Gyengécske földek, hiányzó munkahelyek, hatalmas távolságok - de akkor miből élnek az itteni népek?
A helyi presszó teraszán ülünk, vagyunk vagy tízen. Egykori tanítványok, futballistatársak és horgászcimborák, felforr bennük a vér a kérdést hallván.
- Na ez az, amit mi magunk sem tudunk.
Kiderül aztán lassan, hogy a jószág, a gyümölcs még mindig fontos szerepet tölt be a falu életében. S ha nem is sokat, de azért valamicske hasznot mégiscsak hoznak. A legtöbb környékbeli községben például a régi gyümölcsösöket a tízforintos almaárak miatt már rég kivágták, s néhány tehén lézeng már csupán a legelőkön, itt azonban a gyalázatosan alacsony árak ellenére példásan gondozott almás- meg dióskerteket látni, s még ma is több mint hatvan tehenet számolnak. És a tejcsarnok is működik még. A környező falvakból is ide hordják a tejet. Az más kérdés, hogy harmincegy forintot kapnak mindössze literjéért, miközben egy kis pohár kefir ára meghaladja a hatvan forintot.

A II. világháború áldozatainak emlékműve Milotán

Pár ember bejár Fehérgyarmatra, jó néhányan kereskednek, próbálkoznak, sokaknak pedig a helyi önkormányzat ad állandó vagy időszakos munkát. A köz-, illetve közhasznú munkák finanszírozásának időszakos zavarai ellenére itt megbecsült elfoglaltság a közösségi munka. Egyebek mellett e konok munkaszeretetnek is köszönhető az, hogy az elmúlt időkben a község központja szinte teljesen megújult. Legutóbb például a reformátusok közösségi háza - könyvtárral, vendégszobával, gyülekezeti teremmel - épült fel, szinte hihetetlenül kevés pénzből. Két szint, kétszáz négyzetméter, s mindez tizennégymillió forintból. Igaz, mint Szalay Kont református lelkész visszaidézi, az építkezésben még azok is segítettek, akik amúgy a keresztelésükkor látták utoljára belülről a templomot.
Hál' Istennek, a nincs, a lehetőségek hiánya egyáltalán nem látszik meg Milotán. Egy szépen belakott, s példásan tiszta falut ismerhet meg benne az idegen. Tömérdek a virág, a fa, tökéletes a rend, s a sok újabb ház ellenére - igaz, az utóbbi nyolc-tíz évben alig épült új - mindmáig őrzi a régi, szatmári falvak arculatát.

Talán ez a ritka harmonikus falukép téveszti meg a vámkommandósokat. Nem múlik el hónap, hogy le ne rohannák a falut. Mint valami ellenséges horda, berúgják az ajtót, s felhányják a házat, ukrán gázolajat keresve.
- Most büntettek meg tizenhét literért egy családot húszezer forintra - mondják megvetően az ismerősök. - Jó, büntessenek! De a kutya mindenségit, akkor adjanak munkát! Vagy ne emeljék kétszáz forintra a gázolajat! Hát azt hiszik, meg lehet gazdaságosan művelni a kétszáz forintos gázolajjal ezeket a gyenge földeket? Vagy arra megy ki a játék, hogy adjuk el a földet, mi meg takarodjunk innét!?
Fiatal, munkában edződött, életerős férfiakról van szó, akik ha egyszer bedühödnek, megnézhetik magukat a kommandósok. Akik szegények azt sem igen tudják, hová küldték őket. Honnan tudnák, hogy hazájuk egyik legtisztább, hihetetlen gazdag múlttal rendelkező tájára parancsolták őket, amelyik előtt még a nagy "rebellis", Ady Endre is megemelte a kalapját!? "Legmagyarabb világa a világnak" - írja a szatmáriakról. "Itt az emberek nem hazudnak akarattal, ha keserű a szájuk, köpnek, ha viszket a tenyerük, ütnek. Amíg a gerincük és az öklük bírja, nem bízzák ügyüket a Jóistenre."
Milotán például még magát az Istent is elcsapták, amikor megharagudtak rá. A különös eset dátuma bizonytalan, de maga a konfliktus Adytól Móriczig sokakat foglalkoztatott. A helybéliek a reformáció kezdetére teszik a nem mindennapi történetet.

- Belecsapott a villám a templomtornyunkba - meséli a falu legidősebb lakója, a kilencvenkét éves Török János. - Akkor nagyon megharagudtak a mi őseink, mert miféle Isten az, amelyik a saját házát sem kíméli!? Át is tértek mind egy szálig reformátusnak. És mi kálvinisták vagyunk mind a mai napig.

A jeles dátumot ugyan csak az emlékezet őrzi, de a falu legnevesebb szülöttjének szép kőoszlopot emeltetett a falu. Milotai Nyilas István szuperintendáns, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvari prédikátora, a kálvini reformáció egyik megindítója itt született 1571-ben. A templomkertben áll a mohos emlékoszlop, mellette egy másik, amelyet tíz éve állítottak. A falu ezeréves történetének legnagyobb tragédiájára emlékezteti az utókort. A második világháborúban elesett, elhurcolt milotai áldozatainak neveit vésték abba a kőbe.
Nyolcvanhat halottja volt ennek a kicsi falunak.
Többségük a hírhedt "malenkij robot" áldozata, s mind tizennyolc és ötven év közötti férfi.

- Minálunk évekig gyermekek meg özvegyasszonyok szántottak, vetettek - mondja a park szomszédságában lakó Szabó Árpád, aki maga is megjárta az orosz poklot. Neki szerencséje volt, de például a sógora már odaveszett. S volt olyan is, aki hazavergődött ugyan, de öt nap múlva eltemették. Mint szegény Nyilas Béla, akinek csak egy nap adatott itthon. Három árvát hagyott maga után. Azok a kicsik tízévesen már szántottak, boronáltak.
Az emlékoszlopon két csokor virág. Az egyiket nagy szirmú, sárga kúpvirágnak nézné az ember. De nem az, hanem csicsóka.