Magyarok a kanadai irodalomban

Miska János

A magyarsággal foglalkozó kanadai irodalom első pillantásra elég késeinek és szegényesnek tűnik. Számarányunkhoz – az 1991-es statisztikai felmérés szerint 213 ezer lélek vallotta magát magyar származásúnak – és eredményeinkhez viszonyítva valóban alacsonynak tűnik a velünk, s főleg a harmincas évek bevándorló magyarjaival foglalkozó irodalom. Ez különösen akkor tűnik fel, ha más népcsoportok, a germánokkal, a skandinávokkal, a szlávokkal foglalkozó tekintélyes mennyiségű irodalomhoz hasonlítjuk az adatokat. Ez részben azzal magyarázható, hogy Kanada az elmúlt évtizedekig maga is kis nemzetnek számított, s népe lélektani szempontból ámulattal vonzódott a nagy anyaországokból ideszármazott nemzetiségekhez.

   Az irodalom tüzetesebb vizsgálata azonban azt mutatja, hogy a második világháborút és az 56-os forradalmat követően meghatványozódott az angol nyelvű kanadai magyarságkutatás. Telek József háromkötetes History of Hungary and Hungarians, 1848-1977 (Magyarország és a magyarok története, 1848-1977) című bibliográfiája, a torontói egyetemi könyvtár közel tízezer magyar tárgyú citátumait sorolja fel, köztük kanadai kutatók munkáit is. E sorok írója Canadian Studies on Hungarians, 1886-1995 (Kanadai magyar hungarológia, 1886-1995) c. négykötetes összeállításában közel kétezer könyvet, monográfiát, esszét, egyetemi disszertációt, recenziót tart számon, ámbár ezek jó kétharmada magyar származásúak tollából született.

   Jelen tanulmány az angol nyelvű kanadai hungarológia felmérésével és értékelésével foglalkozik, három  dimenzió (1.) tudományos, (2.) szépirodalmi, és (3.) lexikális és antológiai irodalom alapján. A francia nyelvű irodalommal nem foglalkozunk elenyésző volta miatt. Ez részben azzal magyarázható, hogy a múlt  század derekáig, de bizonyos fokig még ma is, a francia államalapító lakosság, lévén maga is kisebbségi státusban, igyekszik a fő hangsúlyt, érthető okokból, a maga léte, kultúrája ápolására helyezni.

(1.) A tudományos irodalom

A kanadai magyarságismerethez tartoznak a magyarság történelmi, szociológiai, demográfiai, nevelésügyi, bevándorlási, felekezeti kérdéseivel foglalkozó kiadványok. Az első magyar tárgyú írások főleg enciklopédiákban (Encyclopedia Canadiana), folyóiratokban (Geographical Journal, Transactions of the Royal Society of Canada, Slavonik Review) jelentek meg, s általános leírást adtak a harmincas évektől a bevándorló magyarok települési sajátosságairól, népszokásairól, beilleszkedéséről. Ezeket megelőzően a múlt század elején napvilágot látott néhány kiadvány, főleg egyházi személyek, misszionáriusok tollából.

   Az első ilyen munka az 1908-ban megjelent James S. Woodsworth metodista misszionárius: Strangers within our gates (Idegenek a kapunk előtt) című könyve, mely Kanada századeleji gazdasági, települési, népességi helyzetét tanulmányozza. Woodsworth a bevándorlók kihasználását morális alapon ítélte el. Rudyard Kippling népszerű nacionalizmusával szemben, amely azt vallja, a ,,portámon élő idegen személy, legyen bár jóindulatú és hasznos, mert más nyelven beszél, nem értem lelkiségét", Woodsworth azt hirdette, hogy az idegen ajkút éppen úgy kell becsülnöd és szeretned, mint tennen magadat.

   Woodsworth nem volt szakképzett antropológus, de járatos volt a korabeli szociológiai vonatkozású irodalomban, mely elutasította a modern ipari forradalom társadalmi kihatását. New Yorkban C.L. Brace, Jacob Riis, Lincoln Steffens, Londonban William és Charles Booth, Párizsban Atget, Németországban a szociáldemokraták foglalkoztak a bevándorlók mérhetetlen kihasználásával. Woodsworth vallási meggyőződésből ítélte el az embernek ember által való kizsákmányolását. Megértéssel kezelte a bevándorlók kiszolgáltatott helyzetét, tanulmányozta hagyományaikat, kultúrájukat. Néprajzi adatokat gyűjtött róluk, s jóindulatú ismeretanyag alapján próbált segíteni helyzetükön. A magyarokat is rokonszenvvel fogadta, kissé zárkózott, letargikus lelkületű, de alapjában véve munkaszerető és megbízható népcsoportként mutatta be.

   Megjelent egy füzetecske 1911-ben az elsőtelepes magyarokról, Joseph Jules Pirot katolikus lelkész tollából, One Year's Fight for the True Faith (Egy éves küzdelmeim az igaz hit szolgálatában) címmel. Ebben a magyarul nem beszélő, belga származású, a saskatchewani magyar egyházközség lelkésze szenvedélyesen támadja az ,eretnek' Kováchy Lajos, Érdújhelyi és Németh Pál személyeket, s velük együtt a Magyar Testvéri Szövetség tagjait, akik annyiban vétkeztek az ,igaz hit' ellen, hogy magyar nyelvű lelkészt kívántak magyar gyülekezetük élére.

   A húszas és harmincas évektől kezdtek megjelenni szaktanulmányok a tárggyal kapcsolatban olyan történészek tollából, mint E.H. Oliver, A.A. Marchbin, Robert England, amelyek gazdasági, szociológiai, társadalmi szempontból vizsgálták a magyar bevándorlók szerepét Kanadában. Marchbin a Pennsylvaniából áttelepültek gazdasági helyzetét vizsgálta a Slavonic Review-ben (1934), Oliver pedig hatvanöt saskatchewani magyar család letelepedését és beilleszkedési folyamatát írta meg a Royal Society of Canada 1926-os évkönyvében.

   Ugyanebben az időben kezdett Watson Kirkconnell foglalkozni a magyar, s általában az európai bevándorlók helyzetével. Az 1928-ban megjelent Western Immigration (Nyugati bevándorlás) című tanulmányában elsőnek emeli fel szavát a rasszista viszonyok között élő préri bevándorlók érdekében. Erről a témáról fél évszázaddal később Howard Palmer, Jean Brunet és mások írtak hasonló együttérzéssel, de szakavatottabb könyvekben.

   A szakirodalom a második világháború, s főleg az októberi forradalom után foglalkozott behatóan a magyarokkal. A korábbi általános leíró cikkeket és rövid monográfiai bekezdéseket tárgyi szempontból specializált tanulmányok és egyetemi tézisek váltották fel. Megjelent pár könyv terjedelmű munka a Palmer házaspár, Howard és Tamara tollából az albertai magyarság történetéről, Donald Willmott munkája a bevándorlók szolidaritásáról Esterházy község környékén 1882 és 1940 között, valamint a magyarokat is érintő Post-war Immigrants in Canada (A háború utáni bevándorlók Kanadában) című könyv A.H. Richmond tollából.

   Az ötvenhatos évektől népszerűvé vált a menekült magyarok részletes tanulmányozása felekezeti, foglalkozásbeli, nevelésügyi, nyelvi szempontból. L. Czazona, T. Knosson, Henry Gleitman, Nicholas Pfeiffer a letelepedés, beilleszkedés, asszimilálódás-integrálódás gyakorlati és lélektani problémáit vizsgálta egyetemi tézisekben és tanulmányokban. Hatalmas irodalma van az 56-os forradalomnak és menekültjeinek is. Hidas Péter ,,A kanadai visszhang” című tanulmánya a magyar forradalommal foglalkozó kanadai országházi dokumentumok és kiadványok sokaságát sorolja fel. Számos neves újságíró, köztük Paul C. Newman, Michael Parkway és Leslie Newman foglalkozott az országba érkezett menekültekkel. Számottevő irodalma van a University of British Columbián létesített soproni erdőmérnöki karnak, L.A. Rotenberg, C.E. Kruytbosch és mások tanulmányaival.

   A hetvenes évektől, a kétnyelvűség (bilingualism) és multikulturális törvény beiktatását követően, kimerítő szakkönyvek jelentek meg az új társadalmi helyzetről. Olyan kutatók mint Dean Wood: The People We Are (Ilyen nép vagyunk), K.G. O’Bryan: Non-official Languages (Nem-hivatalos nyelvek), B.R. Blishen: Canadian Society (Kanadai társadalom) című munkákban a bevándorlók szociológiai, gazdasági, politikai jelentőségét tanulmányozták. Ezek  az összehasonlító munkák nem kifejezetten egy-egy nemzetiség, de a bevándorlókat érintő sajátosságok alapján elemzik azok nemzetgazdasági és politikai jelentőségét. Első alkalommal napvilágot látnak a kanadai történelemben észlelhető rasszizmusról (H. Palmer. Mosaic versus Melting Pot (Mozaik illetve olvasztótégely), Nativism and Ethnic Tolerance in Alberta (Bennszülöttség és etnikumi tolerancia Albertában), melyek a vallási kisebbségű mormonok, dukhobourok, mennoniták, valamint a kelet-európai kisebbségek kiszolgáltatottságai alapján illusztrálják az elkendőzött társadalmi és politikai visszaéléseket.

   Megemlítendők a magyarsággal foglalkozó kanadai okiratok. Ezek között szerepelnek hivatalos dokumentumok, törvényhozással, bevándorlással, földkiosztással, közbiztonsággal kapcsolatos okmányok, és félhivatalos vagy privát levéltári dokumentumok. Kanadában a bevándorlás 1917-ig a Földművelésügyi Minisztérium (Agriculture Canada and Colonization) hatáskörébe tartozott. Ezt követően két új minisztérium, a Bevándorlásügyi és a Belügyi Minisztérium foglalkozott a bevándorlás és letelepedés ügyével. A velük kapcsolatos évszázados dokumentumok a National Archives of Canada birtokába mentek át. Itt őrzik a fenti minisztériumok anyaga mellett a bevándorlókkal foglalkozó, más hivatalos szervek, az igazságügy, a külügy, a titkos tanács (Privy Council), valamint a Kanadai Királyi Lovascsendőrség (Royal Canadian Mounted Police) iratait, a sajtócenzor, a nagy vasútvállalatok, a Canadian National Railways és a Canadian Pacific Railways iratait. Ez utóbbiaknak nagy szerepük volt népesség-telepítés intézésében, s gyűjteményük számottevő magyar vonatkozású adatokat tartalmaz. A központi és tartományi levéltárakban találhatók magánjellegű okiratok, sajtókivágások, egyházi értesítők, egyéni levelezések, kéziratos memoárok, irodalmi próbálkozások nyomai, családi albumok, fényképgyűjtemények. Ezek pontos forrásmegjelölése megtalálható Canadian Studies on Hungarians (1987) c. bibliográfiámban, s három kiegészítőjében.

   Az angol nyelvű irodalom általában pozitív szellemben mutatja be a magyarságot. Megjelent néhány kiadvány, mint James Gray Redlights Over the Prairies (Piros lámpák a préri felett) című dokumentumkönyve, mely rendőri jegyzőkönyvek és bűnügyi dokumentumok felhasználásával foglalkozik a préri világ életével. Ebben a harmincas években bevándorolt magyarok, a szerbekkel, szlovákokkal, horvátokkal együtt, elég negatív színben jelennek meg. Az említett nemzetiségieket iszákosnak, verekedőnek írja le, rajtuk csupán a magyarok tesznek túl. A mieink a bányamunka végeztével teleöntötték a fürdőkádakat sörrel, körül ülték, s hazavágyó nótaszóval vedelték a hűsítő italt. Ha evésre szottyant kedvük, kenyeret aprítottak az éltető nedűbe s kanalazva fogyasztották. Volt negatív sajtóvisszhang az 56-os ,,hivatásos” forradalmárokról is. Szemünkre vetette némely napilap, de még országházi képviselő is, hogy válogatósak, dologkerülők vagyunk. Az elfogulatlan történészek, közírók azonban, köztük Watson Kirkconnell, Paul C. Newman, az államférfi John W. Pickersgill, Kanada magyar bevándorlóit tehetséges, szorgalmas s hasznos nemzetiségnek tartják. Ez utóbbi személyiség úgy nyilatkozott, hogy erre a népcsoportra  mindig büszke lesz.

(2.) Széppróza

Az angol nyelvű szépirodalom igyekszik nyomon követni a nemzet életében lejátszódó társadalmi jelenségeket. A gigantikus méreteket öltő évszázados bevándorlások, a nagy népvándorlások a préri meghódítása idején, a képzeletet felülmúló, több ezer  kilométeres vasútvonalak lerakása azonban eddig még nem szült nagyméretű műveket. Kivételt képeznek Pierre Berton közíró panorámás The National Dream (A nemzeti álom), The Last Spike (Az utolsó vasszeg) és más történelmi krónikái. Tanulhatnának ebben a szomszédos amerikaiaktól, de még a szorgos ausztráloktól is, akik epikus méretű regényekben adóznak országalapító elődeiknek.

   A regényirodalomban azonban jól kimutathatók a modernkori társadalomalakító jelenségek, a multikulturalizmus, a magas technológia beütései, a női egyenjogúság és más tárgyak. A hatvanas évektől megjelenő regények egyre jobban rávilágítanak az újkanadások jelenlétére is. Ebben fontos szerepet játszanak maguk a bevándorló írók, a magyarok esetében a már élete delén klasszikussá vált, nagybecskereki születésű John Marlyn, az ötvenhatos Vizinczey István, Jónás György és Szohner Gábor, akik angol nyelvű regényeikben ábrázolták az új fészekrakás számos témáját.

   A letelepedésnek két alapvető fázisa van. Az első –  Kosa János szociológus szerint -  az asszimilálódás, vagyis maga a letelepedés stádiuma, mely gazdasági jellegű, s magában foglalja az egyéni egzisztencia – s nem csupán az ideiglenes megélhetés, de az állandó életforma – megteremtéséhez szükséges külső körülményeket. A második fázis – bár kronológiai szempontból nem feltétlenül követi az előbbit – a beilleszkedés, az integrálódás stádiuma, mely sokkal összetettebb az előzőnél. A bevándorlónak a befogadó ország törvényeihez és társadalmi szokásaihoz való alkalmazkodása mélyenszántó lélektani művelet eredménye, az örökölt hagyományokkal való fokozott leszámolás és az új életforma átvételének elkerülhetetlen konfliktusa.

   A tudományos irodalomhoz hasonlóan, az angol nyelvű széppróza is elég későn fordított figyelmet a magyar bevándorlókra. Ez részben azzal magyarázható, hogy a múlt századeleji kanadai társadalom, a kor erkölcsi és vallási szellemében védőfalakat húzott maga köré az idegen elemek térhódítása ellen. A húszas-harmincas évek szépprózája a puritán törvényeket igyekszik megvédeni az amerikai pálinkacsempészek, felelőtlen lókötők és egyéb felforgatók siserehadától. A victoriánus eszmék képviselői gyanakvással fogadták a burdosházakban meghúzódó újkanadás bányászokat, alkalmi munkásokat és a vonatok tetején kucorgó ágrólszakadtakat.

   Másrészt azzal indokolható kései megjelenésünk a kanadai szépprózában, hogy az elszigetelődő régiókban  nevelkedett kanadai író, legjobb szándéka mellett is nehezen tudta megkülönböztetni egymástól a tarkabarka idegen ajkú néptömeget, a köztudatban élő bunkó szlávot a hunná degradált némettől, a dégó olasztól, vagy a hunky magyartól. S ha némelyik mégis tollra vett egy-egy statisztaszerű alakot, azon érezni lehetett az intim kapcsolat, de még a felszínes ismeretség hiányát is. Ralph Connor (igazi neve C.H. Gordon) préri regényeiben, s különösen a Sziklás-hegység övezetében játszódó Corporal Cameron of the North West Mounted Police (Cameron, az Észak-Nyugati Lovascsendőrség szakaszvezetője) című sorozatban ott vannak a századeleji szesztilalom csempészei között a periferikus európaiak, az elkeseredett hontalanok, akik között lehettek magyarok is.

   Ez a ködös eredetmeghatározás végigvonul a kanadai széppróza nagy részén.

   Az első, többé-kevésbé magyar hőst ábrázoló regény 1965-ben jelent meg Robert Kroetsch tollából, But We Are Exiles! (De hát mi száműzöttek vagyunk!) címmel, melynek hőse Alberta tartomány északi részén élő Michael Hornyak halászbáró. Ezt követte néhány elbeszélés, köztük Robert Fulford, „The Good Wife” (A jó feleség) című novellája, a torontói irodalmi zavarosban halászgató Alex Hradas 56-os szabadságharcosról, valamint Margaret Atwood „Wilderness Tips” (A vadonok tanácsa) c. elbeszélése, az ugyancsak 56-os George nevű magyarról. Majd megjelent Morley Callaghan regénye, Our Lady of the Snows (A havasok széplánya, 1985), a torontói Ilona Tomory prostituáltról, legújabban pedig Michael Ondaatje regénye, The English Patient (Az angol beteg, 1992), Almásy Lászlóról.

   A kanadai írók, tapintatból-e, vagy valami más okból, ritkán nevezik néven hőseik magyar származását. Kroetsch Hornyakja, angolszász apósa megítélése szerint hunky származású, de lehet más nemzetiségű is. Hornyak eredete valóban tisztázatlan marad a regény egészén át. Még a felesége sem tudja kideríteni származását s vagyona forrását. Az energikus Michael, Rolls-Royce luxuskocsijával járja az északi településeket, elcsavarja az útjába kerülő avatatlan nők fejét, s a virágzó halipar útján mindent pénzzé varázsol a maga hasznára. Hasonlóan ködös Alex Hradas nemzeti eredete is. Nevéből cseh származásra lehet következtetni, de szabadságharcos múltja kifejezetten magyarrá avatja őt. Alex meghódít egy jóhiszemű kanadai lányt, s irodalmi tehetsége hangoztatásával kihasználja feleségét. Miután a Canada Council kulturális intézményhez benyújtott kérvényét nagy regénye megírására elutasítják, sértődötten ellene fordul befogadó hazájának és pokollá teszi a sokat-szenvedett felesége életét.

   Meglepően elfogult, s bizonyos fokig rasszista színezetet ölt Margaret Atwood címadó elbeszélése, Wilderness Tips. Az 1991-ben írott munkában nem takargatja a szerző hőse magyar, vagyis idegen származását. George 56-os menekült, hazájában a szemétdombon nőtt fel, gyilkosság tapad a kezéhez, számszerint három. Az elfogadott sablonok szerint, becsületes kanadai családba házasodik, s bár jelen társadalmi helyzeténél fogva semmiben sem marad el ipa, napa, sógorai, sógornői mellett, Atwood minden eszközt felhasznál mássága, beilleszkedésre alkalmatlan volta hangsúlyozására. Már fizikai megjelenítése is (egykori kígyó-vékony alakja, forradásos arca, mostani pohossága) mindeképpen negatív jellemmé avatja Gyurkát. Irigykedő sógora pedig a tengeri rabló vikingek, az országokat felperzselő Attila the Hun, s magyar leszármazottjai rémítő beütéseit véli felismerni benne. Meglepő Atwood szélsőségekbe hajló ábrázolása egy olyan nemzeti csoportról, amely keveset oszt vagy szoroz az ország életében. Írói objektivitását viszont kétségbe vonja az a tény, hogy George származásának hangsúlyozása – hisz lehetne jamaikai, orosz, belga, de még jenki is! – semmit sem nyújt a mű autencitásához.

   Michael Ondaatje hőséről, az arisztokrata családból származó Almássyról – aki a második világháborúban Rommel oldalán szolgált – egész irodalom létezik magyar, német, angol, arab forrásokban. Feljegyezték róla, hogy az igazi Almássy sivatagi kutató volt. Kelet-Szahara és a Libiai-sivatag belső területeinek, oázisainak felfedezése fűződik a nevéhez. Gépkocsin bejárta Tanganyikát, Kenyát, Ugandát és Szudánt, s a Núbiai sivatagon keresztül utazott Kairóba. Tudósított a Nílus egyik szigetén élő ,,magyar” nevű törzsről. Mint mérnök, hatalmas középkeleti építkezésekben vett részt. Az egyiptomiak személyi kultuszt fontak alakja köré. A sri lankai származású Ondaatje, bevallása szerint, regénye írása idején mit sem tudott Almássy magyar származásáról, s tudatlanul használt olyan kifejezéseket, mint kurta nadrág, felhomaly.

   A kanadai széppróza alapján, a második világháború utáni magyar bevándorló misztikus, rámenős, erőszakos jellemnek számít. Gyorsan, talán túlságosan gyorsan feltalálja magát, nagy ambícióval gyökeret ereszt a kősziklában is. (Megjegyzendő, hogy a kanadai íratlan törvények szerint – ellentétben az amerikaiakkal – az ambíció nem kívánatos, de legalábbis gyanús emberi tulajdonságnak számít.) Jellemvonásaink közé tartozik még a gyors asszimilálódás, az angol-kanadai családokba való beházasodás, s az összetartás hiánya. Ez utóbbival magyarázzák, hogy nincsenek az országban számottevő magyar negyedek, s a magyar falvak a prérin csak történelmi feljegyzésekben és nevekben léteznek. (A magyarok s más nemzetiségek mentségére legyen mondva, hogy a kanadai kormány telepítési gyakorlata – talán a magyar állam szomorú példáján okulva! - nem kedvezett a nagy nemzetiségi tömbök kialakulásának.)

   Sokkal megnyerőbb Morley Callaghan regényhősnője. Az arisztokrata származású Tomory Ilona, kétes hivatása ellenére is, megőrzi nemes emberi vonásait. Őt egyedül pénzért nem lehet megkapni. Mennyivel humánusabb Ilona, vagabond alakja ellenére is, a finomkodó Alex Hradasnál, vagy a barátjai kedveseit is elcsábító rámenős Hornyaknál. Az öreg szüleit eltartó Ilona választékosan, már-már a kegyelet missziójaként végzi hivatását. Callaghanhoz hasonló együttérzéssel ír magyar hőséről, Laszlo Lossanról Norman Levine is. Az ,,önkéntes száműzetésben” élő Levine a hatvanas években visszatér Angliából Kanadába, végigutazza az országot, s Canada Made Me (Engem Kanada nevelt fel, 1958) című könyvében lehangoló képet fest elmaradott, parlagias szülőföldjéről. László Lossan, volt budapesti cirkuszi artista talán az egyedüli pozitív szellemben megrajzolt alak Levine könyvében.

   A kanadai írók általában szélsőséges, kirívó jellemeket választanak regénytémául. Ez vele jár e viszonylag fiatal és az Egyesült Államok árnyékában meghúzódó nemzet sajátosságaival. A Windsorban élő, a hajdani országházi képviselő Pap István feljegyezte Hol a hazám című memoárjában (1988), hogy kertészi vállalkozása kezdetén szép szolid színű virágokat termelt. De a piacon senki ügyet sem vetett rájuk. Később felvilágosította egy kanadai kertész szomszédja a tényekről, éspedig hogy Kanada ifjú ország, népe szereti magára hívni a világ figyelmét rikító külsővel. Ilyenek itt a városok, rikító színekben pompáznak a háztetők, a középületek, a parkok, a virágoskertek. A világjáró kanadai fiatalok, akik jóllehet itthon ügyet sem vetnek patriota érzelmeik kinyilvánítására, mi több, ha nemzetközi szempontból az ország szerepére hivatkozik valaki, hangosan kinevetik, lehurrogják, poggyászaikat, farmerjüket teletűzdelik nemzeti zászlóval.

   Van abban sok igazság, hogy a bevándorlók között akad mindenféle: rámenős, kalandor, csaló. Az ilyenek kirínak a nagy montázsból, s a róluk szóló írások izgalmasnak bizonyulnak az olvasó számára. A túlzott általánosítások azonban a túlegyszerűsítés veszélyét vonják maguk után. Mi tagadás, van a bevándorlók között nem egy Michael Hornyak és Alex Hradas. A maradandó irodalomtól azonban elvárja az olvasó, hogy túllépje a rövidlátó típusalkotás korlátait, hogy a közszájon, a sajtóban és rendőri jegyzőkönyvekben élő szoknyavadászok, házasságszédítők és egyéb ragadozók mellett felvillantsa, ha csupán fiktív eszközökkel is, egy-egy nemzetiségi csoport pozitív sajátosságait is.

   Milyen kár, hogy a kanadai angol nyelvű olvasó eddig oly ritkán értesült irodalmán keresztül az államalapítása millenniumának adózó bevándorló magyar képzőművészekről, zeneszerzőkről, nevelőkről, tudományos kutatókról (akik általában megbecsülésben részesülnek szaktársaik körében), s főleg az élet – a szó nemes értelmében vett – napszámosairól, a munkásokról, farmerekről,  az eredményes kisiparosokról és kereskedőkről, akik sokban hozzájárulnak e nemzet csinosításához. Vígasztaló, hogy ez az elvárás még nem túl kései. Más nemzeteknél évszázadokra volt szükség nemzeti létük kellő kiformálására, s annak dokumentálására. Kanada fiatal nemzet. Egy mindent átfogó alkotói folyamat még kifejlődhet nemzeti irodalmában.

(3.) Lexikális és antológiai irodalom

Sokkal kielégítőbb a hungarológiánk helyzete a lexikális és antológiai irodalomban. Ezek alapján, ha az irodalomban vannak kis és nagy nemzetek, a magyar határozottan az utóbbiakhoz tartozik. A lexikális irodalomban vizsgálat tárgyává vevendő három országos, a Canadian Encyclopedia (1985, 1990), az Encyclopedia of Canada’s Peoples (Kanada népei enciklopédiája, 1999), és az Encyclopedia of Literature in Canada  (A kanadai irodalom enciklopédiája, 2002) kiadvány.  Az antológiák sokasága közül vegyük csupán azon magyar tárgyúakat számításba, amelyek szerkesztői angol, vagy legalábbis nem magyar származásúak. Ezek között említendők a néhai Watson Kirkconnell által szerkesztett gyűjtemények, The Hungarian Muse: An Anthology of Hungarian Poetry, 1400-1932 (Magyar múzsa: A magyar költészet antológiája, 1400-1932, 1933), János Arany: The Death of King Buda (Arany János: Buda király halála, 1936), valamint A Little Treasure of Hungarian Verse (A magyar költészet kis kincsestára, 1947), s a kolosszális Hungarian Helicon (Magyar helikon, 1985). Egyéni költők gyűjteményei közé tartoznak  Kenneth McRobbie, Ferenc Juhász: The Boy Changed into a Stag, Selected Poems 1949-1967 (Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú, 1970),  László Nagy: Love of the Scorching Wind, Selected Poems 1953-1971, (Az égető tűz szerelme, Válogatott költemények, 1953-1971, 1973, közös fordításban Tony Connorral). Jelentős munka még Robin Skelton: George Faludy, Selected Poems 1933-1980 (Faludy György- Válogatott költemények, 1933-1980, 1985) című gyűjteménye, melynek fordításában mások is közreműködtek. Megjelent számos gyűjtemény angol nyelvű szerkesztők gondozásában, köztük a Volvox, a  Canadian Ficton Magazine, Translation Issue, (1976), melyek anyaga többnyelvi eredetű, s amelyekben a kanadai magyarok tekintélyes teret kaptak.

   A Canadian Encyclopedia külön szócikkben foglalkozik a kanadai magyarokkal (pp. 848-849). A szócikk szerzője, Dreisziger Nándor történész, összefoglalót nyújt a magyarság eredetéről, kanadai vándorlásáról, letelepedéséről, valamint gazdasági, társadalmi, felekezeti sajátosságairól, hangsúlyozva e nemzetiség törekvéseit hagyományai és kulturális öröksége megőrzésére. Az enciklopédia részletes tanulmányt közöl a kanadai etnik irodalomról, Tamara Palmer és Beverly Rasporich egyetemi tanárok tollából. Ebben (pp. 597-598) a magyarok megkülönböztetett figyelemben részesülnek, köszönet az első évszázadot megért irodalmi eredményeiknek. A tanulmány történeti és stílusbeli ismertetést nyújt irodalmunkról, említést tesz az 1902-ben  íródott életrajzi eposzról Szatmáry János tollából, a 30-as éveket megelőző költészetről, s a második világháborút és az 56-os forradalmat követő irodalmi virágzásról.  Stílusbeli szempontból szól a klasszikus, a Nyugatos, a szürrealista, a dadaista törekvésekről, Fáy Ferenc, Tűz Tamás, Kemenes Géfin László, Vitéz György, Zend Róbert és mások munkássága alapján. Külön figyelmet szentel a kanadai magyarok példás irodalomszervezésének, a Kanadai Magyar Írók Köre 1967-ben történő megalakulásának, mely antológia-sorozatával és irodalmi rendezvényeivel kellő fórumot szolgált az írók számára.

   Az Encyclopedia of Literature in Canada is önálló szócikkben foglalkozik a magyar irodalommal, a derékhad alkotóinak megnevezésével. Több egyéni szócikk foglalkozik magyar írókkal (Faludy György, John Marlyn, George Páyerle, Szabados Béla, Vizinczey István, Zend Róbert). Az etnik irodalmi fejléc alatt számos magyar nyelvű író nyer ismertetést, hangsúlyozva irodalomszervezői és könyvészeti munkásságunkat. E sorok írójáról elmondja a szócikk szerzője, hogy Ethnic and Native Canadian Literature (1990) c. nemzetiségi bibliográfiája egy évtized távlatából is hézagpótló összeállításnak számít, mely munka 65 kisebbségi csoport 75 nyelven megjelent irodalmát öleli fel, az eredeti munkák (költészeti, szépprózai, drámai gyűjtemények) valamint a róluk szóló annotált ismertetések, monográfiák, esszék, recenziók, biográfiák közrebocsájtásával. A magyarok a nálunknál tízszerte számosabb németek, olaszok, ukránok mellett megérdemelten egyenrangú helyet kaptak.

   A Hitel múlt augusztusi számában Veress Zoltán megemlítette, hogy a nyugati államférfiak mindig is élen jártak a menekültek és bevándorlók felkarolásában. Jól lehet, altruisztikai megfontolásból, de ez a humánus sajátosság vonatkozik a kanadai politikusokra is. A föderális és a tartományi kormányok hathatós támogatást nyújtottak a bevándorlók hagyományai ápolására. Az ország szellemi erői, a nevelők, a történészek, szociológusok, irodalmárok hasonló emberségességet mutatnak az idegen ajkúak iránt. A szépírók esetében, úgy érzem, merőben új, az egyéni tapasztalatok hiányában született felszínes típusalkotás helyett őszinte, reális alkotói mozgalomra lesz szükség.

Irodalom

Burnet, J.P., Howard Palmer: Coming Canadians... Toronto: McClelland & Stewart, 1964.

Callaghan, Morley: Our Lady of the Snows.  Toronto: Macmillan of Canada, 1985.

Fulford, Robert: „The Good Wife.” In Short Stories. Toronto: Double Day Canada, 1977.

Gordon, C.W.: Corporal Cameron of the North West Mounted Police... 1912.

Hidas Péter: ,,Kanadai visszhang: 1956 okt. 23 – november 4.” In Évkönyv II. Budapest,1956-os Kutató Intézet, 1993, pp. 73-93.

Hoerder, Dirk: ,,Ethnic Studies in Canada from the 1880s to 1962.”  CANADIAN ETHNIC STUDIES 26, No. 1 (1995): 1-18.

Kirkconnell, Watson: ,,The New Canadians” és ,,Of Travel.” In A Slice of Canada: Memoirs. Toronto: University of Toronto Press, 1967. Pp. 259-281, 331-343.

Kroetsch, Robert: But We Are Exiles! New York: St. Martin’s Press, 1965. 

Levine, Norman: Canada Made Me. London: Putnam, 1958, 1979.

Miska, John: Canadian Studies on Hungarians, 1886-1996. Regina: University of Regina Press, 1967. Supplements: Ottawa, 1992, Budapest, 1995, Toronto-Budapest, 1998.

Ondaantje, Michael: The English Patient.  Toronto: McClelland & Stewart, 1992.

Palmer, Howard: Patterns of Prejudice. Toronto: McClelland & Stewart, 1982.

Palmer, Howard, Tamara Palmer: The Hungarian Experience in Alberta. Toronto: Hungarian Studies Review 8, no. 2.

Pap István: Hol a hazám?  Windsor, Ont., 1988.

Pirot, Jules Joseph: One Year’s Fight for the True Faith in Saskatchewan: The Hungarian Question in Canada, 1910. Toronto: Catholic Register and Canadian Extension, 1911.

Wood, Dean, Robert Remnant: The People We Are. Toronto: Gage, 1980.

Woodsworth, J.S.: Strangers within Our Gates… Toronto: The Missionary Society of the Methodist Church, 1908. Új kiadásban: Toronto: University of Toronto Press, 1972.

Oldal tetejére