SZIGETI MAGYARSÁG

2004. MÁRCIUS - ÁPRILIS

16. OLDAL


Jóska égre-világra szabadkozott, dicsérte a kubai rendszert, s a szocialista államformát általában, de a nyomozók a szemébe nevettek, s azt mondták neki:
- Apafej, nekünk ne hamukázzon!
Jóska szerencsére visszakerült Hamiltonba, s azóta, mint most is kiderült, elnézőbb előadásokat tartott a Budapest étterem törzsasztalánál a kanadai kapitalista rendszerről.

Zádor Jenő szobatársam meg beleszeretett egy Uuna nevű, csodálatosan szép sudár hölgybe. Éppen összeillett a lány a jóképű, magas termetű Jenő vegyésszel, akit otthon, legnagyobb ellenkezése ellenére, közgazdaságira vettek fel.

Jenővel együtt kezdtük a kanadai életet. Egy szobában laktunk, három másik társunkkal a Florence Street-en. Kettőnket vettek fel elsőnek, kellő interjú után a Szt. József kórházba, s egy időben nyertünk felvételt, kimerítő tehetségi és nyelvi vizsgák után, a hamiltoni egyetemre. Jenő, mint mondom, vegyészeti, én meg történelem és filozófia szakra.

Uuna gyakran feljött a legénylakásunkra, ahol hárman béreltünk három szobát, konyhai felszereléssel. Jó vidám természetű hajadon volt Uuna, meghallgatta terveinket, biztatott bennünket, engem mindenképpen az ottawai újságíró szakra buzdított, amiről, otthoni csalódásaim után hallani sem akartam. Jenő nagyon korrekt fiú volt, komolyan vette az életet, s még komolyabban az Uunával kialakult kapcsolatát. Már-már házasságra lehetett gondolni közöttük.

De nem lett belőle semmi.

Egy német turista legény, bizonyos Siegfrid, a helyi lutheránus templom összejövetelén gyors beszéddel és elegáns megjelenéssel levette Uunát a lábáról. Beadta a gyanútlan lánynak az ultit, hogy az ő papája Némethonban gyártulajdonos, s az ifjú örökösnek éppen egy ilyen csinos litván-kanadai hajadonra lenne szüksége az üzem fellendítésére. (Nem említette, hogy kellő hozománnyal.) Uuna kapott a jó partin. Szülei gyakran beszéltek a családban az óhazáról, ahol ők, ha nem is arisztokraták, de tősgyökeres nemesek voltak, a hazájukból való menekülés előtt nagy megbecsülésben éltek, s bár Kanada befogadta őket, szerény megélhetést biztosított nekik, ők azonban jobb jövőt reméltek gyerekeiknek. Át is repült a lány az óceánon, háztűznézőbe. Pár hét múlva azonban leforrázva jött vissza. Kiderült, hogy a hangzatos gyár utcasarki mosoda volt, Siegfrid meg közönséges nőcsábász.

Jött szegény lány, próbálta jóvátenni ballépését, kérlelte Jenőt. De az szóba se állt vele. Biztattam én is a fiút, hogy megesik az ilyen dolog, valahányan követünk el ballépést. De hasztalan. Az államvizsga után én Winnipegen vállaltam könyvtárosi állást, Jenő meg feleségül vett egy angol bevándorló lányt, s az USA-ba költöztek, ahol Jenő poszt-doktorátusi tanulmányokat folytatott s mint évek múltán kiderült, neves vegyészkutató lett belőle.

Fölvery Feri évfolyamtársam pedig, aki Kanadába érkezésünk után egyből Francis Charles lett, s szigorúan kioktatta a tanulatlan kanadaiakat, hogy a magyar nyelvben a hangsúly mindig - hangsúlyozom, mindig! - az első szótagon van, egy Joyce nevű elvált asszonyba lett szerelmes. Együtt is éltek, Feri, Joyce, s a pici kislány az asszony első házasságából, melynek mizériájából még mindig nem sikerült kilábolnia az idegileg megtépázott asszonykának.

A családi életforma, egy idő után nagyon megviselte az egyébként acél idegzetű Ferkót. Joyce temperamentumos  asszony volt, s pokollá tette hisztériás természetével Francis Charles életét. Ez az alacsony termetű, görbe lábú, kissé majomra emlékeztető, kopaszodó nőcsábász, aki álszent alakoskodásával másfél év leforgása alatt elszeretett Hamiltonban egy tucat asszonyt, sok esetben a kebel barátai feleségét is, most nagyon megbűnhődött. Az órákról elmaradozott, s ha be is jött néha az egyetemre, feldúlt állapotban úgy nézett ki, mint Csáky szalmája. Külsejét elhanyagolta, s elhanyagolta a tanulást is. Egyre arról panaszkodott, nagyokat szippantva a kölcsönzött cigarettából, hogy naponta hányszor kell cserélnie a kislány pelenkáját, s hogy Joyce ingyenélőnek tartja őt, és ki akarja tenni a szűrét a lakásból. Az évközi vizsgákon el-elhúzták, órák végén odalopakodott az előadókhoz, elpanaszolta nekik, hogy ő 56-os forradalmár, s töredelmesen beavatta őket intim családi dolgaiba. A baptista felekezetű tanárok némelyikét igen meglepte ez a váratlan bizalmaskodás, némelyik azonban jóindulatúan felemelte a naplójában a bukásra álló osztályzatát.

Nem így az összehasonlító vallástan tanára.

Ehhez is bementünk év végi vizsga előtt, halasztást kérni Francis Charles dolgozatára. Bátortalanul álltunk az iratokkal megrakott íróasztal előtt. Feri elmesélte a bizalmatlanul pislogó profkónak, aki ráadásul még baptista lelkész is volt, a Joyce asszony okozta lelki problémáit. Francis Charles ekkorra már jól belejött a megjelenítéseibe. Epikus méretűvé színezte sajnálatos életét. Elmondta, hogy a hisztérikus rohamok gyógyító csillapítására néha lekever az asszonynak egy-két józanító taslit. Ezt még jelezte is rövid izmos karjával  (otthon testnevelési főiskolába, majd katonatiszti akadémiára járt): Csitt-csatt!

Legnagyobb meglepetésünkre, a torzonborz, ingujjra vetkőzött tanár, ahelyett, hogy férfias együttérzéssel bólogatott volna, miközben készséggel bejegyzi noteszébe, hogy igen, kérem alázattal, ennek a szabharcos magyar gyereknek feltétlenül halasztást kell adni az egyetemes valláserkölcsről szóló esszéje benyújtására, teljesen kikelt magából. Korát meghazudtoló agilitással felpattant, az íróasztalán áthajolt s majdnem ráborította a közelebb álló Ferire az irathalmazt.

- Hogy merészel? ! - dohogott. - Ide hozza a szennyesét... - mondta megbotránkozva.

Ehhez hasonló esettel nemigen találkozott az éltes tanár a buddhista Kandzsúrban, sem a Tandzsúrban, de még a szanszkrit szentkönyvekben sem, amelyek ott sorakoztak szobájában hosszú vonalakban a könyvespolcon.

- Szégyellje magát! - Nagyot fújva körül bicegett az asztalon, mert sánta volt. Már-már úgy nézett ki a dolog, hogy tarkón ragadja a megszeppent diákot és kipenderíti a szobából.

- Ha a hét végére nem lesz itt az esszéje, közelébe se merjen menni a vizsgateremnek. Végeztem! - mondta katonásan, az ajtóra mutatva.

A hátralévő izgalmas időben éjjel-nappal a Feri esszéjén dolgoztunk.

Részlet Miska János Így éltünk c. memoárjából

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kattintson a kívánt oldal számra

Címlap 2.oldal- 3.oldal- 4.oldal- 5.oldal- 6.oldal- 7.oldal- 8.oldal- 9.oldal- 10.oldal
11.oldal- 12.oldal- 13.oldal- 14.oldal- 15.oldal- 16.oldal- 17.oldal- 18.oldal- 19.oldal
Honlap