1848 március 15

   Minden történelmi korszak kitermeli a maga sajátos eseményeit. A sötétnek nevezett középkort követte a humanizmus kora, majd jött a pompás reneszánsz, nyomában a reformáció, aztán a mindent felfrissítő felvilágosodás,  az áldásos reformkor, valamint a nagy forradalmak és világégések ideje. Hazánk, a humánusság érzésével átitatottan derekasan kivette részét ezekből a tüneményekből. Hogy példával jelezzük, nálunk is volt társadalmi és vallási megújhodás, de nem volt vallásüldözés, boszorkányégetés. Eleink nem ragadtatták el magukat terület-hódításban, más népek leigázásában. Forradalmaink is, mint a Rákóczi, a 48-as, az 1918-as őszi rózsás és az 56-os, nem a forradalmakra jellemző véres összeütközéseket, hanem magas eszméket, a függetlenség, a szabadság szimbólumát tűzték zászlajukra, az emberiség, a térség jobbítását tartva szem előtt.

   Adózzunk ma a 48-as Szabadságharc eszméjének.

   155 évvel ezelőtt, mint említettem, a negyvennyolcas szabadságharc idején is  humánus vezérelvek alapján cselekedtek őseink. Pozsonyban, majd a pesti zsinaton a Széchenyi-vezette haladó konzervatív szárny, s a Kossuth-inspirálta radikális liberális ágazat egyaránt az ország, a nép sorsát igyekezett egyengetni törekvéseivel. Nem is gondoltak ők forradalomra. Ellenkezőleg, alkotmányos deklarációkat, reális követeléseket intéztek a bécsi udvarhoz. Követelték az ország belügyeibe, külügyeibe, pénzügyi, honvédelmi ügyeibe való beleszólás jogát. A gyengekezű császár, II. Lipót, bizonyára az Európa-szerte fellángoló forradalmaktól való félelmében, engedett is a magyar követeléseknek.  Kinevezte Batthány Lajos miniszterelnöksége alatt az első felelős magyar kormányt.

   Minő eredményeket ért el ez a fiatal kormány rövid idő alatt! Eltörölte a feudális törvényeket; felszabadította a jobbágyokat; bevezette az általános adóintézményrendszert; törvénybe iktatta az általános szavazati jogot. Mind-mind a humanitás ragyogó példája. Büszkék lehetünk rájuk, bárhol éljünk is a világon.

   Milyen irónikus, hogy hajdan is, manapság is, sokan pont az ellenkezőjét terjesztik rólunk, nacionalizmussal, rasszizmussal, népgyűlölettel vádolva a magyarságot. Meg kellene már születnie a világnyelveken az új történelemkönyveknek, s ha megíródtak már ilyenek, tudtára kellene adniok a világnak nemzeti sajátosságaink igazát; azt a tényt, hogy hazánkban meleg otthonra találtak az ősi bolgár és osztrák kitagadottak; menedéket kaptak a fészkükből elüldözött görögök, lengyelek, ukránok, a pogromok elől menekülő zsidóság, később a kelet-németek. Vastag betűkkel kellene hangsúlyozni e megírandó könyvekben, hogy míg Nyugat-Európában torát ülte az inkvizíció, pusztítottak a vallás és területszerző háborúk, addig nálunk 1551-től hivatalos elismerésben részesült minden felekezet.

   Magyarországon mindig megértéssel intézték a nemzetiségek ügyét. Eleink, s a mai magyar vezetők is, buzdították és buzdítják őket nemzeti kultúrájuk, nyelvük megőrzésére. Az első román nyelvű Bibliát Budán adták ki a magyarok, 1581-ben. Míg az akkori Romániában az ortodox görög katolikus szertartást még egy évszázaddal később is ószláv és görög nyelven tarthatták, addig a magyar fennhatóságú Erdélyben román nyelven végezték istentiszteleteiket. Hazánkban a szlovákok, románok, szerbek, ruszinok magas kultúrát fejlesztettek ki. Pár évvel ezelőtt, Göncz Árpád, a magyar köztársaság elnöke, szinte kérve kérte a szlovák, román, szerb kisebbséget, hogy ott a rengeteg pénz kulturális, nyelvi megújításukra. Az isten szerelmére, éljenek hát a lehetőségekkel!

   Kétszeresen alá kellene húzni a megírandó könyvben azt a részt is, amely arról szól, hogy a világon az első kisebbségvédelmi törvényt 1848-ban hozták Pesten, Szemere Bertalan miniszterelnöksége alatt.

   Sajnos azonban, a teljes igazságot kifejező könyv soká várat magára. Ellenkezőleg, még némely magyar történész itt a diaszpórában is, ahelyett hogy a valóság megörökítésén dolgozna, itt, ahol erre a szabadsága megvan, arra tölti idejét és energiáját, hogy a magyarságot ért rágalmakat felkutassa, ékes műfordításban csokorba kötve, a mi költségünkön fenntartott újságokban, folyóiratokban oldalakon közzétegye. Van ezek között olyan silány tákolmány is, amire eredeti nyelvén soha senki ügyet sem vetne. De rajtunk keresztül jutnak el más kultúrnyelvekbe is.

   A 48-as forradalom, alig fél év leforgása alatt több fázison ment keresztül. A zsinat reformköveteléseit parlamentáris államforma követte. Utána jött a vér nélküli március 15-i forradalom, mely szeptemberben Jellacic horvát bánnak az országunkra való támadása után szabadságharccá, a debreceni trónfosztás után pedig függetlenségi háborúba lépett át.

   Évi ünnepségeink folytán jól ismerjük a szabadságharc főbb eseményeit. A márciusi ifjak tüntetését. A 12 pont történelmi jelentőségű kinyomtatását. Kossuth alföldi toborzó útját.  Perczel, Görgey, Klapka, Bem tábornokok győzelmi csatáit Muraközben, Pisken, Isaszegen, Vácott, Nagysallón, Komáromban, Erdélyben. Elevenen élnek emlékezetünkben Világos, és a fegyverletételt  követő zord megtorlások. A nemzet nagyjai elhullottak, rabláncra kerültek, vagy száműzetést vállaltak.

   Szabadságharcunk lelkes fogadtatásban részesült szerte a világon. Mint a Szigeti Magyarság legutóbbi számában is jeleztük, más népek legjobbjai, költők, művészek, vezérek ünnepelték szellemét. Neves államférfiak, tudósok, történészek ezt írták javára: A magyarság ráébredt arra az igazságra, hogy a megalkuvásnál többet hoz a nyílt lázadás. Kossuth Lajos és hívei azt vallották, hogy a történelmet nem a zsarnoki erőszak, nem a meghunyászkodó alkudozás viszi előre, hanem az emberi szellem öntörvényű ereje.

   Szabadságharcunk annyiban különbözik a korabeli forradalmaktól, hogy olyan egyetemes eszmék érdekében szállt síkra, mint az 1789-es francia forradalomban kinyilvánított világszabadság, egyenlőség, testvériség elve. Forradalmunk hangsúlyozta a nemzetek békés egymásmellett élését, melyről milliók és milliók álmodoztak századokon át, s álmodoznak ma is. Ezek az eszmék adják forradalmunk világegyetemes jellegét s ezek vannak kialakulóban ma is, az Európai Unio törekvései folytán.

48-ban sem voltunk teljesen magunkra hagyatva.

   Történelmi adatok bizonyítják, hogy részt vettek küzdelmünkben lengyel, osztrák, olasz légiók; német, svéd, amerikai harcosok. Az udvar ellenünk való bújtogatása ellenére is, elődeink oldalán küzdött sok horvát, szerb, román hazafi. A szlovákok és ruszinok mindvégig kitartottak mellettünk a szabadságharcban. A besztercei bányászok és Damjanich vörössipkásai hősiességükkel tüntették ki magukat. S mondjuk meg őszintén, hogy ma is, valójában nem a román, a szerb, a szlovák nép folytat polemizációt, irígységet a magyarság ellen. Ezek a népek szépen megéltek egymás mellett egy évezreden át. De ezen országok bújtogató alakjai, akik a népek egymás ellen való uszításával próbálnak egzisztenciát biztosítani maguknak. Mint ma a külföldi dokumentumok is igazolják, 48-ban a magyarokért dobogott a világ szíve.

   Szelleme örökérvényű. Elkísér bennünket az élet útján, bárhol a világban. Szellemének köszönhető, hogy hazánkat, s általában a magyarságot elismerés övezi a térségben, s szerte a világon.

   Ez érezhető itteni életünkben is. Új környezetünkben is szeretnek, megbecsülnek bennünket tehetségünkért, igyekezetünkért, humánusságunkért. Minket becsületre, helyt-állásra neveltek a szüleink. Meg is álljuk a helyünket itt is. Jó megbízható szakembereket, tudósokat, művészeket, írókat, magánvállalkozókat, de még országos politikusokat is adtunk a befogadó országnak. The Hon. Jack Pickersgill, hajdani bevándorlásügyi miniszter, mint közöltük a Szigeti Magyarságban, ma is szeretettel nyilatkozik a bevándorló magyarokról, akik büszkeséget szereztek a nagy veteránnak és Kanadának.

   Nincs ebben az országban olyan főiskola, kutatóintézet, egyetem, vagy ipari üzem, melyen magyarok ne jeleskednének. Városunkban is vannak szép számmal kiváló egyéniségek, példás magánvállalkozók, tudósok, nevelők, életútjukat becsülettel, talán kitüntetéssel megjárt nyugdíjasok. We are proud of our young people as well, for their accomplishments in the various fields of the arts, the sciences and the humanities. And we hope that through their scholastism we’ll come to recognize the spirit of our national heritage.

   Nemzeti ünnepségünk pillanatában, ezekre a történelmi és jelen napjaink eszméire gondolva, büszkeséget kelt szívünkben nemzeti értékeink ismérve; megerősítve bennünk származástudatunkat és egész emberi mivoltunkat.

   Ilyen felemelő gondolatok szárnyán – már alig várja az ember a következő év nemzeti ünnepségét!

Miska János