|
 |
|
Island Hungarians -
Newsletter - Online Version |
2010.
március-április - March-April, 2010 |
OLIMPIAI SPORTOLÓINK MAGYAROK KÖZT, VANCOUVERBEN
Zsúfolásig megtelt a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület
székháza. Többek egybehangzó véleménye szerint ennyien még
nem voltunk együtt. Pedig nem volt újsághirdetés, semmilyen
médium nem harsogta szét a hírt, hogy a magyar olimpiai
csapat tiszteletére március 21-én, vasárnap 1 órától
nyilvános állófogadást rendez a Magyar Ház és a Kálvin
Magyar Oktatási Szövetség. Telefonon,
e-mailen keresztül két nap alatt, semmihez sem hasonlítható,
villámgyors módon terjedt el a hír Vancouver magyarsága
körében – és az érkező magyar olimpiai küldöttséget mintegy
350 fős tömeg, és vastaps fogadta! Tisztelettudóan szétnyílt
az éljenző sokaság a bevonuló sportolók és sportszakemberek
előtt, akiket a színpadon Vass Zoltán tiszteletbeli konzul
köszöntött meleg, közvetlen szavakkal. Majd Kerti Éva, a
Magyar Ház alelnöke beszélt arról, hogy milyen nagyon jól
esik nekünk és sokat jelent számunkra, hogy van alkalmunk
találkozni azokkal, akik hazánkat képviselik az olimpián.
Számunkra ők mind tiszteletbeli aranyérmes bajnokok, hiszen
nagyon sok lemondás, munka, kitartás van amögött, hogy ide
eljöhettek és a vancouveri téli olimpián Magyarországot
képviselik.
Ezután zászlófelvonással kísérve felcsendült a magyar
Himnusz. Megrendítő pillanat volt ez mindannyiunk számára.
Könnycseppek gördültek a sportolók és a jelenlévők arcán
egyaránt. Egyek vagyunk, összetartozunk!
Nem volt idő a rendezvény részleteinek kidolgozására, de
minden szép rendben, egyfajta meghatódott, méltó
spontaneitással zajlott. Bemutatkoztak a csapat tagjai.
Külön köszöntöttük Huszár Erika
Európa-bajnok gyorskorcsolyázónkat, aki előtte való nap,
szombaton hatodik helyezést ért el 1500 méteren. Azután a
szintén Európa-bajnok női gyorskorcsolya váltó tagjait
ismerhettük meg, Erika mrellett Heidum Bernadett, Darázs
Rózsa, Keszler Andrea és Lajtos Szandra. Két rövidpályás
férfi gyorskorcsolyázó versenyzőnk mutatkozott be: Darázs
Péter, Knoch Viktor. Köszöntöttük Sebestyén Júlia egyéni
Európa-bajnok műkorcsolyázónkat, aki már negyedik olimpiai
versenyén képviseli a magyar színeket. Az első olimpiás
Hoffmann Nóra és Zavozin Maxim jégtáncos páros nem lehettek
jelen – a délutáni versenyre készültek, amelyen a kiemelkedő
13. helyezést érték el. Külön bemutatkoztak a sportvezetők,
edzők, szakemberek.
Egymás kezébe adtuk a mikrofont, hogy magyar szervezeteink
nevében röviden köszöntsük büszkeségeinket. Németh Zoltán, a
Kálvin Magyar Oktatási Szövetség alelnöke kérésére magyar
iskolás gyermekeink adtak át jelképes ajándékot a csapat
minden tagjának. A köszöntések után a sportolók lejöttek a
színpadról. A helyi magyarság kitett magáért: a megterített
asztal roskadozott a házi készítésű süteményektől, magyaros,
finom falatoktól. Fényképezőgépek sokasága megállás nélkül
gyártotta a felvételeket: az ünnepi, nemzeti háromszínű
torta felszelése, csoportképek, ismerkedés, a szeretet és
megbecsülés számtalan jele.
Aztán – mint valami vezényszóra, fegyelmezetten – pontban
három órakor az egész csapat gyors ütemben elhagyta a
termet... érthető, dolguk volt. A versenyek nagyrésze még
előttü(n)k áll. Miközben újabb vastaps közben távoztak,
mindenki szíve együtt vert: HAJRÁ MAGYAROK!
Szigeti Miklós

Vissza az SZ.M.-Online oldalra |