Irodalmi ágazatok

A nyugati magyar irodalomnak, megítélésem szerint, két fő ágazata van: a magyar és a más nyelvű. Sokoldalúságában, színvonalában, és tömegében mindkettő egyenrangú. Az előbbi a két világháborút követő nagy kivándorlások-menekülések következtében, az utóbbi főleg az 56-os forradalom után fejlődött ki a nagy tömegeket befogadó európai és tengerentúli országokban. A Hitel augusztusi számában Veress Zoltán Írás és identitás  című remek tanulmányában több irányból közelíti meg az irodalmi soknyelvűség gondolatát. Az alábbiakban ugyanezzel a témával, kanadai példák alkalmazásával szeretnék behatóbban foglalkozni.

A hetvenes évek elején, a kanadai magyar irodalom reneszánsza hajnalán, angolra fordított antológia kiadására adtuk magunkat. Köszönet a  Kanadai Magyar Írók Köre 1967-ben történt megalakulásának, s irodalmi életünk rendezettségének, melyet Borbándi Gyula példaképül állít a szétszórtsági irodalom számára, volt miből válogatni bőven. A megelőző két évtized alatt több mint száz verseskötet, 35 elbeszélés-gyűjtemény és 50 regény látott napvilágot Kanadában magyar nyelven. Volt ezek között jó pár közepes, vagy egyenesen gyenge alkotás. De voltak szép számmal olyan színvonalas kiadványok is, mint a derékhadat képező és a túl fiatalon elhunyt Fáy Ferenc, Tűz Tamás, Zend Róbert, Béky Halász Iván, s a ma is alkotó teljében lévő Vitéz György, Kemenes Géfin László, Seres József, Csinger József és mások verseskötetei, amelyek otthoni kiadásaik folytán is helyet nyertek az egyetemes magyar irodalomban. Készülő antológiánk célja az volt, hogy bemutassuk az angol nyelvű olvasónak, irodalmi alkotásainkon keresztül, az itt élő magyarság számos témáját: hogyan él, mi foglalkoztatja, mi okoz e nemzetiségnek örömet vagy fájdalmat, hogyan látja, mondjuk az integrálódás versus beolvadás gondolatát, s a befogadó ország gazdasági, társadalmi, intellektuális életében betöltendő szerepét? Másrészt pedig ízelítőt kívántunk adni a befogadó társadalomnak a magyarság szellemi életéről: mit olvas, hogyan képezi-neveli magát, hogyan szórakozik a kanadai magyar és az otthoni irodalom igénybevételével? Személyes kapcsolatok alapján összeállítottam az antológia első vázlatát, harminc-valahány író műveiből. Közölve velük az elgondolást, egy részük lelkesen reagált. Voltak azonban  tamáskodók, s voltak idegenkedők is, akik magyar költőnek vallva magukat, megtagadták az alkalmat, hogy az alkotásaikba  belekontárkodjon holmi kanadai műfordító.

Az első vázlat összeállítása után, részletes szinopszis csatolásával kérvényt nyújtottam be a Multikulturális Minisztériumhoz, anyagi támogatás ügyében. Ennek pozitív kimeneteléhez semmi kétség nem fűződött. Kanada akkoriban élte nemzeti megújhodása virágkorát. Némely európai ország mentalitásával ellentétben, ebben a fiatal országban, a századeleji rasszizmus maradványaitól szabadulva, a más ajkúak nagy megbecsülésben részesültek. Az etnicitás, az angol és francia kétnyelvűség (Bilingualism and Biculturalism), valamint a hivatalosan elfogadott többkultúra (Multiculturalism) szellemében szinte divatos méreteket öltött. Bevándorlónak lenni büszkeséggel járt, s a magunkkal hozott hagyományoknak a kanadai értékekbe való integrálása nemzeti érdeknek számított. Az egyetemeken és főiskolákon idegennyelvű tanszékek alakultak. Kultúrotthonokban másod-, harmad-nemzedékek sarjai, öregek és fiatalok eredetük kutatására, szüleik anyanyelve megismerésére adták magukat. Engem is meghívott a lethbridgei mezővárosi főiskola magyar nyelv és kultúra tanítására felnőtteknek, esti tagozaton. Némi habozás után el is fogadtam a meghívást. Aggályaim voltak a vállalkozás realitását illetően. Kit érdekel ezen a kietlen prérin a magyar nyelv és kultúra? A tanfolyam első estéjén könyvekkel és tanszerekkel megrakodva benyitottam a kijelölt helyiségbe. Bocsánatkéréssel vissza is hőköltem a dugig megtelt nagy teremből. Biztos rossz tantermet írtak elő a prospektuson, gondoltam. Kiderült azonban, a mi tantermünk volt. Közel félszázan jöttek el, öregek, fiatalok, ötven kilométeres körzetből. Ki is tartott az egész osztály három éven keresztül, heti három órán át.

Kanadában, a hetvenes években virágzott a soknemzetiségi irodalmi élet. Az 1990-ben megjelent Ethnic and Native Canadian Literature című bibliográfiám, például 65 nemzetiségi csoport, hetven nyelven írott irodalmának anyagát állította össze, közel ötezer tétellel. Százakra ment a másnyelvű folyóiratok, antológiák, újságok, kalendáriumok, kőnyomatos kiadványok száma. Felméréseink szerint a múlt század elejétől napjainkig, több mint kétszáz magyar nyelvű sajtóorgánum látott, és lát ma is, napvilágot. A hetvenes évektől kezdve, a Trudeau-kormány ideje alatt, angol és francia nyelvű antológiák, folyóiratok, rádió és televízió adások megteltek más nyelvekből fordított irodalmi művekkel. Alkotásaink adatai helyet kaptak nemzeti és irodalmi szakbibliográfiákban, lekszikonokban és tankönyvekben. Noha ez az egyedülálló lelkesedés napjainkra valamelyest megcsappant, az irántunk táplált érdeklődés továbbra is érezhető. A múlt évben megjelent Encyclopedia of Literature in Canada című, 1300 oldalas kötet például külön szócikkben foglalkozik a kanadai magyar irodalom modern törekvéseivel, Tűz Tamás, Fáy Ferenc, Vitéz György és mások munkássága ismertetésével. Közel tucatnyi egyéni szócikk áldozik magyar származású költőknek, prózaíróknak, irodalom-történészeknek, bibliográfusoknak. Magyar nyelvű antológia-sorozatunk is kedvező visszhangot keltett országszerte. A városi és egyetemi könyvtárak és könyvesek egyre sürgették az évenként megjelenő kötetek mielőbbi leszállítását. Lélekemelő érzést jelentett magyar írónak lenni Kanadában!

Beadványunkra pozitív és azonnali visszajelzés érkezett az említett ottawai minisztériumból. Folyamodványunkat jóváhagyták, a kért stipendiumot a kiadási költségek fedezésére haladéktalanul ki is utalták. Én voltam talán az egyedüli irodalmi intézmény a szétszórtságban, aki tekintélyes összegű honoráriumot tudott fizetni magyar nyelvű alkotásokért. (Kemenes Géfin László egy időre be is keretezte az elküldött pénzesutalványt!) A minisztérium  igazgatónője, a magyar származását büszkén hirdető fiatal Judit Young, bizalmas levelében sajnálattal konstatálta, hogy antológiánkban nem adtunk helyet az angol nyelvű magyar íróknak. - Magyarok ők is - írta meggyőződéssel. - Szegényebb lenne a gyűjteményetek nélkülük! - jósolta.

Munkásságuk ismerős volt számunkra. A gyerek korában, a szüleivel bevándorolt John Marlyn, Under the Ribs of Death (A halál szorításában) című regénye klasszikus számba ment megjelenése, 1957 óta. Közismert volt a költő és regényíró Jónás György is, kinek versesköteteit – nagy szó Kanadában! – rendre elkapkodták, s felolvasásain megteltek az auditóriumok szerte az országban. Elismeréssel olvastuk Vizinczey István In Praise of Older Women (Az idősebb nők dicsérete) című, nagy vihart kavart, magánkiadásban megjelent bestseller regényét, valamint Robert Marika, A Stranger and Afraid (A félős idegen),  Szohner Gábor The Immigrant (A bevándorló), és Jónás György Final Decree (Bontóperi válás) elismerést kiváltó regényét. Mellettük ott volt jópár többkötetes, tehetséges költő, némelyik, mint az új stílusirányzatot – Poetry in Motion - keltő Könyves Tamás és Farkas Endre Montreálban, Tihanyi Éva Ontárióban, Nancy Tóth a préri vidéken, George Páyerle Vancouverben. A hagyományos irodalmi felfogás szellemében azonban nem is gondoltunk a készülő The Sound of Time című antológiánkban való szerepeltetésükre. Ők angol nyelvűek, és kész. Miért fordítottak hátat anyanyelvüknek? Vajon mit kezdene műveikkel, érveltünk magunkban, a vámospércsi olvasó? Ellenezte besorolásukat több magyar nyelvű író is. Mintha nem akart volna egy gyékényen árulni velük.  

Az idő múlásával, műveik közelebbi tanulmányozása, személyük és életfelfogásuk alaposabb ismerete azonban honfitársi érzelmeket keltett irántuk.

Lássuk a tényeket: (1) Az angol nyelvűek nagy része hazánkban született, ott töltötte formatív éveit. Kivándorlásra a mieinkhez hasonló gazdasági, társadalmi, politikai tényezők kényszerítették őket. A Kanadában születettek, köztük Nancy Tóth és George Páyerle, magyarnak vallják magukat. A költő, regényíró és műfordító Páyerle vallomásai így kezdődnek: Vancouveri magyar családban születtem, iskolás koromig magyar volt az anyanyelvem... Nancy Tóth pedig, bevallása szerint magyar nyelvet tanul Edmontonban, mert Magyarországon szeretne élni pár évig korai nyugalomba vonulása után. (2) A befogadó országban hozzánk hasonló körülmények között kezdték az életüket, átestek ők is az új fészekrakás, a hontalanság, a bizonytalanság traumáján. (3) Műveik – s ez különösen észlelhető a prózaíróknál – magyar tárgyúak. John Marlyn a harmincas évek bevándorlóit ábrázolja. Írásai megtelnek magyar jellemekkel, a Donáthok, Ungárok, Horváthok, Miklós bácsik úgy nyüzsögnek a winnipegi miliőben, mintha Marlyn szülővárosában, Nagybecskereken játszódna le a cselekmény. S azt hirdeti ez a hazájától másféléves korában elszakadt író, hogy a magunkkal hozott hagyományok megőrzése mindennél fontosabb! Robert Marika, Vizinczey István, Szohner Gábor és Jónás György hősei is magyar származásúak, egy kulturált, a befogadó, s bármely más ország polgáraival egyenrangú nemzedéket ábrázolnak. (4) Önérzetükben, lélekben ma is közel állnak szülőhazájukhoz. Ezt bizonyítja az a tény, hogy alkotásaikat annak hasznára kívánják fordítani. Évekkel ezelőtt az avantgárd költő, Könyves Tamás, kis csoportjával otthon kívánta bemutatni új költészeti iskoláját, az említett Poetry in Motion nevű mozgalmat. Szohner Gábor most dolgozik regényei magyar fordításán. (5) Az a benyomásom, hogy a külföldi magyar írók egy része azért váltott át más nyelvre, mert a hazai irodalmi fórum bezárta kapuit előtte. (6) Végül, az egyetemes irodalom számos példája azt mutatja, hogy más nemzetek, a németek, a lengyelek, az amerikaiak magukénak vallják a diaszpórába elszármazott íróikat, mégha más nyelven írnak is.

Az antológiánk megjelent 1974-ben, a két irányzatot képviselők megszólaltatásával. Kedvező fogadtatásban részesült a gyűjtemény, középiskolákban a javasolt olvasmányok közé tartozott. Olyannyira felvillanyozott bennünket sikere, hogy pár év után újabb kötet összeállításába kezdtünk, mely a múlt évben jelent meg, ez is állami anyagi támogatással, a patinás Guernica Editions gondozásában, Blessed Harbours: An Anthology of Hungarian Canadian Authors címmel. Megvallom, kellemes élményt jelentett számomra az angol nyelvűekkel való kapcsolat. Közreműködésük, lelkes fogadtatásuk azt a benyomást keltette az emberben, hogy számukra nagy élményt jelent a magyar nyelvű kollégáikkal való szereplés. Ez utóbbi kiadvány erősségét az angol nyelvűek adják. Hangvételük, őszinteségük, kiegyensúlyozottságuk mintha nagyobb hitelt adna műveiknek, mint az érzelmi szempontból elkötelezettebb magyar nyelvűeké. Úgy tűnik, a másod-nyelv használata az érzelmi szűrő szerepét játsza az irodalmi alkotás folyamatában. Formai szempontból kerülik a túlzott méretű technikai kísérletezést. Marlyn és Jónás a realista ábrázolási módszert, Robert, Vizinczey, és Szohner  a vallomásos megjelenítést alkalmazza. Regényeikben kerülik a pátoszt, a ködösítő idealizálást. Viszolyognak az üres retorikától. Nosztalgiamentesen ábrázolják az óhazát, de reálisak Kanada megjelenítésében is. Robert Ilonája kissé lenézi Kanadát kultúrálatlansága miatt, Szohner vagabund szabadságharcosai lázadoznak az ország parlagias volta ellen, Vizinczey és Jónás hősei idegenkednek ez ország laza törvényhozói rendszerétől, s képmutatónak találják az újvilág társadalmi móréját.

Stílusukra frissítőleg hat az a tény, hogy nem erőszakolják az angol nyelvi kifejezéseket a sajátosan magyar alkotói képzeletekre. Jónás Katikája keze alatt angolul is ég a munka. A Torontóba szakadt székely góbé Kázmér meg odamondana annak a nemjó ügyvédnek, hogy nem tenné a kirakatba. S véleménye szerint tele van ez az ország akasztófára való alakokkal.

Mint korábbi tanulmányaimban is, ma is meggyőződéssel vallom, hogy a kanadai magyar irodalomnak két dimenziója van, a magyar és az angol nyelvű. Az utóbbi alkotói azt vallják, a nemzeti hovatartozás gondolata nem egyedül a nyelvben, hanem a szívben, a lélekben mutatkozik meg leginkább. Könnyet csalt szemembe Nancy Tóth levele, melyben leírja mélységes érzelmeit a magyar nyelvtenger hallatán, a Ferihegyi repülőtérre való megérkezésekor. Legutóbbi levelében többek között ezt írja: Örömmel olvasom, hogy kitágítod a magyar író meghatározását. Mint írtam már többször, én magyarnak, és inkább európainak érzem magam mint kanadainak. A nemzeti azonosulás a lélekben van, s nem abban, hogy melyik ország talaját tapossa az ember. Én szeretem és becsülöm Kanadát természeti és más adottságaiért, bensőmben azonban külföldi magyarnak érzem magam... A misztikumba hajló magyar ősiséget talán senki nem fejezte ki oly meghatóan, mint Páyerle György, Ancestry című gyönyörű versében. Aki a budapesti hidak, épületek, tornyok kedves megjelenítésére vágyik, olvassa el Jónás György verseit. Vagy a családi hovatartozás szimbólumát, a nagymama kesztyűjén keresztül oly vágyakozással kifejező Tihanyi Éva, My Grandmother’s Gloves című feledhetetlen versét. Mind-mind a magyar lélek legmélyéből fakad. Hogy ezeket az írókat és költőket megvonni magyarságuktól? Kirekeszteni őket a magyar irodalomból?!

Az itteni angol nyelvűeknek nagy szerepük volt és van abban, hogy Kanadában úgy megbecsülik a magyarokat. Hogy bennünket az elit népek közé számítanak. Szerepük van abban is, hogy itt öt angol nyelvű magyar antológia látott napvilágot, jeles kiadók gondozásában, közülük három hazai írók és költők munkáiból. S hogy itteni angolszász irodalmárok, mint Kenneth McRobbie, John Robert Colombo, s a magyarok nagy barátja, a néhai Watson Kirkconnell, illusztris folyóiratokban írnak Csoóri Sándorról, Juhász Ferencről, Nagy Lászlóról, Konrád Györgyről, Petri Györgyről, Faludy Györgyről és másokról.

Irodalmunk hatalmas, párját ritkító intézmény, tele sokrétű irányzatokkal, stílusbeli s immár nyelvi vonulatokkal, Veress Zoltán megítélése szerint kontinenseket átszelő átlókkal, beépülve más nemzetek irodalmába is. E tüneményes sokoldalúsága alapján nevezi az angol irodalmár, éppen irodalmunk alapján, Magyarországot nagy nemzetnek.  Nincs ennek párja sehol a földkerekségen. Az irodalmi többnyelvűség nemhogy hátráltatná, de megtermékenyíti nemzeti irodalmunkat. A mononyelvűség kora idejét múlt. Az írók, a modern technológia rohamos fejlődésével, akár a tudományos kutatók, át-átnéznek a kerítésen tematikai, technikai, de még nyelvi gyarapításuk céljából is. Nem kétséges, hogy a ma más nyelven írott magyar eredetű alkotásokat keblére öleli majd az egyetemes magyar irodalom. Mert csonka maradna nélküle.

Miska János