MEGHALT VITÉZ GYÖRGY KÖLTÕ

1986-ban ismertem meg Montrealban. Aczél Géza ajánló levelével kerestem meg otthonában. Paprikás krumpli főzésével bajlódott éppen, amikor bekopogtam hozzá. Minden ruhadarabján szaftos foltok éktelenkedtek. Gömbölyű kis ember volt akkoriban, a foltok pedig még mókásabbá tették őt. A Szerkesztőség irodáját szeretném megnézni-vetettem közbe két kavarás között. Hogy mit?- kérdezett vissza. Az Arkánum szerkesztőség felségterületét. Hát azon gyorsan túl leszünk, míg a krumpli sem ég oda, válaszolta, mert olyan nincs. A magánpraxisom irodája szolgálja ezt a felemelő célt, folytatta, amely rendelőm is egyben. Talán tudod, hogy pszichológus vagyok és pacienseim végeláthatatlan sora itt keres fel. Most éppen szerencséd van, nézd, mert időm tömérdek és jó nemzeti étek főzésére vetettem rá magam, lévén a feleségem egyáltalán nem akar foglalatoskodni a vendégeimmel. Talán igaza van, mert én sem az övéivel és így egészen jól megértjük egymást. És azon se lepődj meg, ha nem találod meg a hazai ízeket ebben a kis fövényben, mert még sohasem csináltam. Már mint a krumpli főzést. A kutyáimon mindjárt kipróbálom és ha ők életben maradnak tőle, neked sem lesz különösebb bajod. De nézd, akkor amíg megterítek, adok oda néhány renitendát az utóbbi számokból, nézegesd, ha gondolod…

Így ismerkedtünk meg 23 éve. A paprikás krumpli íze feledhető volt, de ő nem. Sohasem. Minden hazai útján felkeresett és minden ottani utamon eljött előadásaimra. Csak a két évvel ezelőtti utolsó montreali belépésemről hiányzott. Mert minden belépésemnek része volt. Nem szeretett bajlódni a belépő jegyek fizetésével, ezért együtt mentünk az előadói terembe. Én is úgy gondoltam, a költészet lényege és az est sikere nem azon a 15 dolláron múlik. A legelső pillanatban így szólt: a legutolsó verseimet elhoztam, dedikáljam is? Dedikálta és én tudtam, szeretné, ha felolvasnám. Szerette, ha bemutatom a közönségnek, noha tudta, ez nem az ő estje. Többnyire nyugalmas aggastyánok lesznek, ugye? Mindig ezt kérdezte. Többnyire azok voltak. Mind hátrébb ült a sorokban, hogy az évek múltak. Ezért a verseit mind hátrébb tettem előadásaimban. Amikor már láttam, hogy elalvása közeleg. Egyre korábban hunyta le a szemét. A verse ébren tartotta egy ideig. Az estek végén gyorsan elment. A Manhattan koktélból ő volt a legjobb. Jeget hozott még Bencsics Klárikához is, mondván: gondolod, hogy Klárinál lesz jég? Alig hiszem. A Manhattan pedi dupla jég nélkül élvezhetetlen… Tűz Tamáshoz, Baránszky Jób Lacihoz, Kemenes Géfin Lacihoz, András Sándorhoz mentem tőle Hamiltonba, Torontoba, New Yorkba, Washingtonba. És Bostonba, de hiába, mert Bakucz Jóska elhagyta a földi világot, mire odaértem. Hosszú barátságok kötődtek egy papköltővel, a szavak szabad és szabados felhasználójával, Kosztolányi húga nyelv virtuózzal és egy öntörvényű Autonóm Köztársasággal, melyet András Sándornak hívtak… mindig rövid volt az idő, elfogyott, ahogyan ő is szép lassan. De addig volt néhány szép óránk együtt. Itthon, amikor Egerben és a debreceni írók körében adott elő, sosem hagyta otthon abszurd humorát. Úgy aludt, hogy nem aludt éjjel sem. debreceni lakásomon köhögött és énekelt. A legváratlanabb pillanatokban is énekelt, majd előadta, milyen szó-kalitkába került, amiből alliterációk és szóviccek formájában próbált kitörni. A Gárdonyi Géza Színházban az Egy Lócsiszár virágvasárnapja próbáját a szűkös és levegőtlen tenyérnyi társalgóban vészelte át, amikor az ügyelő két hullaszállítót kért a színpadra. Ez ugye csak a darabra vonatkozik? - kérdezte. Vagy értünk jöttek? Majd hirtelen váltással, kissé elnyújtva valami másba kezdett: te mondd, ezek a ti hevesi kommunistáitok örökké a nyakatokon maradnak, mint egy odakozmált tehénlepény. Mert akkor én hiába kínlódtam ki magam ’56-ban ebből az országból és az őszi éneket, meg a többi vers szerű képződményt magamból, mond, van itt valahol egy W.C. fütyörészve magamra hagyott a kiszórt gondolatokkal A felelősségről akart szólni, üzenni, hogy a nyakunk köré tekeredett gyújtózsinór-féreg, ha nem vigyázunk, még rajtunk felejti magát. Ez így is van, Gyuri barátom. 1987-ben mondtad ezeket a szavakat. Kilencvenben angolnáink a folyóba visszatértek, az aktatáskájukban lapuló plasztikbombával és itt felejtették magukat. Heves megye maradt a módszertani bolsevikok megszállása alatt. 1945 óta, almának álcázva zsíroskenyérrel. Mi meg a szégyenünkkel. Erre figyelmeztet halálod is, Gyuri barátom. Mert az eskü, a szépséges bélyeg, mit akkor tettem, hogy ezek kikopnak a divatból, lefoszlott ajkamról. Te elmentél, ők maradtak. Én pedig újabb fogadalmat teszek.

Szíki Károly

Vitéz György

Túléltem

Barátaim, talán ti megbocsáttok,
mivel nem lettem hős, sem krónikása
nagy tetteknek. A szó csak hűvös mása
lenne az egyszer-mindörökre látott
élettelen és élő szenvedésnek,
mely házat dúlt és haldoklóba markolt.
Nem én sajogtam...Ami kín s harag volt,
rajtam kívül égett el, amíg égett.
Rágós és csüggeteg szavak ezek.
Átnéznek rajtam értük a halottak,
az élők furcsán nyújtanak kezet
s a Hangtalan Kérdést is egyre félem:
"Hogy sáfárkodtál ama nagy napokkal?"
mert így kell felelnem sután: "Túléltem".

1957. szeptember

Vissza az SZ.M.-Online oldalra