Lehettek volna jobb napjaink is
(Ünnepi megemlékezés Victoriában, 2004. október 23-án)

Kedves vendégeink!

Emlékezzünk ma a múlt század legcsodálatosabb forradalmára, mely 48 évvel ezelőtt kezdődött, a napnak talán éppen ebben az órájában.

Édes Istenem, 48 éve, egy emberöltővel ezelőtt történt! Mily gyorsan telnek az évek, az évtizedek. Olyan elevenen él a lélekben, mintha tegnap lett volna. Emlékeztek még rá, kedves deresedő kortársaim, hogy ötven-valahány évvel ezelőtt mily lelkesen vetettük magunkat az ország újjáépítésébe? Mily fiatalosan, daloskedvvel láttunk neki a háború okozta romok eltakarításához ezzel a népi kollégista dallal az ajkunkon:

Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják,
Sej, az van arra írva, éljen a szabadság.
Sej, szellők, fényes szellők fújjátok, fújjátok,
Holnapra megforgatjuk az egész világot.

(A dalt a közönség együtt énekelte az előadóval. A végén meg is tapsolta a teljesítményt.)

Aztán jött a hirhedt fordulat éve, 1947, amikor egy zsarnoki kormány ragadta kezébe a hatalmat Az első perctől kezdve rossz irányba terelődött a nemzet rúdja. A békés fényes szellőket uszító mozgalmi dalok váltották fel. Ezeket mondatták velünk, fiatalokkal úton, útfélen, a sokaság megfélemlítésére. Milyen ironikus az élet! Az októberi tüntetésünkkor éppen ezek az uszító dalok váltak aktuálissá. Az Országház felé menetelve, ilyen dalokat énekeltünk:

Dózsa népe vár reád a várt jutalom.
Hitvány népség meg nem állít már utadon,
Jobb magyar jövendő kürt szava harsog a földeken át,
Egyetlen, független szép Magyarország nyer ma csatát.

(A közönség együtt énekelt az előadóval. Ezt is megtapsolta.)

Megfigyelték a szót a dal negyedik sorában? A tüntető diákok már október 23-án függetlenné nyilvánították hazánkat, amit Nagy Imre, a forradalmi kormány miniszterelnöke november 1-én nyilatkoztatott ki a rádión keresztül.

De lássuk az események prózai elemzését.

Az októberi forradalmat egyesek hirtelen fellángoló népfelkelésnek tekintik, mások egy évtizeden át érlelődő szabadságharcnak. Vajon melyik meghatározás a helytállóbb?

Lényegében mindkettő reális tényekre alapszik. Fontoljuk meg az első feltevést. A felvonulás d.u. két óra körül indult a Petőfi térről, lengyel-magyar barátságot skandáló, s a kelet-német bányászokkal való együttérzésünket hirdető jelszavakkal. Mire az Országház elé értünk, az utcákon hatalmas tömegek bátorítása, s az ablakokból nemzeti zászlók lengetése közepette, ahol már tízezrek várakoztak, forradalmibb hangulatban. Itt már ilyen jelszavak hangoztak el ezrek ajkáról: Uránércet nem adunk! Ruszkik haza! Nem vagyunk elvtársak! Két óra múlva, a Rádió épülete előtt, amikor a bemondó fasiszta csőcseléknek nevezett bennünket, s az ÁVO-sok közénk lőttek, fegyveres felkeléssé alakult át a megmozdulás, különösen miután a csepeli fiatalok teherautókról, Isten tudja hol szerzett fegyverekkel ugráltak le. Újabb két óra elteltével, hajnali 2 óra tájban, amikor a szovjet tankok végig dübörögtek a Bartók Béla úton, két szovjet hatalom közötti háborúba lépett a forradalom. Alig fél nap leforgása alatt ennyi fázison ment át a megmozdulás.

A második felfogást illetően, a magyar nép a XX. században sok megpróbáltatásnak volt kitéve. 1920-ban megcsonkították az országot, melyből a nép, a határok mindkét oldalán a mai napig sem tudott felocsúdni. Aztán akaratunk ellenére, a környező államok között legutolsónak, újabb esztelen háborúba keveredtünk, mely tömérdek vérontást, ártatlan honfitársaink tízezrei gettózását, fiatal katonáink, sebtiben létrehozott hadseregünk pusztulását hozta magával. De voltak ennél végzetesebb dolgok is: német lerohanás, szélsőséges kormányváltás, s végül orosz megszállás. Ez utóbbi egy idegen hatalmat ültetett a nemzet nyakára, melynek az volt a legfontosabb célja, hogy a magyar múltat, hagyományainkat eltörölje. Az új kormány vezetői, a hirhedt négyesfogat tagjai, az élet útvesztőiben képzetlen egyének voltak. Földalatti mozgalmakban, börtönökben, vagy burzsoá családok elkényeztetett csemetéi, utólag a szovjet emigrációban szerezték, gyakran maguk is rettegésben az életismeretüket. Ilyen emberekre egy utcasarki szatócs üzlet vezetését nem bízná a nép, nemhogy az ország irányítását. A nemzet történetét lenézték, vagy tudatlanságból félremagyarázták. Múltunkat ezer éves szolgaságnak, kizsákmányolásnak, úri széknek, dézsmának, botnak, s más eltörlésre szükséges  bűnnek minősítették.

Szinte hihetetlenül hangzik ma, hogy egy gazdag, az idegen megszállások, pusztítások ellenére is lélekemelő történelmet így félremagyaráztak! Nem volt tudomásuk arról, hogy a magyar királyság a középkorban Európa egyik leghatalmasabb nemzete volt? Hogy az olyan mozgalmak, mint a humanizmus, hazánkban termékeny talajra találtak. A reneszánsz eredményei Magyarországon keresztül jutottak el Németországba és Ausztriába. A magyar skolaszták, irodalmárok sokban hozzájárultak az emberi haladást előmozdító tünemények, mint a reformáció, vagy a felvilágosodás eszméihez. Mialatt Európában véres vallásháborúk dúltak, nálunk vallási egyetértés volt. Kevesen emlékeznek arra, hogy a világon az első kisebbségi törvényt Magyarországon hozták 1848-ban. Ugyanabban az évben eltörölték a jobbágyságot. Igen, voltak a mai szemmel nézve nem kívánatos intézményeink, úriszék, dézsma, bot, mint ahogy a Köztársasági induló költője leírta volt. Ezeket azonban nem a magyarok találták ki. Ezeket már új környezetünkben a nyugat-európai államoktól vettük át. Akaratunk ellenére is belekeveredtünk világháborúkba. Vannak azonban az angol nemzeti levéltárban és az amerikai kongresszusi könyvtárban olyan történelmi dokumentumok, amelyek azt bizonyítják, hogy a magyarság még a pusztító háborúkban is emberségesen viselkedett. A magyar hon oltalmat nyújtott a menekültek tízezreinek. Egyedül az utolsó világháborúban több mint 70 ezer lengyel, zsidó, ukrán menekült nyert védelmet hazánkban. Míg a magyar nép nélkülözött, éhezett a harcok alatt, mialatt az országot amerikai és orosz bombázók tették a földdel egyenlővé, nálunk a német szövetségeseink elől menekült francia hadifoglyok tejben-vajban fürödtek. S ezt a múltat akarta a zsarnoki kormány eltörölni.

Kezdte az ezer éves alkotmányunk eltörlésével. Elképesztő koholmányokon alapult kirakatpereken keresztül kivégeztette, bebörtönöztette a megkínozott vallási és világi vezetőinket. Osztályharcot indított a középosztály és az értelmiség ellen. Kitelepítésekkel, ingatlanjaiktól való megfosztással tönkretette az ország gerincét képező réteget. Az osztályharcot odáig feszítette, hogy a végén az utcasarki szatócsüzletest és a 20 holdját a saját verítékével előteremtő középparasztot is a nép ellenségének bélyegezte. Egy kegyetlen karhatalommal, a vasöklű ÁVÓ-val rettegésben tartotta az országot. Egy népet meg lehet törni, engedékenységre, hallgatásra lehet kárhoztatni. Amikor azonban múltjától, hagyományaitól akarják megfosztani, akkor már megálljt parancsol az ország.

A kezdeti ellenállás a nép szellemi vezetői, az írók részéről indult. Újra műsorra tűzték nagy nemzeti drámáinkat, Az ember tragédiáját, a Bánk bánt. Új drámák születtek történelmi nagyjainkról, Rákócziról, Kossuthról, Széchényiről, Görgeiről. Szatírikus színdarabok kerültek színre, leleplezve a rendszer fonákságait. Amikor a Népstadionban hosszú évi tiltás után újra felhangzott a Himnusz, a nézők szeme könnybe lábadt. A népi írók és szociológusok vaskos köteteket írtak a nép állapotáról, melyek a Magyarország felfedezése című sorozatban jelentek meg. A Petőfi Körben intellektuális viták hangzottak el ideológiákról, filozófiai, hazafias kérdésekről. Költők, prózaírók, riporterek járták az országot s megdöbenéssel látták a vidék mérhetetlen nyomorát, kilátástalanságát, amibe a rendszer taszította a lakosságot. Feltárásaikat írásaikban tárták ország-világ elé. A nemzetközi helyzet alakulása révén is, a lengyel, a kelet-német megmozdulások, s a XX. Párt Kongresszus, a sztálinizmus borzalmas büntettei leleplezése következtében is, rohantunk a forradalomba.

A nagyvilágot váratlanul érte a magyar forradalom. A Nyugat, amely éveken át izgatta a magyarokat a zsarnoki rendszer ellen, hirtelenében nem tudott mit kezdeni vele. Moszkva, a nyugati hatalmak fegyverrel való beavatkozásától tartva, kénytelen volt engedményeket tenni a követeléseknek. A véres csütörtök után megbukott a zsarnoki rend, s megalakult a forradalmi kormány. Pár nap leforgása alatt csodálatos eredményeket ért el. Törölte a nemzet gazdasági, társadalmi, kulturális, politikai életére káros törvényeket. Kimondta a több pártrendszert. Kiszabadította a koholt vádak alapján bebörtönzötteket. Követelte a szovjet csapatok kivonását az ország területéről. Nagy Imre, a forradalmi kormány miniszterelnöke, november 1-én kihirdette a rádión keresztül az ország semlegességét, s bejelentette a varsói paktumból való kiválás igényét...

Ez már túl soknak bizonyult a Kreml számára. Különösen miután rájöttek, hogy a nyugati hatalmaknak fontosabb a maguk ügye, a szuezi csatorna, mint egy kis nemzet küzdelme a szabadságért. S hogy az Egyesült Államoknak nem állt érdekében a magyarok kiválása a keleti blokkból. November 4. hajnalán elsöprő támadást indított a forradalom leverésére. A kormány tagjai a jugoszláv nagykövetségen kerestek menedéket. Innen álnoksággal kicsalták a forradalom vezetőit, lefogták és Romániába szállították őket. Újabb kommunista bábkormányt szabadítottak a nemzetre, amely, mint általában a törvénytelen eszközökkel hatalomra jutott kormányok, kegyetlen bosszút állt a felkelőkön. Százakat kivégeztetett, megkínzott, börtönbe vetett, vagy a Szovjetunióba száműzött. Több mint három évtizeden trónolt még az ország felett. Miután gazdaságilag is a tönk szélére juttatta a nemzetet, a maga tehetetlensége folytán összeomlott. Szabadságharcunk azonban megrendítette a világkommunizmus legyőzhetetlennek hitt hatalmát, megindult a szovjet birodalom szétbomlása, végső bukása. A forradalom 1988-ig mint ellenforradalom szerepelt a hivatalos megítélésben. Csupán 30. évfordulóján merték nyíltan értékelni szabadságharcos jellegét. A jeltelen tömegsírokba dobált hősöket csak ez után lehetett tisztességesen, hősöknek kijáró tisztelettel eltemetni.

A forradalom alatt, de főleg leverését követően, több mint 200 ezer lélek hagyta el az országot, menedéket, nyugalmasabb életet keresve a nyugati világban. Kanada 37 ezer menekültnek nyújtott otthont. Elmondtuk már számtalanszor, hogy a kezdeti gyökéreresztéssel járó megpróbáltatások után magára talált ez a nemzedék. Egyéni életét megalapozva, hozzálátott nemzeti missziója szolgálatához. Csatlakozott a meglévő társadalmi, felekezeti, kulturális szervezetekhez, vagy újakat létesített. Az itt élő magyarság derekasan megállta a helyét az élet mondhatni minden reszortján. Vannak itt sorainkban is kiváló építészek, kiskereskedők. Nemzetközileg is elfogadott kutatókat adott az orvostudománynak, a mezőgazdaságnak, a bányászatnak, az erdészetnek. Vannak a jelenlévők között is neves tudósok az University of British Columbia Sopron Divisiójából. Az erdőmérnökök nagyban kivették részüket a társaskörünk létrehozásában és további szolgálatában.

Hasonlóan szép eredményeket ért el a kanadai magyarság a humán ágazatban is. Nincs az országban olyan egyetem, főiskola, kutatóintézet, amelyben magyarok ne képviselnék nemzetünket. Történészek, irodalmárok, szociológusok, bibliográfusok országos viszonylatban is megbecsülésnek örvendenek. Nemrég közöltünk a Szigeti Magyarságban felmérést a kanadai magyar szépművészetről és zenetudományról. Sorainkban is vannak tehetséges művészek. Elmondhatjuk, hogy az októberi forradalom, s külföldön az új életet kezdő magyarság elismerést szerzett Magyarországnak. Sajnos, a politikai és gazdasági helyzet alakulhatott volna a rendszerváltás után kedvezőbben is. Talán el lehetett volna kerülni a privatizálás helytelen utakon való kivitelezését, ami holmi vad kapitalizmushoz vezetett otthon. Azok tollasodtak meg a lerongyolódott üzemek, kereskedelmi vállalatok, termelőszövetkezetek kiárusításából, akik azok tönkretételében döntő szerepet játszottak, s most éppen ezekből gazdagodtak meg.

Az októberi forradalom, közel fél évszázados távlatból kezd teljes képet kapni. Íme néhány adat igazi értékelése kiegészítéséül.

Leverésének dátuma:
A hagyományos felfogással ellentétben, a forradalmat nem november 4-én fojtották vérbe az orosz haderők. A harcok e dátum után is folytatódtak. A csepeli Citadelláért vívott harcokban csak november 11-én győzött a betolakodó túlerő. A harcoló magyar katonai egységeket és a civil felkelőket a fővárosban, Borsodban és másutt csupán lassan, folyamatosan tudták véglegesen felszámolni.

Politikai küzdelem:
Tudni kell azt is, hogy a forradalmi megmozdulás tovább folytatódott november 4-e után is. A fegyveres harcokat azonban politikai ellenállás követte. A forradalom túlélt még 1957-ben is az üzemi munkástanácsok napi intézkedéseiben, sztrájkjaiban, a Márciusban Újra Kezdjük (MUK) nevű mozgalomban.

Az intervenció siserehada:
A forradalom leverésében, a Szovjetunio mellett közrejátszott számos más állam is. Hatalmas politikai nyomást gyakorolt ellenünk az ENSZ-ben Románia, Csehszlovákia, Bulgária, a Német Demokratikus Köztársaság és Kína.

Az elszakított területek magyarjai:
A forradalom, bár erről sem beszélünk eleget, kiterjedt a határon túlra is. Diáktüntetések, népfelvonulások voltak a kisebbségben élő magyarság soraiban, s különösen Erdélyben. Dancs Rózsa feledhetetlen ,,Vaddisznók törték a törökbúzát” c. memoárjából megtudjuk, hogy erdélyi férfiak és nők indultak a határnak, hogy élelemmel támogassák a főváros népét és a felkelőket, s hogy maguk is részt vegyenek a forradalom győzelemre vitelében. Áldozatos igyekezetüket utólagos megfélemlítések, félreállítások, börtönzések, kinzatások és kivégzések követték.

****

Amikor megkértek e megemlékezés elkészítésére, némi meditálás után azt a címet adtam a beszédnek: Lehettek volna jobb napjaink is. A magyar nép a múlt században sok megaláztatásnak volt kitéve. Talán ezért is mondott oly megkönnyebbülve istenhozzádot a XX. századnak.  S talán ezért nézett oly reményekkel az új évszázad elé. Ez talán bőkezűbb, humánusabb, megértőbb lesz nemzetünkkel szemben. Bízunk abban, hogy most az európai nagyközösség, melynek némely tagja országunk csonkításban hathatósan részt vett, talán védőbástyát nyújt majd számunkra újabb csonkítások és a ránk szórt rágalmak ellen. Reméljük azt is, hogy végre élretör egy fiatal nemzedék, amely mentes a múlt hibáitól, az országon elharapódzott vad kapitalizmus egyéni önzésétől, s harácsolás helyett hozzánk hasonlóan, fél évszázaddal ezelőtt, a fényes szellők szimbólumával indul az ország felvirágoztatásába. Adja Isten úgy legyen!

Miska János