Ezerkilencszázötvenhat november
negyedikén,
A végzetes vasárnap riasztó reggelén
Segítségért kiáltott a szegény magyar hazám.
Kiáltásait mintha még most is hallanám:
Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!
S ezt vérbe fojtották a szovjet gépfegyverek,
Segítségül senki sem érkezett.
Szavait nem értette a közönyös világ,
Magára hagyva harcolt pár száz magyar diák.
Egyedül a remény és hit fegyverével
Harcoltak szemben a hatalmas túlerővel.
Küzdöttek hetekig, hogy független, szabad
Legyen a magyar nemzet és a keresztény hit
A Duna-völgyben, amit védett ezer évig.
|
Dicső harc volt, mit szinte
fegyver nélkül vívott
Maroknyi népünk. Védte a szabad világot,
Az istenhitet és vallásszabadságot.
Ezért hullott a porba szép magyar hazánk!
Szomorú sorsa fáj, de túl minden baján,
Porba tiportan is szebb és dicsőbb talán.
Örök béke tinéktek, hazám mártírjai!
Koszorút érdemelnek a hősök sírja!
Ünnepeljétek őket, világ diákjai!
Októberben dobogjon értük a szívetek,
Irántuk részvétet s hálát érezzetek,
Mert mártírhalált halt a sok magyar diák,
Érted, magyar hazám, s érted szabad világ!
(Az Aroza
Star nevu hajón, 1957) |
