SZIGETI MAGYARSÁG ONLINE VANCOUVER SZIGET MAGYAR TÁRSASKÖREINEK TÁJÉKOZTATÓJA Island Hungarians - Newsletter - Online Version 2009. március-április - March-April, 2009

GYEREKKORI ÉLMÉNY Fellebbent előttem gyerekkori élmény: Szekérrel indultunk délelőtti fénynél; Két tehén volt elől az igába fogva, Szekér húzásuk lassú volt és lomha. Egyik Rózsa névre nem mindig hallgatott, A másik Bimbó volt s mellette ballagott. Kereszt-deszka volt az ülő, vagyis a bak, Apám és én ültünk büszkén és hallgatag. Meglendült az ostor hanggal ösztökélve, Elindultak máris gyenge érintésre. Szerette az apám állatait rendre, Nem is csapta őket, inkább becézgette. Híjre Rózsa, szólt rá, az utcára érve, Fordult is már jobbra a szekérrúd délre. Döcögött a szekér macskaköves uton; Beszélgettünk közben, hogy miről, nem tudom. Többnyire mesélni szokott édesapám Gyerekkoráról, s a háborúról talán. Imádtam mindig az ilyen együttlétet, Ott ivódtak belém a falusi tények. Ott láttam először nehézségek láncát: Bilincsbe vert élet az, ami ott vár rád. Biztatott az apám, hogy tanuljak sokat, Mert falusi élet csak terhet osztogat.

Legyek mérnök ember, de ügyvéd az soha, Mert a nép kullancsa az ügyvédek sora. Lehetek orvos is, aki gyógyít sebet, Azokban találni némi érzületet. Közben a szekerünk a mezőre ért már, Üdvözölt bennünket a mezei fényár. Hajde Bimbó szólott, és fordultunk balra S a földünkre betért a szekér két rabja. Szárított lucernát raktunk jó magasra, Ez volt másod termés, az elsőnek sarja. Rúddal leszorítva, hogy el ne potyogjon, Kötéllel feszesre, húzva régi módon. Én elfeküdtem a rakomány tetején, Ringatóztam, ahogy lépdelt a két tehén. Hallottam apámnak biztatgató szavát, Én meg élveztem a lucerna illatát. Elalhattam volna, kába a környezet, Nem nézhettem volna, akkor a kék eget. Jövőmről álmodni csak ébren tudhattam, Pacsirta énekét ráadásnak kaptam. Gyönyörű élmény volt, ma meg talán még szebb; Idő csinosítja, mert gazdája vénebb. Eltűnnek a régi fájdalmak és gondok, Így leszünk végül is öreg korra boldog.   Pintér lászló - Parksville, 2009. február 15.

---

1848. március 15. (ünnepi beszéd - Miska János)

Minden történelmi korszak kitermeli a maga sajátos eseményeit. A sötétnek nevezett középkort követte a humanizmus kora, majd jött a pompás reneszánsz, nyomában a reformáció, aztán a mindent felfrissítõ felvilágosodás. Ezek után jött a reformkor, valamint az 1840-es évek forradalmai és a 20. századi világégések.

Magyarország, a humánusság érzésével átitatottan, derekasan kivette részét ezekből a tüneményekbõl. Hogy kellő példákkal jelezzük, nálunk is volt társadalmi és vallási megújhodás, de nem volt vallásüldözés. Boszorkányégetés pedig egyáltalán nem. Eleink nem ragadtatták el magukat terület-hódítással együtt járó gyarmatosítással, más népek leigázásával. Forradalmaink is, mint a Rákóczi, a 48-as, az 1918-as őszi rózsás és az 56-os, nem a forradalmakra jellemző véres összeütközéseket, hanem magas eszméket, a függetlenség, a szabadság szimbólumát tűzték zászlajukra. Az emberiség, a térség jobbítását tartva szem elõtt.

161 évvel ezelõtt, mint említettem, a negyvennyolcas szabadságharc idején is humánus vezérelvek alapján cselekedtek õseink. Pozsonyban, majd a pesti zsinaton a Széchenyi-vezette haladó konzervatív szárny, s a Kossuth-inspirálta radikális liberális ágazat egyaránt az ország, s a nép sorsát igyekezett egyengetni törekvéseivel. Nem is gondoltak õk forradalomra.

Ellenkezõleg, alkotmányos deklarációkat, reális követeléseket intéztek a bécsi udvarhoz. Követelték például nemzetünknek az ország belügyeibe, külügyeibe, pénzügyi, honvédelmi ügyeibe való beleszólás jogát. A gyengekezű császár, II. Lipót, bizonyára az Európa-szerte fellángoló forradalmaktól való félelmében, engedett is a magyar követeléseknek. Kinevezte Batthány Lajos miniszterelnöksége alatt az elsõ felelõs magyar kormányt.

Minõ eredményeket ért el ez a fiatal kormány rövid idõ alatt! 1. Eltörölte a feudális törvényeket; 2. felszabadította a jobbágyokat; 3. bevezette az általános adóintézményrendszert; 4. törvénybe iktatta az általános szavazati jogot. Mind-mind a nemes emberi érzés és gondoskodás ragyogó példája. Büszkék lehetünk rájuk, bárhol éljünk is a világon. S büszke lehetne rá bármely nemzet a földkerekségen.

Milyen irónikus, hogy hajdan is, manapság is, sokan pont az ellenkezõjét terjesztik rólunk. Nacionalizmussal, rasszizmussal, sőt népgyûlölettel vádolva a magyarságot! Meg kellene már születnie a világnyelveken új történelemkönyveknek, s ha megíródtak már ilyenek, akkor tudtára kellene adniok a világnak nemzeti sajátosságaink igazát; azt a tényt, hogy hazánkban meleg otthonra találtak az õsi bolgár és osztrák kitagadottak; menedéket kaptak a hazájukból elüldözött görögök, lengyelek, ukránok, a pogromok elõl menekülõ zsidóság, s késõbb, már a mi idõnkben, a kelet-németek. Vastag betűkkel kellene hangsúlyozni e megírandó könyvekben, hogy míg Nyugat-Európában torát ülte az inkvizíció, pusztítottak a vallás és területszerző háborúk, addig nálunk 1551-től hivatalos elismerésben részesült minden felekezet.

Magyarországon megértéssel intézték a nemzetiségek ügyét. Eleink, s a mai magyar vezetõk is, buzdították és buzdítják őket nemzeti kultúrájuk, nyelvük megőrzésére. Az elsõ román nyelvű bibliát Budán adták ki a magyarok, 1581-ben. Míg az akkori Romániában az ortodox görögkatolikus szertartást még egy évszázaddal később is ószláv és görög nyelven tarthatták, addig a magyar fennhatóságú Erdélyben román nyelven végezték istentiszteleteiket. Hazánkban a szlovákok, románok, szerbek, ruszinok magas kultúrát fejlesztettek ki. Másfél évtizeddel ezelőtt, Göncz Árpád, a magyar köztársaság elnöke, szinte kérve kérte a szlovák, román, szerb kisebbséget, hogy itt a rengeteg pénz kulturális, nyelvi megújításukra. Az isten szerelmére, éljenek hát a lehetõségekkel! Melyik más országban adatik meg ilyen nagylelkűség a kisebbség irányában?

Kétszeresen alá kellene húzni a megírandó könyvekben azt a részt is, amely arról szól, hogy a világon az elsõ kisebbségvédelmi törvényt 1848-ban hozták Pesten, Szemere Bertalan miniszterelnöksége alatt.

Sajnos azonban, a teljes igazságot kifejezõ könyv soká várat még magára. Ellenkezõleg, még némely magyar történész itt a diaszpórában is, ahelyett hogy a valóság megörökítésén dolgozna, itt, ahol erre a szabadsága megvan, arra tölti idejét és energiáját, hogy a magyarságot ért rágalmakat felkutassa, ékes műfordításban csokorba kötve, a mi költségünkön fenntartott újságokban, folyóiratokban oldalakon közzé tegye. Van ezek között olyan silány tákolmány is, amire eredeti nyelvén soha senki ügyet sem vetne. De rajtunk keresztül jutnak el más kultúrnyelvekbe is. Gondoljunk csak a magyargyűlölő román Lancranjan: Igehirdetés értelmében – Erdélyről c. könyvére, mely hazugságon alapuló rágalom hadjáratot indít a magyarság ellen. Vagy napjainkban a szlovák Ján Slotára, aki Budapestet a földdel egy szintre kivánja tenni.

A 48-as forradalom, alig fél év leforgása alatt több fázison ment keresztül. A zsinat reformköveteléseit parlamentáris államforma követte. Utána jött a vér nélküli március 15-i forradalom, mely szeptemberben Jellacic horvát bánnak az országunkra való támadása után szabadságharccá vált, a debreceni trónfosztás után pedig függetlenségi háborúba lépett át.

Évi ünnepségeink folytán jól ismerjük a szabadságharc főbb eseményeit. A márciusi ifjak tüntetését. A 12 pont történelmi jelentőségű kinyomtatását. Kossuth alföldi toborzó útját, egyik alkalommal ezt mondta – Leborulok a nemzet nagysága előtt... Perczel, Görgey, Klapka, Bem tábornokok győzelmi csatáit Muraközben, Pisken, Isaszegen, Vácott, Nagysallón, Komáromban, Erdélyben. Elevenen élnek emlékezetünkben Világost, és a fegyverletételt követő zord megtorlások. Nemzetünk nagyjai elhullottak, rabláncra kerültek, vagy száműzetést vállaltak.

Szabadságharcunk lelkes fogadtatásban részesült szerte a világon. Más népek legjobbjai, költők, művészek, vezérek ünnepelték szellemét. 2003-ban ezt írtuk a Szigeti Magyarságban:

Nincs a világnak olyan kultutális hagyományokkal rendelkezõ nemzete, amelynek mûvészetét, irodalmát át nem járta 48-as szabadságharcunk eszméje. Az Egyesült Államokban, Kossuth Lajost amerikai útja alkalmából 550 költő méltatta versben, és 50 képzőművészeti alkotás őrzi a nagy forradalmár emlékét. A Gloria Victis c. antológia harminc nemzet 300 versét közli eredeti nyelven és magyar fordításban… (Ezek közül négy felolvasást nyer.)

Neves államférfiak, tudósok, történészek ezt írták javára: “A magyarság ráébredt arra az igazságra, hogy a megalkuvásnál többet hoz a nyílt lázadás. Kossuth Lajos és hívei azt vallották, hogy a történelmet nem a zsarnoki erőszak, nem a meghunyászkodó alkudozás viszi előre, hanem az emberi szellem öntörvényű ereje.”

Szabadságharcunk annyiban különbözik a korabeli forradalmaktól, hogy olyan egyetemes eszmék érdekében szállt síkra, mint az 1789-es francia forradalomban kinyilvánított világszabadság, egyenlõség, testvériség elve. Forradalmunk hangsúlyozta a nemzetek békés egymásmellett élését, melyrõl milliók és milliók álmodoztak századokon át, s álmodoznak ma is. Ezek az eszmék adják forradalmunk világegyetemes jellegét s ezek vannak kialakulóban, és folytatódnak ma is, az Európai Unio törekvései folytán.

48-ban sem voltunk teljesen magunkra hagyatva.

Történelmi adatok bizonyítják, hogy részt vettek küzdelmünkben lengyel, osztrák, olasz légiók; német, svéd, amerikai harcosok. Az udvar ellenünk való bújtogatása ellenére is, elõdeink oldalán küzdött sok horvát, szerb, román hazafi. A szlovákok és ruszinok mindvégig kitartottak mellettünk a szabadságharcban. A besztercei bányászok és Damjanich vörössipkásai hősiességükkel tüntették ki magukat. S mondjuk meg õszintén, hogy ma is, valójában nem a román, a szerb, a szlovák nép folytat polemizációt, irígységet a magyarság ellen. Ezek a népek szépen megéltek egymás mellett egy évezreden át. De ezen országok bújtogató alakjai, akik a népek egymás ellen való uszításával próbálnak egzisztenciát biztosítani maguknak. Mint ma a külföldi dokumentumok is igazolják, 48-ban a magyarokért dobogott a világ szíve.

A forradalom szelleme örökérvényű. Elkísér bennünket az élet útján, bárhol a világban. Elveinek köszönhető, hogy hazánkat, s általában a magyarságot elismerés övezi a térségben, s szerte a világon.

Ez érezhetõ itteni életünkben is. Új környezetünkben is szeretnek, megbecsülnek bennünket tehetségünkért, igyekezetünkért, humánusságunkért. Minket becsületre, helytállásra neveltek a szüleink, nevelőink, lelkészeink. Meg is álljuk a helyünket itt is. Jó, megbízható szakembereket, tudósokat, mûvészeket, írókat, magánvállalkozókat, de még országos politikusokat is adtunk a befogadó országnak. Jack Pickersgill, hajdani bevándorlásügyi miniszter, szeretettel nyilatkozott a bevándorló magyarokról, akik büszkeséget szereztek a nagy veteránnak és Kanadának.

Nincs ebben az országban olyan fõiskola, kutatóintézet, egyetem, vagy ipari üzem, melyen magyarok ne jeleskednének. Itt Brit Columbiában is vannak szép számmal kiváló egyéniségek, példás magánvállalkozók, tudósok, nevelők, életútjukat becsülettel, talán kitüntetéssel megjárt nyugdíjasok. Nanaimo pedig elismertté vált irodalmi téren való eredményeivel. A nagy népességû Toronto talán az egyedüli város Kanadában, amely annyi költőt adott a magyar irodalomnak. Nanaimo hét tehetséggel s egy színvonalas antológiával írta be nevét történelmünkbe. Összehasonlításként megemlítendő, hogy Montreál három magyar költőt tart számon, Winnipeg kettőt, Calgary-Edmonton egyet sem, Vancouver kettőt, Victoria? Victoria még ma is vár a csodára. Büszke lehet ez a közösség az élet más területein is szép eredményeket elért tagokra. S a fiatalok sem maradtak el szüleik jó példája mellett. Volt itt olyan magyar származású diák, aki kivívta Kanada miniszterelnöke elismerését is. Most is olvashattunk arról Victoriában, hogy a nanaimoi származású Greg Baán Meiklejohn énekversenyt nyert. Büszkék vagyunk rájuk.

Nemzeti ünnepségünk pillanatában, ezekre a történelmi és jelen napjaink eszméire gondolva, büszkeséget kelt szívünkben nemzeti értékeink ismérve; megerõsítve bennünk származástudatunkat és egész emberi mivoltunkat. Legyünk, maradjunk büszkék magyar származásunkra!

Miska János

*****************************************************************

Miska János 1932-ben született Nyírbélteken. Alapfokú iskoláit is ott és Hajdúböszörményben végezte. Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdte 1953-ban, de befejezése előtt neki is menekülni kellett. Kanadában a hamiltoni McMaster Egyetem történelem és filozófia szakán tanult 4 évig, majd a Torontoi Egyetem könyvtártudomány szakát fejezte be 1962-ben. Állami és egyetemi könyvtárosként dolgozott és ment nyugalomba 1991-ben.

Elkötelezett felkarolója és fáradhatatlan szervezője lett a diaszpóra magyar irodalmának. A Kanadai Magyar Írók Szövetségének alapító elnöke, antológia sorozatának szerkesztője. Több munkája jelent meg könyvtári rendszerezéssel kapcsolatban, a kanadai magyar irodalomról és írókról. Egyik nagy munkája a kanadai magyarság bibliográfiája, angol címén: Canadian Studies on Hungarians.

Sokoldalú munkásságáért több kitüntetésben részesült kanadai egyetemektől, a kanadai államtól, Alberta tartományától, az Árpád Akadémiától, a Magyarok Világszövetségétől és nem utolsó sorban szülőfaluja, Nyírbéltek Díszpolgára kitüntetést is kapott. Ezenkívül a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjai sorába választotta. János jelenleg Victoriában él feleségével, Marie-val.