PINTÉR LÁSZLÓ ÚJ KÖNYVE ELÉ

Készséggel vettem Pintér László írótársam kérését versgyűjteménye lektorálására. Lelkesen is, mert számomra az új alkotás, legyen az díszes kopjafa, szép új kerítés a ház körül, vagy lélekemelő verseskötet, kellemes izgalmat eredményez. Jelen, Lábnyomok mögöttem, című kötetében, mint az olvasó is észlelheti majd, László szebbnél szebb verseit adja közre. Ismerve korábbi gyűjteményeit, megállapítható, hogy ez alkalommal is, a rá oly jellemző szigorú mércét alkalmazta a szelektálásban. A közölt munkák mindegyike egy-egy gyöngyszemet jelent az évszázados, s immár az egyetemes magyar irodalom által is elismert kanadai magyar irodalomban.

Az első hasonló vállalkozás Kanadában 1902-ben történt, amikor Szatmári János kedves elődünk a saskatchewani Whitewood falucskában pontot tett a 2981 soros önéletrajzi eposza végére, mely nyolc évtizeddel később francia kiadó gondozásában jelent meg, A Préri éneke címmel. Ugye mennyire igaza volt a prófétának, majd Fáy Ferenc költőnek, hogy az írást megtalálják!
Szatmári úttörő munkáját jó három évtizeddel később újabbak követték, ugyancsak a nagy prérividékén (köztük Kováchy Kálmán, Szakács Béni, Izsák Gyula, Páll Rózsa). Ezek lírai költeményekben adtak kifejezést egyéni és közösségi életükről, örömeikről, szorongató honvágyukról. Ha nem is alkottak világirodalmi értéket, verseik jelentős társadalmi forrásmunkának számítanak, s megható olvasmányszámba mennek ma is. Újabb korszak virradt irodalmunk egén a második világháborút követően, amikor az ide származott költők (Fáy Ferenc, Irsa Béla, Naphegyi Imre és mások) modern költészeti eszközök felhasználásával alkották maradandó műveiket. Irodalmi életünk azonban az októberi forradalmat követő időben érte el csúcspontját. Seregszám jöttek ebbe az országba beérkezett, vagy szárnybontogató magyar írók és költők.

Ezt a kort nevezzük a kanadai magyar irodalom reneszánszának. A hetvenes-nyolcvanas évek végére több mint száz verseskötet, 50 regény és 45 kisepikai gyűjtemény látott magyar nyelven napvilágot Kanadában. Ez az időszak fémjelezte a kanadai multikulturális megújhodást. A nemzetiségi írók könyveit, antológiáit elkapkodták a könyvtárak és irodalmi tanszékek. Írásaikat lefordították angolra és franciára, s megjelentek illusztris folyóiratokban, antológiákban. Az írók állami stipendiumokban részesültek. Könyvészeti adataikat besorolták nemzeti bibliográfiákba, az etnik irodalom pedig helyet nyert főiskolai és egyetemi tantárgyakban. Kitüntetés számba ment bevándorló írónak lenni Kanadában. Literature of Hungarian Canadians című könyvem 90 olyan írót mutat be, akik egyéni kötetekkel rendelkeztek. Nem is szólva azokról, s számuk megannyi, akik csupán újságokban publikáltak. Elemi számvetés alapján megállapítható, hogy ebben az országban minden 400 magyarra jutott egy író. Ez példás teljesítmény számba megy még az óhazában is!

Ezen újat és nagyot álmodók egyike volt a fiatal Pintér László. Bár első kötete, Látomások a múltból, elég későn, 2000-ben jelent meg, versei ott halmozódtak az esőerdőkbeli sátrában, egyetemi évei albérleti szobácskáiban, erdőmérnöki irodájában, majd a családi fészekben. Ha kötetekben nem is, de versei megjelentek nyugati magyar lapokban, elhangzottak kulturális és nemzeti ünnepségeken, meghitt baráti és családi összejöveteleken. Szorgalmasan gyűjtögette lelkéből fakadó írásait, hűen regisztrálva bennük érzelmeit. Az elszigetelő, félelmetes vadonokban talán a versírás őrizte meg civilizált emberi voltát. Írt magáról, szeretteiről, környezetéről; megszólaltatta társait szárnyaló igyekezetükben, s legnagyobb mélységeket megjáró agóniáikban. Valódiságuk adja versei igazi értékét, maradandóságát. Három kötete alapján tanúi lehetünk életműve gazdagságának. Kiapadhatatlan forrást jelent számára a család, a haza, a felekezeti hit, a természet, a szerelem, a hivatás, a hagyományok, az anyanyelv megőrzése.

Jelen kötetét az erkölcsi, filozófiai és emberi értékek kutatása és azok feltárása teszi rendhagyóvá. A hazai irodalomtörténészek egy időben azon aggódtak, hogy íróinkon elhatalmasodott a magánytól, a meditálástól való vonakodás, ami negatív hatást gyakorolt munkásságukra. Pintér László jó példával szolgálhat nekik. Újabb verseit éppen a magánosság szeretete, a meditálás iránti vágy, a kozmosz misztikumának fürkészése jellemzi. Feltárulkozik előttünk a költő teljes emberi minőségében. Őszintén adja magát az olvasónak: szülei emlékezete útján a hálás fiút; az odaadó férjet, a szerető apát és nagyapát. Bemutatja magát, mint az emberi önzés, durvaság, kapzsiság, a politikai visszásságok láttán szenvedélyes haragra lobbanó, ostorozó, átkozódó költőt; az elvilágiasodás veszélye miatt aggódó hazafit. Megismerhetjük a költőt, mint a gyönyörű természetet, a világmindenség titkait fürkésző kutatót, de megmutatja magában a kicsi veréb madáron bosszút álló esendő embert is. Kegyetlen szavakkal illeti a zsarnokságot. Elkötelezett vallási hite ellenére támadnak vajúdó gondolatai: Mi végre kellett keresztfán végeznie Krisztus Urunknak?

Korábbi kötete címe: Megállni nem lehet! Nem is vesztegel Pintér László egy percet sem. Hetvenes évéhez közeledve, nincs egy unalmas napja. Pallérozza szép veteményes-virágos kertjüket, vezető szerepet játszik a nanaimoi magyar társaskör életében, családjával utazik, járja a világot (ezt is szellemi fejlődése céljából teszi). Eltűnődik a természet, az élet rejtélyei felett, atomelemeire boncolva a tárgyakat, gondolatokat közelebbi megismerésük céljából. Költészete a hagyományos magyar klasszikus irányzatot követi. Szabályos rímek, csengő versszakok, gondosan felépített történetek képezik verseit. Az újabbak szabadon száguldanak az idősíkok skáláján, az öregkor jelenéből átvillanva a gyermekkor világába, a dunántúli Vindornyalakra, s ismét vissza a parksvillei jelenbe, így alkotva bennük teljes egészet.

Üde, olvasmányos stílusban ír, egyik versében az akácfa “csitri lábakkal hajlong”, a másikban a japán szilvák „mint fárosz integetnek egymásnak”, ismét másutt az északi fény “táncos-lábú” tüneményként jelentkezik. Versei mentesek a pózolástól. Szívügyének tekinti anyanyelvünk tisztaságát. Szeretettel őrzi költőtársai, Faludy György, József Attila és mások emlékét. Aggodalom tölti el az emberi kapzsiságnak kitett környezetrombolás, a hazánkat érintő féktelen elvilágiasodás veszélye. Szellemi túlélését óhajtja verseitől. Egy dologról azonban nem szól: lesznek-e verselő társai között követői? Személyét, művészeti alkatát ismerve, úgy érezzük, igen.

További jó munkát kívánunk, Laci. Gyűrd le a test nyomasztó rigolyáit, az asztmát, az ízületi nyavalyákat, a légzési zavarokat, az öreg korral való pajtáskodást. Haladj továbbra is, megállás nélkül, a kitaposott dűlőúton. Mert, ha nem tudnád, megállni nem lehet! Hiszen fürge lábnyomok máris ott sokasodnak mögötted.

Miska János
Victoriában, 2008. november 26-án

Vissza az SZ.M.-Online oldalra