PÉTER MIHÁLY
1952-2010

Május 2-án, nyolc nappal az 58-ik születésnapja előtt Nagyváradon agyvérzésben elhunyt Péter Mihály, volt karnagyunk, Társaskörünk aktív tagja. Nagyon nehéz, hányatott életet hagyott maga mögött. Egy képzett, intelligens, igazi székely góbé volt. Kedves, jóravaló természete, zenei képzettsége, nagyszerű orgonajátéka – mind olyan adottságok, amikkel szép karriert lehet csinálni. Sajnos az alkohol rátört, a mákony erősebbnek bizonyult.

Volt egy időszak az életében, ami rendkívül kecsegtetőnek indult. Összejött Tornyai Magdival, ketten erősen támogatva egymást a tanulást választották. Mihály abbahagyta az ivást. Magdi bátorításával diplomát szerzett a Victoriai Egyetem Zene Fakultásán orgona szakon. Tagja és betanító karmestere lett az egyetem vegyes kórusának. Több magyar társunk rendszeresen ott volt a kórus fellépésein, mi is Ágival őszintén élveztük műsoraikat.

Az egyetem után a helyi egyházközösségeknél jó munka, megbecsülés várta. Az ősi székely vér valahol fölbuzdult benne. Szinte gyónva mondta nekem: Gödemesterházán él még anyám az ősi birtokon. Lányom, fiam van Erdélyben. Nekem ott a helyem. Hazatelepedett.

A román valóság viszont szinte azonnal kegyetlenül ránehezedett. A bátyját a románok agyonverték. Édesanyja nemsokkal hazatelepedése után meghalt. Őmaga Rómában próbálkozott meg továbbfejleszteni magát az orgonaszakon. Az ösztöndíj nem volt elég, visszajött Erdélybe. Megpróbált kántorkodni, angolt tanítani, de rá is ránehezedett egy besugó pap, aki a nyugatról jött magyaron akart magának érdemeket szerezni. Elérte azt, hogy Mihályt sehol sem merték alkalmazni. Itt köszöntött be újra az alkohol.

Nem folytatom ezt a vonalat, hisz a halálába vezet. Van viszont róla több kedves képem. Nyaranta Magdival mindig kikéreszkedtek hozzám a tanyára. Mégcsak sátruk sem volt, nem is akartak. Takarókban aludtak a szabad ég alatt, éjjelente Mihály a medvére is ráförmedt, hogy menjen arrébb. Ha kimentünk hozzájuk, az evésről azt mondta, hogy faltak valamit. Azt is mondta, hogy megverte volna a kaszát és kaszált volna itt-ott, de nem talált se kalapácsot se üllőt. Magyarhonban kiverik vagy egyszerűen verik a kaszát.

Mihálynál székelyebb emberrel én nem találkoztam, pedig gyerekkorban több vakációt töltöttem Székelyországban. Tudom, nem vagyok egyedül abban, hogy őszintén becsülöm az emberségét. Ötvenhét évesen nem szabad itthagyni ezt az árnyékvilágot. Legyen becsülete és nyugalma az örök valóságban.

Vaszkó József

Vissza az SZ.M.-Online oldalra