A MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS

A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokásának, a busójárásnak az idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába.

A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.
Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának - mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, csónakokkal átkelve a Dunán az éj leple alatt, kizavarták a törököket Mohácsról - aligha van történeti alapja. Mohács 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.

A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra női bütykös harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplő vagy a soktollú, fából összeállított buzogány volt. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.

Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat. A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson.

Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és bao-baot ordítozó busó csoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva jókívánságaikat kifejezve, varázslatait elvégezze és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, miket sehol sem tagadtak meg tőlük.

Mára az idegenforgalom medrébe terelt népszokás sokat veszített az eredeti hagyományokból, de látványosság szempontjából sokat nyert. A mai busójárás a régi népszokás központjában, a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős, és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős busó ágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően a Duna parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Szürkületkor visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a Farsangvasárnap. A mohácsiak azonban kedden is farsangolnak, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett telet jelképező koporsó elégetésével és körül táncolásával búcsúznak a hideg évszaktól s köszöntik a tavasz eljövetelét.

Vikár Csaba

Vissza az SZ.M.-Online oldalra