Kárpátaljai kirándulás

(2007. szeptember 12-16. Öt napos kirándulás légkondicionált busszal, 41 ezer forintért, megfelel 239 kanadai dollárnak.Elszállásolás magánházaknál reggelivel és vacsorával, Bene magyar faluban, ahová minden este visszatértünk.)

– A Beregsurány-i határátkelőnél mindkét oldalon megvárakoztattak bennünket kb. 3 órát összesen.
Beregszászra mentünk először. Nevezetessége, hogy Esze Tamás itt bontotta ki a kuruc felkelés zászlaját. 90%-ban magyarlakta város. Látszólag el is hanyagolja az ukrajnai kormány. Lerobbant történelmi épületek, mint pl. az 1903-ban épült pénzügyőri palota, rossz utak, és úgy néz ki, hogy szemét-eltakarításra is pénzhiány van. A szegénység mindenütt feltűnő, de főképp a kisebb falvakban. Innen egy közeli kis faluban, Csetfalván néztük meg az öreg képkeretes mennyezetű református templomot és a szomszédságában nemrég Makovec stílusban épült ökumenikus (rom. kat.-görög kat.) templomot. A szálláshelyünkön, Bene faluban a falu polgármestere fogadóestet rendezett számunkra: fiatal iskolás gyerekek humoros epizódokat és magyar táncot adtak elő, és egy beregszászi humorista is szerepelt.

– Második nap meglátogattuk a Tiszaújlak melletti turulos emlékszobrot, ami a Rákóczi szabadságharc első győztes csatájának emlékére lett állítva. Az oroszok egyszer lerombolták, de a 90-es években újra föl lett építve. Nagyszőllősön megnéztük a Perényi kastélyt, ami most egy középület. – Itt meg kell említenem, hogy ezen a vidéken, ahol többségben élnek még magyarok, a faluk és utcáik nevei kétnyelvűek, és az üzletek nevei is többnyire azok. – Innen egy kisebb faluba mentünk, Huszttól 4 km-re északra, ahol a nép nagyrészt kosárkötésből éldegél. A kosárfonásnak és más famunkáknak itt van a központja. Itt már kevesen és rosszul beszéltek magyarul. Továbbmenve a Nagy Ág nevű folyó völgyében, egészen közel a régi magyar határnál néztünk meg egy híres kis tavat, a Szinevéri tavacskát, mely az ún. Nemzeti Parkban van. A vezetőnktől azt a figyelmeztetést kaptuk, hogy a tóból kifolyó patakban még a kezünket sem szabad megmosni szennyeződés miatt, holott a patak partján mindenféle elszórt szemetet lehetett látni. A tó nem volt számunkra nagy látvány, amit a ködös idő még jobban elhalványított. Visszafelé megálltunk az ún. Árpád Vonal (ukránul is ki volt írva) beton bunkerjainál, amit a II. Világháború alatt épített a magyar hadvezetőség a ruszki invázió ellen. De ezeknek a hatása megsemmisült a román kiugrással. Aztán megálltunk Huszt városában és fölgyalogoltunk a romos várba. Nem volt nagy látványosság. Csak annyi érdekességet találtam, hogy a macskakövekből kirakott, kb. egy km-es út mentén a fák között elszórtan gondozott sírok voltak. Itt írta Kölcsey szép versét: „Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék.” Én is megálltam és fájt a szívem.

– A harmadik napon Beregszászban megálltunk városnézésre. Itt láttuk az újonnan engedélyezett magyar múzeumot, melynek falán Rákóczi domborműve díszeleg magyar és ukrán felírással. Ezután Munkács várába mentünk megtekinteni a várat belülről és megnézni a Munkácsi Mihály kisebb festményeinek kiállítását. Egy terem Rákóczi Ferenc idei emléktárgyaknak volt szentelve. Itt láttam a Magyarországon majdnem kitiltott Árpádházi királyaink piros-fehér csíkos zászlóját is. Munkácson már csak alacsony százalékban élnek magyarok. Vezetőnk szerint a város nevét is megváltoztatták Munkacsevo-ról Mukacseve-re, mert ennek van valami értelme ukránul. A monda szerint a honfoglaló magyarok azért nevezték Munkácsnak, mert itt építették az első erődítményt nehéz munkával. A munkácsi várból egyenesen Ungvárra mentünk. Itt megnéztük a koncerthallá alakított zsinagógát. Pazar építmény. Látszik, hogy kinek volt pénze a régi időkben is. A vár mellett volt házmúzeum, ahol a Kárpátalján élő nemzetiségek háztípusait lehetett látni, köztük egy magyart is. A várfalak elég épségben megmaradtak és a belső épületekben természeti kiállítások, múzeumok vannak. Érdekes módon a belső udvaron egy szikla-tömbön bronz turul madár található. Látva ezt és a tiszaújlaki turult, az jutott eszembe, hogy Magyarországon miért akarják a budai és a tatai turuljainkat ledönteni a történelmünket meghamisító rendszer magyartalan emberei? – Sétáltunk az Ung folyó partján, de az egyik téren bömbölt az ukrán rock-zene, ami nagyon sértette a füleimet. Ungvár nagyon elukránosodott. Magyarul beszédet nem lehetett hallani, csak a múzeumban szólt hozzánk egy ott dolgozó személy. – „Hazatérve” Bene falu táncmulatságot rendezett a csoportunknak. Mondani sem kell, hogy nem sokan táncoltak közülünk, lévén az 54 tagú csoport tagjainak életkora valahol a 60 és a halál között.

– A negyedik napon először Munkács belvárosával ismerkedtünk meg. A főtéren áll teljes díszében a gyönyörű városháza, amit a monarchia idején (1893-ban) építettek. Megnéztük a három tornyos görögkeleti templomot, a katolikus templomot és a csernekhegyi görögkeleti női apáca kolostort. Aztán 10 óra után elindultunk a Vereckei Hágó felé a Latorca folyó völgyében. Ahogy haladtunk feljebb a hegyek közé, úgy látszott fokozódni az ott élők szegénysége. Ezeken a vidékeken többnyire ruténok élnek. A vereckei utunk utolsó 9 kilométerén kegyetlen rossz volt az út, ami az utolsó 20-30 évben nem igen észlelhetett magán javítási munkát. Ráadásul olajvezetéket raktak le a hágón keresztül és sok helyen sárözönön kellett a busznak átmenni. Már féltem, hogy vissza kell fordulnunk. Persze jól kifogtuk az időt is, mert a szemerkélő esőben és sűrű ködben a környéket alig lehetett látni. Délre érkeztünk meg az úgynevezett emlékműhöz. A vezetőnk elbeszélése szerint az eredeti emlékszobrot az 56-ban beözönlő szovjet csapatok egyszerűen elsöpörték. A 90-es években kezdeményeztek egy újabb emlékművet, de csak két halom kőrakás között egy hat oldalú, 90 cm körüli gránit kockára futotta, melyre a négy oldalán egyenlőszáru kereszt van vésve. Ottlétünk alatt sűrű köd takarta el előlünk az elképzelt szép ligetes vidéket. A hágóról visszafelé megálltunk Szolyván leróni tiszteletünket az 1945-46-ban „málinki” robotra elhurcolt és meggyilkolt 70 ezer kárpátaljai 18 és 50 év közötti férfinek állított emlékparkban. (Ezeknek a gyilkosoknak még mindig állnak emlékművek Magyarországon.) – Meglátogattunk útközben még egy szép kastélyt (Sherbrok), gyönyörű erdős környezetben, melyet ugyancsak a monarchia idejéből örökölt Ukrajna. Kertjében Nagy-Magyarország alakú mesterséges tavat létesített eredeti gazdája. Esküvői fényképezésre használják a szép környezetet.

– Az ötödik napon Beregszászon másfél órai szabad kimenőt kaptunk városnézésre és a nagy piac meglátogatására. Nem sok minden volt, amit Magyarországon nem lehetett volna megvenni. Érdekesség kedvéért vettünk egy rúd füstölt sajtot és egy gyomorkeserű szerű italt, ami a vidék jellegzetessége volt. Aztán 11 órakor már a határállomáson voltunk, ahol megint jócskán megvárakoztattak bennünket. Este 6-ra értünk Budapestre.

– Mindent összevetve megérte ez az utazás, legalább kielégítettem Kárpátalja-i érdeklődésemet, és őseink egyik bevándorlási útvonalát megláthattam.

Pintér László

Vissza a Nanaimoi oldalra