saanich Fair-en való részvételünknek. Ezeken a kirakodó vásár szerű rendezvényeken évtizedek óta a Victoriai Magyar Társaskör által készített lángos a sztár. Kati számos ünnepi rendezvényt és zenés vacsora estet is szervezett az évek során, hogy a helybeli magyarságot azokon is közelebb hozza egymáshoz. Önzetlen közösségi munkájában mindig maga mellett tudja Ferit, aki örök fiatalos lendülettel cipel, szerel, dekorál - ahogy Kati kívánja. Mindeközben a múzeum ajándékboltjában is két évig vállalt társadalmi munkát.

A város egyik csendes utcájában lévő szép kertes családi házuk mindig nyitva áll a látogatók, vendégek előtt. És aki velük tölt akárcsak néhány percet is, biztosan nagyobb életkedvvel veszi útját a zajosabb utcák felé.

Kelemen Valéria