KODÁLY ÉVFORDULÓK UTÁN

Három évvel ezelőtt, 2007-ben emlékeztünk meg Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulójáról. Szokolay Sándor zeneszerző megemlékezésében ezt mondta: "Diákkorom elmúltával is: Kodály Zoltán számomra mindig a "tanár úr" marad, akár mint zeneakadémiai tanárunkról, akár mint meghitt tanácsadónkról, vagy mint egy ország nagy tanítójáról beszélek róla. Nevét csak kellő tisztelettel mondhatjuk ki; ő ama kevesek közül való, akik emlékké válva is Méltóságot, Komolyságot, Szigorúságot és Összeszedettséget követelnek tőlünk."

Kodály Zoltán (Kecskemét, háromszoros Kossuth-díjas (1948 zeneszerző, népzenekutató, zenetudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Pedagógiai Társaság tiszteletbeli tagja Bónis Ferenc „A szó Kodály életművében” című bevezető tanulmányát ezt írja: "Egyetemesség: ez az a kulcsszó, mely nélkül a fürkésző tekintet előtt aligha tárulnak fel Kodály életművének igazi távlatai, nagy összefüggései. Mert Kodály kétségkívül univerzális jelensége volt, a szó több értelmében, századunk művelődéstörténetének. Egyetemesség nyilvánult meg életművének műfaj-választásában is: zeneszerző volt, népzenetudós és egy nagyszabású zenei nevelési koncepció megalapozója; világszerte elismert mestere mindhárom munkaterületének.

Életművében jelentős helyet szentelt az ifjúság zenei nevelésének, az iskolai énekoktatásnak, általában a művészet által való személyiségformálásnak. Vallotta, hogy az értékes zeneműveket értve élvező ember a műalkotások által jellemben kiteljesedik, közösségi kapcsolataiban gazdagodik, emberi mivoltában nemesebbé, jobbá, értékesebbé válik. A zene értve élvezésének képességét az iskolának kell kialakítania a gyermek- és ifjúkorban. Ennek útja: a magyar népdalokra épülő énekórák, értékes kórusműveket megszólaltató énekkari foglalkozások, az élményszerű iskolai énekoktatás. A művészi alkotás sajátos szépségére való azonosuló rádöbbenés a kezdet, az első nagy élményt azonban tudatosan tovább kell fejleszteni, ennek módja a tanulás, a tapasztalatgyűjtés. Élmény és tanulás, tapasztalat és gyönyörködés szorosan egymásba ötvöződő sora vezeti egyre feljebb a tanulót, egyre gazdagítva, bővítve a művészi alkotások iránti fogékonyságát, vonzódását. A magyar zenei nevelés ez által, az ún. Kodály-módszer által lett világhírű. Kodály nevelői munkásságával természetszerűleg elsősorban a hazai zeneoktatás korszerűsítésén fáradozott, ezt emelte az egész világ által elismert magas szintre. Írásaiban kifejtett elvei, jó tanácsai túlmutatnak a zeneoktatás módszertanának szűkebb keretein: a művészeti nevelés lényegét, alapjait világítják meg, a teljes ember nevelését.

A fentebbi gondolatban szóltunk a magyar zenei nevelés világhíréről, de másik oldalról szólnunk kell arról is, hogy 1968-tól külföldön sorra nyíltak meg a Kodály Intézetek, amelyek célja Kodály zenei nevelési gondolatainak felhasználásával saját országuk zenei oktatásának korszerűsítése volt. Japán (1968), USA (1969), NSZK (1972) után Kanadában, Ausztráliában, Franciaországban, Olaszországban és a világ többi országában sorra alakultak az intézetek, központok, társaságok. A magyar művelődésügyi kormányzat 1973-ban hívta életre Kecskemét város és Bács-Kiskun megye kezdeményezésére a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetet, amely 1975-ben kezdte meg működését, a külföldi és hazai hallgatók, tanárok képzésével és továbbképzésével. Az oktatás és a tudományos kutatás mellett dokumentációs munkával és kiadványokkal segíti az intézet a magyar zenei nevelés fejlődését és a világszerte megnyilvánuló nagy érdeklődés kielégítését.

Napjainkban nagyon sokat foglalkozunk az egész életen át tartó tanulás gondolatával, a lifelong learning szemlélet meghonosításával. Kodály megalkotta a zenei nevelésnek, a zenei műveltség elsajátításának ezt a rendszerét, melyben kompozícióival is szolgálta a zenetanítás ügyét a kezdetektől a felsőfokig. Szintén napjaink fontos gondolata az esélyegyenlőség megteremtése. A kodályi elvek egyik fő vonása, hogy minden gyermekre, minden zenét tanulóra egyaránt vonatkoznak; másik fő vonása az egységesség, vagyis mindenütt nagyjából azonos módszeres felépítés szerint és tananyag alapján tanítják olyan tanárok, kiknek képzésére hasonlóan általában az egység vonásai jellemzőek. Globalizálódó, folyamatosan változó világunkban érdemes magunkévá tennünk a Visszatekintés-ben kifejtett gondolatát: "Mind többen figyelnek szavunkra. De tegyünk róla, hogy meghallják az igazi hangunkat! A külföld a mi lelkünket akarja megismerni, az érdekli, ami a miénk, az övétől elütő, nem az, amit tőle vettünk át. De magunknak is életkérdés, hogy tudjuk: mi a miénk, mik vagyunk, honnét jöttünk, merre megyünk..."

A Visszatekintés köteteinek áttanulmányozása a pedagógusképzés, a közoktatás, a zenei nevelés és műveltség olyan kritikus pontjainak áttekintésére ad lehetőséget, amelyek hozzásegítenek bennünket napjaink kihívásainak újraértelmezéséhez is. Az I-II. kötet anyagának összegyűjtése 1962-ig keletkezett írások, beszédek, nyilatkozatok alapján történt meg. A III. kötetbe az utolsó négy és fél év termése mellett azok az írások is bekerültek, amelyek valamilyen ok miatt kimaradtak a korábbi kötetekből. A több mint hatvan év tudományos és irodalmi munkásságot összefoglaló kötetek címe Visszatekintés. De valójában nemcsak vissza. Bónis Ferenc, a kötet szerkesztője bízik abban, hogy "az értő olvasó számára nem csupán múltat idéző történelemkönyv marad, hanem minden alapvető gondolatával a jövőbe mutató Előretekintés".

A jövőbe mutató előretekintéssel egyetértve emelem ki Kodály Zoltán azon gondolatait, amelyek kifejezetten a tanítóképzésről, a tanítóságról és a vele koherens kapcsolatban lévő általános iskolai zenei nevelésről szólnak. Kezdjük a gondolatsort az 1929-ben megjelent Gyermekkarok c. írásából vett idézettel.

"Akinek nem mindegy, mi lesz itt a zenében egy-két emberöltő múlva, nem mehet el közömbösen az iskola mellett… Ha belenézünk a tantervekbe, látjuk: alkotóik messze jártak a nevelés görög eszményétől, amely a zenének központi helyet juttatott. A gyakorlat pedig többnyire az előírt minimumot sem bírja megvalósítani. Az így nevelt gyermek aztán egész életében alig találkozik a zenével mint művészettel[…] A nemesebb zenéről azt tudja: az valami fejtörő penzum, és "botfülű vagyok" – kiáltással messze fut előle. Innen van, hogy még nagyobb műveltségű köreinkben is gyakran kínosan kiütközik a zenei tájékozatlanság." (Kodály, 1982, 38.)

Ezek a gondolatok azért fontosak, mert ebben az írásban már szinte teljes mivoltában előttünk voltak a Kodály koncepció alapkövei: miért, mikor, hol, ki, mit, hogyan tanítson.
Tekintsünk vissza eredeti idézetünk néhány kulcsszavára: a zene központi helyére, a tantervi minimum megvalósítására, a nemesebb zenére. Ezek a gondoltok mind a tanítóképzés, mind a közoktatás számára bőven adnak feladatot napjainkban is. Már-már úgy tűnik, hogy a cél, egy ideális állapot, amelyet a tőlünk telhető legnagyobb hozzáértéssel, odaadással igyekszünk a lehető legjobban megközelíteni. Ennél többet a mai közállapotokat figyelve nem hiszem, hogy bárki is reálisan fel tudna vállalni. Kodály maga is száz évre szóló feladatot is megfogalmazott. Ezzel szembesülünk többek között az 1947-ben keletkezett "Polgárjogot a művészetnek Magyarországon!" című írásában is.

"Az a Magyarország, amely előttünk lebeg, az én felfogásom szerint bizony nem alkotható meg egy évszázadnál rövidebb idő alatt, különösképpen nem a művészetek vonalán. […] Nem lehet a véletlenre bízni, hogy miképpen történjék ez az átalakulás. Véleményem szerint erre való elsősorban az általános iskola. A zenének olyan tantárggyá kell lennie, amely minden embernek kezébe adja a kulcsot a muzsikához. […] Ez azt jelenti, hogy ne tanítsa a művészeteket az, aki azokat nemcsak, hogy nem érti, de nem is szereti." (Kodály, 1989a, 70.)

Most úgy tűnik számunkra, hogy van egy kis megtorpanás a cél teljes körű elérésében, de folyamatosan változó világunk minden időszakában újabb és újabb feladatokat kell megoldanunk. Minden korosztálynál újból és újból fel kell építenünk a folyamatot, mert automatikusa nem lesz miénk a magyar zenekultúra, meg kell dolgoznunk érte.

Ma is foglalkozhatnánk azzal, hogy hol, mikor, mit dalolnak képzőseink, de talán nekünk is Kodályhoz hasonlóan a problémák okaival kell foglalkoznunk. Az aktualizálást az alkalmas tanerőre kivetítve elmondhatjuk, hogy egyik oldalon pedagógus felesleg van, a másik oldalon pedagógus hiány. Ezt a hallgatók képzésében legtöbbször bizonyos szakokhoz kötik az oktatáspolitikusok, de nehezen szólunk arról, amire felhívta Kodály a figyelmünket, az alkalmas tanerőkről. A tananyag. Ez az évek folyamán kissé mindig átalakul, reményeink szerint a jó hagyományokat megőrizve új tartalmakkal gazdagodik. Az idő. Ez az a terület, amely időről időre a leghektikusabban változik.

Kenesei Éva
Fõiskolai docens, Kaposvár
Részletek "Visszatekintve elõretekinteni" c. tanulmányából.
Folytatjuk.

Vissza az SZ.M.-Online oldalra