Mezey Albert
(Ipari üzemek és rododendronok szenvedélyes telepítője)

Egy régi magyar közmondás szerint a virágok szeretete általában jólelkű emberre vall. E bölcs megfigyelés igazságára számtalanszor rábukkanunk. Így van ez Mezey Albert esetében is (Kanadában deMezey néven ismerik). Hosszú élete során két fő szenvedélye volt: ipari üzemek létesítése és  virágok telepítése. Gyönyörű, több száz rododendronból, orchideákból és egyéb alpesi növényekből álló, egykor igen híres victoriai kertjét már jónéhány éve ott kellett hagynia gyengülő egészségi állapota miatt. Virágai azonban tovább élnek, mert a havasszépe esetében nem ritka a többszázéves élettartam sem. Ahogyan egyszer mondta, csengő bariton hangján, egy barátjának: a rododendronok termesztéséhez minimum harminc éves kor szükséges, és legalább háromszáz évig kellene élni, hogy túlélhessük őket.

A történelem szele huszonöt éves korában sodorta Erdélyből Kanadába, nyolc évvel Magyarország trianoni feldarabolása után. Édesanyja és húga egy évvel később telepedtek át. Édesapját már tíz évvel korábban elvesztette, így ő maradt családja egyetlen támasza. Hűséges is volt hozzájuk, soha nem nősült meg, csak nekik szentelte életét. Arad melletti, több ezer holdas családi birtokukat a húszas évek alatt elvesztették, s ahogy életrajzi visszaemlékezéseiben említi – három választásuk maradt: meghalni, ott maradni szegénységben, vagy pedig elhagyni szűlőföldjüket. Az utóbbit választották.

Először Németországban gépészmérnöki diplomát szerzett, majd Edmontonba érkezése után, az akkori idők bevándorlási törvényei szerint a mezőgazdaságban kapott munkalehetőséget. Alig egy év múltával beköszöntött a nagy gazdasági világválság. Ezekben a nehéz időkben lerobbant, öreg gépek, traktorok felújításával tartotta fenn magát és családját. Hamarosan annyira megszaporodott a munkája, hogy egy kis műhelyt alapított, amely aztán gyárrá terebélyesedett.

A második világháború évei alatt Saskatchewanban repülőgép pótalkatrészeket gyártott a kormány megbízásából, a légierők számára. Az előállításukhoz szükséges gépeket a tartományt járva, hol jobb, hol rosszabb állapotban lévő masinákból válogatta össze. A háború befejeztével visszatért Edmontonba, ahol újabb ipari üzemeket nyitott. Leleményessége nem ismert határt. Automata baromfi feldolgozó gépektől a csomagoló rendszerekig, tejipari berendezésektől az acélfeldolgozó üzemig bármit előállított az ügyfelek megrendelésére. Közben a kertészkedésről sem mondott le. Költözködéseik során, édesanyjával és húgával együtt, mindenütt szebbnél szebb kerteket hagytak maguk után.

A Kildonan kastély

1945-ben találtak végleges otthonra. Édesanyja egészségi állapotára való tekintettel a házi orvosuk azt javasolta, hogy Edmontonból költözzenek egy kedvezőbb éghajlatra. Minden tétovázás nélkül túladott üzleti vállalkozásain és még abban az évben Victoriába költöztek. A kertek városa már régóta vonzotta, gyönyörű fekvésével, kellemes éghajlatával és virágos kertjeivel. A Kildonan nevű kastélyt vette meg, mely a századforduló egyik jeles építészének, Samuel Maclurenek a tervei alapján egy sziklás domboldalon épült, 1913-ban, a Foul Bay Roadon. Kildonan fiatalkori éveire emlékeztette, a borosjenői, kőből épült családi házra, szőlőhegyek, magas tölgyfák árnyékában. A virágok iránti szeretete is gyermekkorából ered.

Dr. Ötvös Imre 1987-ben átadja a dísztáblát.

Az elhanyagolt állapotban lévő épületet szorgalmas munkával újjáalakította, csodálatos kertet telepítve köréje. Az ötvenes évek közepén már több száz, saját termesztésű rododendronnal, orchideákkal és egyéb magashegyi növényekkel büszkélkedhetett. Örökzöld cserjéit a Victoriába érkező turisták rendszeresen látogatták. A ház ma nyugdíjas otthon az Abbeyfield lakásügyi társaság kezelésében, kertjét pedig az Oak Bay Kulturális Örökségek Alapítványa vette gondozásba.

Kertészkedése mellett sokat utazott, ipari szaktanácsadóként járta az országot. Útmutatásai alapján jöttek létre különböző fafeldolgozó üzemek, Ontariotól egészen Nyugat Virginiáig, főként a forgácslemezek előállítására szakosodva. Közben utazásait meg-megszakítva visszatért rododendronjaihoz. Kiválóan hangolta össze a mozgalmas munka és a csendes kertészkedés élettempóját.

Közösségi tevékenységének egyik kiemelkedő példája az 1956-os magyar menekültek megsegítése, Kanadába való telepítése volt. Személyesen utazott Németországba, ahol meglátogatta magyar menekülttársait az ideiglenes táborokban. Segítségével került sok-sok hazáját vesztett honfitársunk Kanadába. Fontos szerepet vállalt az ideérkezettek elhelyezésében, problémáik megoldásában, mint a victoriai magyar segélyszervezet elnöke. Önzetlen, áldozatkész munkájának elismeréséül a Victoriai Magyar Társaskör 1987-ben  dísztáblával ajándékozta meg.

A rododendronok igaz szerelmesét nemrégiben itt Victoriában, a Glengarry kórházban köszöntötték közvetlen barátai, századik születésnapján. Humánus szíve nem szűnik meg dobogni, habár éles elméje régen elhagyta már. Ha ezen a földi világon nem is látja többé rododendronjait, lélekben minden bizonnyal el fogja kísérni örökzöld havasi virágait évszázados útjukon.

Fias György