Egészen  különleges témát választottak mind az októberi, mind a  novemberi  irodalmi estek előadói: Miska János és Hazai Gábor. Mindkét előre meghirdetett cím után joggal számíthattunk az Irodalombarátok Köre rendszeres hallgatói  és vendégei részéről az eddigieknél még nagyobb érdeklődésre. Az októberi műsort, amit a vendég előadó, Miska János tartott,  - s ezzel a  debütálással hivatalosan is tagja lett a klubunknak ! - egy költői kérdés formájában megfogalmazott címmel vezetett be: "Van-e kanadai magyar irodalom?"  Az ilyen formában megadott cím, azonkívül, hogy egyből  feltűnik az olvasóknak, önmagában hordozza a pozitív választ. Mi, emigrációs magyar újságot olvasók, már eddig is sejtettük, hogy igenis létezik ilyesmi. Bővebb tájékoztatást aztán a Victoriában élő és alkotó írónktól, Miska Jánostól kaptunk. János igazi magyar tanáros módszerességgel mutatta be az egy teljes évszázadot felölelő, Kanadában született, és magyar nyelven írott irodalom történetét.

Dokumentáris felmérésre hivatkozva megállapította, hogy a 150 különböző nemzetiséget számláló Kanadában nincsen még egy olyan etnikai csoport, amely olyan irodalmi termékenységet mutatna fel, mint a magyar. Hasonló képet mutat a  különböző európai országokban, az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Ausztráliában  kibontakozó magyar írók, költők munkássága is. Azonban  sehol sincsen meg a különböző irodalmi stílusoknak, irányzatoknak olyan  sokoldalú kincsestára, mint  Kanadában.  E kincsestár első  értékes darabja  1902-ben  született meg a saskatchewani Whitewoodban élő Szatmári János tollából. Életrajzi eposza rövid változata a "Préri éneke" címmel jelent meg a francia Akadémiai Kiadó gondozásában, 1989-ben.

Úgy látszik, hogy a kanadai préri tartományokban  letelepedett emigránsokra az idegen környezet és a merőben megváltozott életstílus alkotásra serkentő hatással bírt. Egymás után "születtek" a költők: Kováchy Kálmán, Szakács Béni, Tóth István, Dakú Berti, Izsák Gyula és Petényi Sarolta. Érdemes elgondolkodni azon a pszichológiai  jelenségen,  amelyben a testi-lelki megpróbáltatások, (szinte megszokhatatlan idegenség,  nyelvi elszigeteltség, könyörtelenül hosszú és hideg telek, kemény munka és a fájó honvágy) éppen úgy  alkotásra serkentő tényezők voltak, mint a  mérhetetlen sok szenvedés, amit  az 50-es évek honi büntető táborai jelentettek. Ez utóbbiból születtek a Füveskert szívbemarkoló versei. A második világháborút és az 56-os forradalmat követő korszakokban már olyan szépirodalmi művek születtek, amelyek esztétikai értékben túlnőttek a népköltészeten.  Az elmúlt évtizedek pedig valóságos emigrációs irodalmi reneszánszot eredményeztek.

Miska János: "Literature of Hungarian-Canadians" c. könyvében közel száz olyan író munkásságával foglalkozik, akik már egyéni kötetekkel jelentkeztek. S ebben az adatban még nincsenek benne azok az írók, költők, akik csak újságokban, folyóiratokban adták közre munkáikat. Ha pusztán a statisztikát nézzük, érdekes képet nyerünk. A Kanadában élő mintegy 145 ezret számláló magyar származású polgár között kb. 40 ezerre tehető azoknak a

száma, akik otthonukban magyarul beszélnek és olvasnak. Ez azt jelenti, hogy minden 400 ember között van egy író, vagy költő! Óhazai viszonylatban ezt el sem lehetne képzelni! Vajon ennek a csodálatos szellemi termékenységnek mi a magyarázata?

Elsősorban az óhazai magyar irodalom gazdag hagyománya. A másik, az alkotó írás iránti vágy, amely az idegenbe szakadt lélek magányából, szenvedéséből fakad. De az újdonság stimuláló hatását sem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindezek fölött pedig az anyanyelvhez fűződő szeretet áll, amelynek szálai eltéphetetlenek. Kanada, ez a területében hatalmas ország, a közép-európai ember számára szokatlan szabadság, amit az  Újvilág jelentett,  lehetőséget adott a művészi és szellemi alkotás minden ágazatára. Természetesen, ez a korlátlan szabadság esetenként azt is jelentette, hogy az óhazából átplántálhattak egypár káros és hamis elméletet. Mindezt a magyar irodalom köntösében. Hiába, a demokráciának is megvannak a maga gyenge pontjai....

Azonban mindet összevetve, csodálatos dolog, hogy az ország legtávolabbi részeiben is virágzó magyar kulturális létesítmények, társaskörök, irodalmi körök, színvonalas folyóiratok, újságok alakultak. Az 1970-es évek multikulturális mozgalma további lehetőséget nyújtott a különböző nemzetiségi művészeteknek. A magyar írók is részesültek e kultúrpolitika anyagi támogatásában. Műveiket könyvtárak, országos katalógusok tartják számon, s mint  a kanadai össz-irodalom szerves részét értékelik. János magas színvonalú előadásán elhangzott több szép vers. A felolvasók  - akik között egy csinos fiatal hölgy, a Californiából  hozzánk látogató Kovács Klaudia is részt vett -, némi ízelítőt adtak Fáy Ferenc, Vitéz György, Tűz Tamás, Kemenes Géfin László és Simándi Ágnes költeményeiből. Reméljük, hogy Miska János első és kiváló előadását több is követi majd, amelyekből további bepillantást nyerhetünk a kanadai-magyar irodalom kincsestárába.

A novemberi előadást oszlopos tagunk, Hazai Gábor tartotta. Műsorául ő is meglepően különleges témát választott, amelynek a következő címet adta: "Az emberi butaság  kultúrtörténete". Ez a téma általában ritkán, vagy éppen álcázva szerepel az irodalomban. Azaz, szinte minden műfajban  "szóhoz jut". Főképpen vígjátékokban, komédiákban, de drámákban, és főleg melodrámákban is előkelő helyet kap. Azonban egyikben sem prezentálják dús bokrétába kötve....

Gábor novemberi műsora mintegy folytatása volt egy régebben tartott előadásának, az "Irodalmi érdekességek"-nek. Mint ahogy a cím is jelezte, nem egy író életét és munkásságát ismertette, hanem olyan  rendkívüli történeteket és adatokat gyűjtött össze, amelyek mind a magyar irodalommal voltak összefüggésben. Ezekről a különlegességekről, emberi furcsaságokról, a sors elképesztő véletleneiről az átlag olvasó keveset tud.  Az emberi butaságról, ami általánosan szégyellnivaló dolog,  nem volt szokás beszélni. Legfeljebb nevetni lehetett rajta. Semmiféle felmérés, tudományos kutatás nem történt ez irányban. Általában sem a történészek, sem a politikusok