|
||||||||
|
A gyógyvizek hazája Magyarország, írja a Panoráma magazin, évszázadok óta a termálvizek hazája. Az országban 39 gyógyfürdő, öt gyógybarlang, négy gyógyiszaphely és további 13 gyógyhely található. Szinte minden bajra akad gyógyvizes ajánlat. A Magyar Turizmus Rt. Közli, hogy hol milyen betegséget kezelnek ivó- és fürdőkúrával. Új pénzügyminiszter Az ország múltévi költségvetési hiánya, az előre jelzett 5,2 százalék helyett 5,6-ra rúgott. Medgyessy Péter miniszterelnök László Csaba pénzügyminiszter felmentését kezdeményezte, mondván, hogy a költségvetési hiány a kormány presztízsét, szavahihetőségét veszélyezteti. Ezért le kell vonni a szakmai és személyi konzekvenciát, mondotta. Kabinetfőnökét, Draskovics Tibort nevezte ki a megüresedő posztra, február 15-vel kezdődően. |
Pozsony és a Szent Korona Pozsony igényt tart a magyar Szent Koronára. Persze, csak jelképesen. Szellemi megfontolásból. A szlovák főváros magisztrátusa úgy véli, a Szent Korona, mint az egykori koronázó város jelképe, méltó módon szimbolizálhatja Pozsony múltját, jelenét és jövőjét. Ezért a szilveszteri mulatság legfőbb mutatványa volt a pozsonyi óváros fölött lebegő jelkép, amely pontos mása volt a legfőbb magyar történelmi ereklyének. Sikeres magyar úszók Jól szerepeltek a fiatal magyar úszók a Dublinban rendezett rövidpályás Európa-bajnokságon. A nők között Risztov Éva két számban aranyérmet és egy bronz érmet nyert. Klubtársa, Cseh László első aranyérmét szerezte, mégpedig új Európa-csúccsal hagyta maga mögött a mezőnyt. A mieink az ötödik helyen végeztek, messze maguk mögött hagyva a rövidpályás specialista svédeket, oroszokat, olaszokat és ukránokat. Csak így tovább, magyar gyerekek! |
|||||||
Hősök és sztárok Magyarországon
|
Gyorsan változik a világ körülöttünk és megállíthatatlanul változnak bizonyos értékek is. Új hősök tűnnek fel az új évezred első századában, akiket gyakran sztároknak neveznek. Ezek a mai “hősök” már nem vadállatokkal küzdenek meg, életüket és vérüket sem áldozzák egy népért, a hazájukért, mint ahogy tették azt néhány száz évvel ezelőtt. Őket a mai kor kívánalmainak megfelelően alakítja ki egy új világuralkodó: a média. Ez pedig nem a klasszikus minta szerinti formálást jelent. A modernség álarca mögé rejtve egészen silány, butácska sztárok születnek ma itt Magyarországon is, akiket a televízió révén pillanatok alatt megismer az ország-világ. Már a római uralkodók törvényesítették a “cirkusz és kenyér” elvét, azaz enni kell adni a népnek és úgy szórakoztatni, hogy szépen fejet hajtson. E nézetet vallva manapság a média uralkodói olcsó cirkusszal szórakoztatnak, és az isteni nép azt hiszi, az a valóság, amit lát, amit estéről-estére a szobájába vetítve kap. És ez igaz cirkusz, amely nem katartikus színdarabot vagy esztétikus filmet tartalmaz, hanem úgynevezett reality show-kat kereskedelmi csatornákon. A mindennapi élet szappan operái ezek, ahol az evéstől, a tisztálkodáson át, a szeretkezésig minden a kamera előtt kendőzetlenül, nyíltan játszódik. A szereplők amatőrök, azaz egyszerű mai magyar fiatalok, akik állítólag több réteget is képviselnek. De oly egyszerűek, hogy iskolázottságuk többnyire nyolc általános osztályos végzettség, és sajnos az intelligenciájuk ennél is alacsonyabb. Szereplési vágytól fűtve ki tudja, hogy milyen összegű fizetésért és hallatlanul magas nyereményekért vállalják a kitárulkozást a közönség előtt. A Big Brother címűben, egymást túllicitálva jelentették ki, hogy nem érdekli őket szinte semmi más a világon, csak az evés, egy kis testépítés, és a szeretkezés bárkivel. |
Ugyancsak ilyen filozófiát vallottak a Való Világ sorozatának szereplői. Fiatalok, akik a nevüket sem vették komolyan, dagadó büszkeséggel csak a beceneveken hivatták magukat. Óriási felelősség lenne a mai magyar fiatalságot képviselni élőben, nap mint nap a televízióban, és ők ennek egyáltalán nincsenek tudatában. Mert ostobán viselkednek, modortalanok, műveletlenek és ugyanakkor önzőek, és irigyek is. Ezt a példát nyújtják azoknak a fiataloknak, akik állandóan őket nézik. A televízió képernyőjét bámulva azt hiszik, hogy ilyen magatartással lehet sztár valaki. És attól válik hőssé, hogy durván kritizál mindent és mindenkit. Vállalja és hirdeti tudatlanságát. Ilyennek kell lennie a mai magyar fiatalnak? S vajon a világon mindenütt hasonló igénytelenséget sugallnak ezek a népbutító sorozatok? Vagy azt, hogy egy lakatlan szigeten sem az egymás iránti tolerancia a legfontosabb érték, hanem csak a kíméletlen egymás elleni küzdelem vezet a győzelemhez az új Survival sorozatban. Ezek a mai gladiátorok többmilliós nyeremény érdekében ölnek a nyílt színen. Kíméletlenül pusztítják egymást és közben a nézőket is, akik arra következtetnek, hogy: íme ez az új hősiesség útja. Műveletlen, céltalan, léha fiatalságot alakít így ki az új uralkodó, a média. Nagyon szomorú, hogy ez lesz a mai magyar valóság. Valamit tenni kellene! Nagyon remélem, hogy mégsem alacsonyodunk arra a törpe szintre, hogy Madách Imre, Arany János, Petőfi alkotásai helyett, az egyik hazai újság szerint a “ készítsünk májkrémet” című valóság show iránt lesz legközelebb olyan igény, amely a nézők millióit ragadja magával. Kovács Anikó (Budapest) |
|
Farkasék karácsonya |
Kattintson a kívánt oldal számra