A JÓZAN ÉSZ HALÁLA

Valószínűleg a legkifizetőbb, legtöbb haszonnal kecsegtető üzlet napjainkban a kalózkodás. Néhány ezer dolláros befektetéssel, néhány motorcsónak és néhány Khalasnyikov gépkarabély beszerzésével millió dolláros bevételekre lehet szert tenni.
Amikor a szomáliai vízeken történő eseményekről olvasunk, akkor nem tudjuk hirtelenében, hogy sírjunk-e, vagy nevessünk?
Két tucat különböző nemzet hadihajói tolonganak a szomáliai partok közelében és képtelenek megakadályozni a kalózok tevékenységét.

Amikor gyerekek katonásdit játszanak, az normális dolog. Amikor viszont katonák gyerekesdit, akkor a józan ésszel nagy bajok történnek. Vízifecskendőkkel, sőt súlyosabb esetekben paradicsomok dobálásával igyekeznek a kalózokat móresre tanítani és az ENSZ illetékesei kezüket tördelik, mert nem találják meg a kellő jogszabályokat, amelyekkel felléphetnének a kalózok ellen. A régi büntetésekről, a kalózoknak az árbocra való felakasztásáról szó sem lehet, maximum amit jelenleg tehetnek, hogy az elfogott kalózokat valahol Yemenben, vagy Szomáliában partra teszik, ahol azokat testvéreik megvendégelik és utána, "business as usual."

Krisztus előtt 67-ben, a római Gnaeus Pompeius negyven nap alatt tisztította meg a Földközi tenger nyugati részét evezős gályáival a tunéziai kalózoktól és fogadni mernék, csak úgy teoretikusan, hogy a náci Dönitz tengernagy és néhány
II. világháborús német torpedónaszád két nap alatt tökéletesen megoldaná a jelenleg megoldhatatlannak látszó szomáliai problémát. Néhány tucat kalózt kiszegeznének a kikötők dokkjaira, a többi pedig szolgai alázattal, buzgón mosná a naszádok fedélzetét, vagy pucolná a krumplit a német hajók konyháin.

Ha azt vesszük alapul, hogy ezeknek a kalózoknak a nyugati hatalmak eddig már több százmillió dollár váltságdíjat fizettek ki, akkor ezt az egész procedúrát nyugodtan nevezhetjük a józan ész halálának. Hogyan következik be a "józan ész halála " - az hosszú és komplikált procedúra. Hogyan következik be, hogy ezek a buta, primitív, de egészségesen önző és zsákmányolásra vágyó, elmaradt tömegek elérkezettnek látják az időt, hogy megtámadják a nyugati világot és a szerzésnek a legkönnyebb és legősibb módját válasszák, - a rablást. Mi az oka annak, hogy mi nyugatiak nem válaszolunk hasonlóan a minket ért sérelmekre? Érvényesül a régi görög igazság, hogy a tett halála a gondolkodás? Úgy gondoljuk, ha mi is hasonlóképpen reagálunk hozzájuk, ha drákói szigort alkalmazunk, akkor elveszítjük a jogot ahhoz, hogy felháborodjunk, hogy magunkat különbnek tartsuk náluk?
Olyasmi ez, hogy bosszankodom a szomszédom miatt, amiért az az én csirkéimet lopja. Ez ellen úgy védekezem, hogy átmászok a kerítésén és a gyümölcsfáinak terméséből lopok. És itt kezdődik a probléma. Az ilyesmi az ember alapvető igazságérzetét egy pillanatra kielégíti, de a jóérzésű ember, amikor a kerítés tetején van, gondolkodni kezd és valószínűleg kellemetlenül érzi magát és rövid habozás után visszamászik a saját telkére.

Füst Milán egyik művében az ilyesfajta elégtételvevésre azt kérdezi: “Megirigyelted tőle az aljasságot?” Viszont kérdezhetjük: hát büntetés, megtorlás nem létezik? Úgy látszik, számunkra, egyes emberek számára csak gondolatban lehetséges az ilyesmi, mert mihelyt mi magunk hajtjuk azt végre, akkor feltétlenül elégedetleneknek kell lennünk magunkkal.

Személyes sérelmeinkért azt akarjuk, hogy azokat egy harmadik személy torolja meg. Lehet, hogy ezáltal elkerüljük az önbíráskodás vádját, de magatartásunkban fellelhető a farizeus képmutatás is. Rábízzuk a büntetést a bíróságra, talán a sorsra, vagy legmagasabb fokon, rábízzuk a büntetést Istenre, - mi magunk mossuk kezeinket! De az Istennek sincs könnyű dolga. Mi csak azt látjuk, amit ellenünk vétett valaki. Isten azt is látja, ha ellenfelünk esetleg valakivel jót is tett. Annak ellenére, hogy a vallás a megbocsátást hirdeti, ne feledjük el, a vallási tételeket emberek írták és a gyarló emberek, de még a próféták sem tudták maguktól elhessegetni a bosszúállás, a büntetés gondolatát. Megteremtették képzeletükben a poklot, ahol az Isten büntet, - holott legtöbbször az Isten irgalmáról beszélnek az igehirdetők. Kétségtelen, hogy lélekben és gondolatban nem vagyunk mentesek a bosszútól, de a kivitelezésben vannak kételyeink és azt reméljük, hogy Isten tudja mit kell tennie az igazság érdekében. Azt is tudjuk tapasztalatból, hogy minden nagy kielégülés – csömört is okoz és a bosszú, vagy az általunk végrehajtott igazságtevés nagyon könnyen önmagunkkal szemben érzett szégyenérzetté változik.

Ha nincs benned valami átöröklött, rejtett brutalitás a barlanglakó ősödtől, ha túlnyomó benned már az, amit civilizációnak és európai kultúrának neveznek, akkor hiába igyekszel - mesterségesen, erőltetetten nem tudsz a bugrisokkal versenyezni és nem tudsz a nyelvükön írni, vagy szólni, vagy cselekedni. Itt van ezeknek a lókötőknek a nagy előnyük velünk szemben. Valószínű, ezért mondjuk tétova tehetetlenségünkben, hogy: “Nice guy finishing last”.

Hazai Gábor

Vissza az SZ.M.-Online oldalra