Eredményeink a humán tárgyakban

A kanadai magyar "humánusok" eredményeit általában azzal mérjük, hogy kutató munkáik során mennyit tettek a magyarságért. Hivatásukra az jellemzõ, hogy a kanadai felsõoktatásban nyertek alkalmazást történelem, szociológia, demográfia, közgazdaságtan, irodalom, filológia és más tudományokban, s hungarológiai kutatásaikat másodfoglalkozásként, szabadidejükben végzik. Ennek ellenére, dicséretükre váljék, hogy még ilyen másodlagos körülmények között is, pár évtized leforgása alatt a magyarságkutatás, más nemzetiségi csoportokhoz viszonyítva, tudományosan megalapozott tárggyá fejlõdött. Az ötvenes évek végétõl immár olyan klasszikus modell számba menõ munkák jelentek meg angol nyelven Kanadában, mint Kósa János Land of Choice: The Hungarians in Canada (1957), Dreisziger Nándor, Kovács László, Kovrig Bence és Bõdy Pál: Struggle and Hope: The Hungarian Canadian Experience (1982), Kovács Márton: Esterházy and Early Hungarian Immigration to Canada (1974), Bisztray György: Hungarian-Canadian Literature (1987), Miska János: Literature of Hungarian Canadians (1991). Az alábbi kétirányú felmérésben vizsgáljuk meg a magyar származású tudósok általános értékû eredményeit, hungarológiai munkásságuk figyelembevételével.

A szóban forgó kutatók, nemzedéktani szempontból két csoportra oszthatók. Az elsõ csoportba tartoznak azok, akik otthon végezték tanulmányaikat. Kósa János és Kovács Márton az ELTE-n, Baráth Tibor a kolozsvári egyetemen, Wojatsek Károly a debreceni egyetemen végzett. A másodikba tartoznak azok, akik fiatal korukban érkeztek Kanadába, s ebben az országban vagy másutt szerezték tudományos képesítésüket. Dreisziger Nándor történész a Torontoi Egyetemen szerzett Ph.D. diplomát, Kovrig Bence a torontói és a londoni egyetemen, Bisztray György és McRobbie-Utasy Zita a budapesti egyetem után az elõbbi Norvégiában és az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait, a Minnesotai Egyetemen Ph.D., az utóbbi a Manitobai Egyetemen szintén Ph.D. fokozaton. Õszintén szólva, nehéz határozott válaszvonalat húzni a két nemzedék között, mert vannak olyanok az elsõ csoportban, mint Baráth Tibor és Wojatsek Károly, akik otthoni végzettségüket külföldi tanulmányaikkal egészítették ki, s vannak a fiatalok között is olyanok, akik kanadai tanulmányaikat magyarországi és más országbeli képesítéssel egészítették ki.

Hivatás szempontjából az elsõ csoport tagjai történelmet, politikai gazdaságtant, szociológiát, európai kultúrtörténelmet tanítottak egyetemeken és fõiskolákban, s általában olyan tárgyakat, mint az európai, s fõleg a középkelet-európai nemzetek szerepe a világháborúkban, mely tárgyakban hézagpótló szakembereknek bizonyultak bennszülött kollégáik között. Kósa János az ELTE és a szegedi egyetemi oktatása után 1949-ben érkezett Kanadába, s a montreali Sir George Williams, majd a Torontoi Egyetemen tanított szociológiát. Késõbb az Egyesült Államokba települt át, ahol North Carolina s végül a Harvard Egyetemen tanított család egészségtant. Kovács Márton 1956 végén Ausztráliába vándorolt, majd Kanadában telepedett le, ahol történelmet, kanadai nemzetiségi kultúrát és származástudatot tanított a Reginai Egyetemen. A második csoport tagjai, Kövrig Bence és Bisztray György a torontoi, Botár Olivér a winnipegi, McRobbie-Utasy Zita  a vancouveri Simon Fraser egyetemen, Dreisziger Nándor a kingstoni Royal Military College fõiskolában tanított évtizedeken át. Tudományos érdeklõdés szempontjából részben az különbözteti meg e két csoportot, hogy az elõbbi fõleg az otthoni forrásmunkák és kutatói módszerek alapján értékeli az újabb kori történelmet (Trianont, a magyar forradalmakat, Magyarország kapcsolatát a szomszédos államokkal, a magyar kisebbség helyzetét az utódállamokban), míg a fiatalabb gárda az újonnan feltárt dokumentumok s a nyugati történettudomány módszerei alkalmazásával foglalkozik összehasonlító szempontból ugyanazokkal a tárgyakkal.

A társadalmi, történelmi és közgazdaságtani témák e kétirányú megközelítése – s ez vonatkozik Kanada nagyobb nemzetiségi csoportjaira is – sokban hozzájárult a befogadó ország nevelési és kutatási módszerei kiegészítéséhez. Mindkét csoport erényére írható, hogy munkásságuk során új és gazdag forrásirodalmat tártak fel, és azt sajátos, magukkal hozott elméleti szempontok szerint alkalmazták a valóság ábrázolására. Ezért a magyar értékeket nézve Baráth Tibor õstörténeti kutatásai éppen olyan jelentõsek, mint Kovrig Bence vagy Dreisziger Nándor huszadik századi tanulmányai.

A hungarológusok eredeti kutatásainak fontosságát a kanadai magyarok történetének tanulmányozásában kell keresnünk. Ebben az ágazatban úttörõ munkát végeztek. Szóltunk már arról másutt is, hogy az angol nyelvû kanadai történészek elég mostohán kezelték bevándorlóik történetét, s azoknak az ország életében kifejtett szerepét. Ebbõl eredõen, a néhai Kovács Márton, Dreisziger Nándor,  McRobbie-Utasy Zita szinte falukutató munkát végzett a kanadában élõ magyarság története, kultúrája, települési, demográfiai, nyelvi sajátosságai tanulmányozásában. Bár tömeges bevándorlásunk az l880-as évek derekán kezdõdött, elõdeink dokumentálása, néprajzi, gazdasági, politikai szerepe eléggé hézagos a tudományos felmérésekben. A Canadian Studies on Hungarians címû bibliográfiám adatai szerint 1886 és 1950 között csupán 39 nyomtatásban megjelent kiadvány foglalkozott a bevándorló magyarsággal. Nem csoda, ha Christopher Murray, a Reginai Egyetem tanára, Victor Wiebe, a Saskatooni Egyetem könyvtárosa, és Krisztinkovich Mária, a brit-columbiai UBC egyetem bibliográfusa némi iróniával állapította meg a fenti bibliográfia alapján, hogy a magyar népcsoport maga volt kénytelen megteremteni Kanadában magyarságirodalmát. Elgondolkoztató az a felmérésük is, hogy az említett centenáris  bibliográfia ötszázat kitevõ névjegyzékében alig százat tesz ki a nem magyar származású szerzõk száma.

A kanadai magyar kutatók, mint említettem, az elemi dolgoknál kezdték feltáró tanulmányaikat. Az elsõ jelentõs, bár nem tudományos magyar tárgyú munka a nagybecskereki születésû John Marlyn tollából jelent meg 1957-ben, Under the Ribs of Death (A halál szorításában) címmel. Ez a regény az elsõ világháború elõtti bevándorló, s fõleg a másodgenerációs  magyarok helyzetét, a rasszista mellõzöttség kiszolgáltatottjait ábrázolja. A regény kedvezõ fogadtatása a megváltozott életfelfogásnak köszönhetõ. Kanada, a múlt század közepére eléggé érettnek érezte magát ahhoz, hogy szembe nézzen önmagával a bevándorlók iránti korábbi elfogult gyakorlatát illetõen. Másként pedig az akkoriban beözönlõ 56-os magyarság lelkes fogadtatása és azok szellemiségformáló hatása új korszakot jelentett az ország plurális társadalma megítélésében.

Ugyanebben az évben jelent meg a fent említett Kósa János Land of Choice (Választott hon) címû szociológiai munkája, mely száztíz torontoi magyar család életkörülményeit dolgozza fel szociográfiai alapossággal. 1958-ban pedig a magyar bevándolók honosodásának lélektani problémáival foglalkozó Immigration and Adjustment of Hungarians in Canada (A bevándorló magyarok honosodása Kanadában) címû könyve. Ezek a kiadványok azért jelentenek mérföldkövet hungarológiai szempontból, mert hatásukra a magyarság iránti érdeklõdés rövid idõn belül meghatványozódott. A szépirodalmi munkák, egyetemi tézisek, sajtó és tudományos kiadványok egész sora jelent meg magyar és nem magyar kutatók tollából. Az elõbbiek között említendõ Baranyi Miklós, Gellért Judit, Korányi Elek, Mészáros A.F., Papp Zsuzsa és mások tézisei, melyek az új bevándorló magyarok népesedési, társadalmi, gazdaságügyi, telepedési-beilleszkedési kérdéseivel foglalkoztak.

A magyarság – s általában a bevándorlók – szempontjából vízválasztó korszak a hetvenes évek elején kezdõdött. Ekkor iktatta be a föderális Trudeau-kormány Ottawában az államalapító angol és francia kétnyelvûség (Bilingualism) és többkulturális (Biculturalism) törvényét. A kulturális és szellemi pluralitás e páratlan légköre új korszakot nyitott az ország történetében. A föderális és tartományi kormányok új minisztériumokat, az egyetemek új tanszékeket létesítettek az új törvénycikkek meghonosítására. Az elsõ multikulturális miniszter a magyarul is jól beszélõ Stanley Haidasz volt. A minisztérium elsõ fõigazgatója Andrássy Miklós volt. Ezt követõen szintén magyar származású fõigazgató, a fiatal Young Judit szolgált éveken át a minisztériumban, kinek nagy szerepe volt a torontói magyar tanszék állami finanszírozásában és a magyar kutatók és írók anyagi támogatásában.

Kanadában ebben a korszakban kitüntetés számba ment az etnicitás fogalma. Megindult a másod- és harmad-nemzedék származáskutatása. Kulturális csoportok, társadalmi és irodalmi szervezetek egész sora alakult meg országszerte, új folyóiratok, irodalmi antológiák és egyéni munkák ismertették meg az ország lakosságával e harmadik dimenziónak az azelõtt csupán a felszín alatt lappangó, kimeríthetetlenül gazdag kultúráját. Tudományos értekezések jelentek meg angol és francia nyelven a bevándorlók nemzeti jelentõségérõl, nem hallgatva el a velük szemben évtizedeken át tabuszámba menõ visszaéléseket s az amerikai olvasztó tégelyhez hasonlóan egy jelentõs népcsoportnak a tudatos mellõzését.

Erre az idõszakra nyúlik vissza a torontói egyetem magyar tanszéke létesítése, a montreali, az ottawai, a lethbridgi és más patinás egyetemek esti magyar tagozatai mûködése. Ekkor indult számos folyóirat, a Canadian-American Review of Hungarian Studies, a mai Hungarian Studies Review Dreisziger Nándor és Bisztray György, a vancouveri Tárogató Tamási Miklós, majd Miska János szerkesztésében, a torontói Krónika és a rövid életû Tanú Béky-Halász Iván, valamint az edmontoni Magyar Népmûvészet Kanadában címû lap Hamrán Zsuzsa gondozásában. Ekkortájt alakult meg a Kanadai Magyar Írók Szövetsége ottawai, a Hungarian Studies Association of Canada torontói székhellyel, irodalmi körök Winnipegen, Hamiltonban, a Niagara Fallson és másutt, énekkórusok, színjátszó és népi tánccsoportok szerte az országban. Az angol és francia nyelv alapszókincse megtelt új, etnokulturális szavakkal és kifejezésekkel, a városi és egyetemi könyvtárak és levéltárak pedig ,,más nyelvû” könyvekkel és hivatalos dokumentumokat befogadó gyûjteményekkel. Az Országos Levéltár - a tartományi levéltárak kiegészítéséül – külön etnikumi osztályt nyitott meg, melyen a magyar társaskörök, felekezetek, szerkesztõségek okiratai, egyéni írók és tudományos kutatók archívumai nyertek megõrzést és közhasználati lehetõséget.

Az új korszak megalapításában vezetõ szerepet játszottak a kanadai magyar hungarológusok. Hogy az évtizedeken át mellõzött magyarokat egyszeriben a tekintélyes népcsoportok között kezdték emlegetni, az sokban köszönhetõ annak a ténynek, hogy a kanadai magyarságkutatók, honfitársaik életkörülményei, hagyományai, szokásai alapos ismerete tetejében elismerést váltottak ki hivatásbeli szaktudásukkal is. Magyarságismereti munkásságukat szakmaiságuk és objektívitásuk tette hitelessé és ezért maradandó értékûvé. Kutató munkájukkal és eredményeikkel  két nemzetet, hazánkat és a bennünket keblére ölelõ Kanadát szolgálták és szolgálják ma is.

Eredményeink a szakmai és természettudományokban

Ide sorolhatjuk az élettani tárgyakat, az agrárkutatást, a mérnöki és elvont tárgyakat (matematika, fizika), s az egészségtani ágazatokat, melyekben a kanadai magyarok dicséretes eredményeket értek el. E tárgyak egyetemes tulajdonsága következtében a kutatók származása általában másodrangú szerepet játszik. Egyedül nevük, születési helyük, s néha kutatási területük szolgál életrajzi nyomozóul. Például hazánk tudósai a természettudományi és elvont tárgyakban (pure sciences) világviszonylatban is nagy elismerésben részesülnek. Talajtanosaink, egészségügyi kutatóink (orvosi és állatorvosi szakon), nemzetközi elismerésben részesülnek. Szakkönyvtárosi beosztásomban egymás után jöttek megbizatások angol és francia nyelvû kutatóktól magyar nyelvû tanulmányok átültetésére. A kanadai egyetemi és szakkönyvtárak polcain is elõkelõ helyet foglalnak el a magyar tudósok munkái.

Ezekben a tárgyakban a kanadai magyarok is kitüntették magukat. Az enciklopédiák és szakbibliográfiák, köztük a 8-kötetes American Men and Women of Sciences, a 3-kötetes Who’s Who in Frontier Sciences and Technology számos magyar és magyar származású tudóst tartanak számon. A McGraw-Hill of Modern Scientists and Engineers címû forrásmunka, valamint a Canadian Who’s Who is magyar mérnökök, építészek, egyetemi tanárok és újítók adatairól is beszámol.

A mûvészeti és humán tárgyaktól eltérõen a reál tudományok pár évtizeddel korábban, az ötvenes években indultak rohamos fejlõdésnek Kanadában. A gazdasági helyzet kedvezõ alakulása, s a természeti kincsek iránti fokozott kereslet a szakemberek ezreinek nyújtott lehetõséget. Az állami költségvetésben elsõ helyet kapott a felsõoktatás kifejlesztése. Új egyetemek, fõiskolák, technikumok egész sora nõtt ki a termékeny talajból. A meglévõ hatvanöt egyetem közül 32 az ötvenes évek óta létesült. A már megalapozott egyetemek is káprázatos fejlõdésen mentek keresztül. Új szakosításra berendezkedett tanszékek, fakultások alakultak atomfizikától genetikai mérnöktanig, a DNA-tól a genomkutatásig. A korlátlan anyagi beruházások következtében észtágító felszerelésekkel ellátott laboratóriumok és kutatóintézetek születtek szerte az országban. A hamiltoni hajdani kis baptista felekezetû McMaster Egyetem például négyezer növendékrõl tizenhétezerre dúzzadt pár évtized leforgása alatt, s orvostudományi, vegyészeti, mérnöki fakultásaival, de fõleg atomkutatásaival világhírû intézetté vált.

A nemzeti önismeret felbuzdulásaként elsõ ízben kanadai születésû tudósok kerültek a kutatói munkák élére, köztük több immár nem csupán az oxfordi, a harvardi, a cornwalli, hanem német, holland, magyar egyetemeken is megfordult. A bevándorló magyar szakemberek ebbe a szellemi reneszánsz korba csöppentek bele a háborút és az 56-os forradalmat követõen.   A felsõoktatás és az ambícióval telített tudományos intézetek tárt karokkal fogadták a képzett bevándorlókat. A Kanadai Országos Statisztikai Hivatal új módszereket alkalmazott, melyek kidolgozásában olyan közgazdászok szerepeltek, mint Horváth Antal és Zsigmond Zoltán. A Statistics Canada élén az ELTE-n végzett tudós, Fellegi Iván állt. Dr. Fellegi hajdan részt vett Jimmy Carter volt amerikai elnök meghívására az amerikai statisztikai rendszer felújításában. Az egzotikus számba menõ leprakutatásban Kátó László, a stress elmélet tudománnyá emelésében Selye János tüntette ki magát Montrealban.

A világpiac kedvezõ alakulása drámai hatással volt a kanadai agrárkutatásra, erdészetre, bányászatra és a természeti kincsek kiaknázására, mely tárgyakat talán az Isten is a bevándorló magyaroknak teremtette. A minisztériumok kutatóintézetei, kísérleti telepei, az országos és tartományi bányászati és erdészeti laboratoriumok magyarországi végzettségû kutatók befogadói lettek. A hazai növénynemesítési és kertészeti módszereket Molnár István, Rajháty Tibor, Molnár József, Pungor Ákos és mások honosították meg Kanadában. Ezek a szemünk láttára nõttek itt tudósokká. Rajháthy Tibor és a fiatal Molnár József az ottawai kutatóintézeti központban kezdte pályafutását. A néhai Rajháthy mint citológus és a gabonafajták specialistája, Molnár József mint gyümölcsnemesítõ. Dr. Rajháthyval nyugdíjba lépésekor készítettem beszélgetést. Elmondta, amikor megérkezett fiatal családjával 56 telén a halifaxi kikötõbe, a megszeppent bevándorlási hivatalnok betelefonált a földmûvelési minisztériumba.

- Kérem, van itt egy alak, igen gyanús.

- Hogy értsük ezt? – jött a válasz.

- A bõröndje, cókmók helyett tele van növénymagvakkal!

Még aznap útnak indítottak egy szakembert Ottawából, hogy vizsgálja ki az esetet. Pár nap leforgása után Rajháthy Tibor a földmûvelésügyi minisztérium kutató részlegén nyert alkalmazást. Késõbb osztályvezetõ, majd intézeti igazgató lett. Róla neveztek el egy zabfajtát Tibor-nak. A debreceni mezõgazdasági akadémián végzett Molnár István Alberta tartományban, a Brooks Kutatóintézetben helyezkedett el, idõvel az Alberta Agrárkutatók Szövetsége elnöke lett, s nagy tisztelettel emlegették a nevét tartományszerte. Unokaöccse, Molnár József Budapesten a Ménesi úti kertészeti fõiskolába járt, átellenbe az Eötvös Kollégiumtól, ahol én is szövögettem nemzetépítõ álmaimat. Mint kultúrfelelõs, Jóska amerikai dzsessz számokat bömböltetett a fõiskola hangszóróján, minek következtében kizárták az ország összes egyetemérõl. Kanadában az Albertai Egyetemen Ph.D. fokozatot szerzett s gyümölcsnemesítésben új fajtákat honosított meg. Késõbb a földmûvelésügyi minisztérium victoriai, késõbb az abbotsfordi intézete igazgatójává nevezték ki. Együtt szolgáltunk a minisztérium igazgatótanácsában, s a napokig tartó ûlések szüneteiben magyarul enyhítgettük a felborzolt idegeket.

Az erdészettel kapcsolatban azt írtam ,,Isten veled, kutatóintézet” címû esszémben, hogy az ide települt soproni erdõmérnöki kar tanárai és növendékei elképedve látták az erdészetben alkalmazott rablógazdálkodást. S hogy manapság az erdészetet gazdaságosság, a fakitermelést a környezetvédelem számára is kedvezõ újratelepítés és más eljárások követik, abban némi szerepet játszottak az európai több évszázados hagyományokon nevelkedett soproniak. A 145 végzett hallgató között nem egy Ph.D. fokozatot nyert, s országos és nemzetközi elismerést szerzett hivatásában. A többszörös kitüntetésben részesült Safranyik László úttörõ munkát végzett az országos erdészeti minisztériumban a milliárdos károkat okozó szú fajok elleni védekezésben. Matematikai modelljét e bogarak népességi dinamikájáról világszerte alkalmazzák ma is. A néhai Juhász Gyula erdõmérnök pedig Brit Columbia tartományi minisztériumában vezérigazgatói tisztségig vitte, mely beosztásában a faállományok értékelési módszerét forradalmasította. A brit-columbiai egyetemen emlékparkot állítottak tiszteletére.

A felsõoktatásban is jól kimutatható szerepet játszanak a magyarok. A Torontoi Egyetem öt Nobel-díjasa között szerepel a magyar származású vegyész, John Polányi. A Manitobai Egyetem jelen elnöke (rektora) Szathmáry Emõke, nemzetközileg elismert antropológus. Nincs olyan egyetem és fõiskola Kanadában, melyen magyarok ne képviselnének bennünket.  Az ELTE-n végzett Aczél János a szegedi, a debreceni egyetemek után a Waterlooi Egyetemen ,,Distinguished Professor” matematikában. Az ottawai Carleton Egyetemen Csörgõ Miklós ugyancsak számtanban. Sándor Tamás és Sándorffy Camille a montreali egyetemen vált nemzetközileg ismertté biokémiában, illetve vegyészetben. Sándorffy módszerét a látás és mûtéti altatás kémiájáról tankönyvként használják Japántól Indiáig. Az ugyancsak montreali Nógrády György a Húsvét Szigetek mikrofóliája feltérképezésével végzett átütõ munkát. Thököly Imre két évtizeden át vezette a quebec tartományi tuberkulózis diagnosztikai intézetét. László Béla Kanada központi tuberkulózis intézetét vezette, s a lepra diagnosztikai iskola élén állt. Kozák Antal, a University of British Columbia erdõmérnöki karán helyettes dékán. A lábon álló faállomány tömegmérésében kidolgozott módszere ma is használatban van. Hajnal Zoltán a Saskatooni Egyetemen tanított geofizikát, s milló-dolláros kísérleteit Magyarországon is hasznosította. A korábban említett Kátó László közel 400 tanulmányt és monográfiát közölt a leprakutatással kapcsolatban. Selye Jánosról pedig feljegyezték, hogy tizenegy nyelven tartott elõadásokat, nyolc díszdoktorátussal és tizennégy akadémiai tagsággal jutalmazták a sztressz elméletben végzett munkásságáért.

A kanadai magyar kutatók, eredményeik jegyéül megkülönböztetett elismerésnek örvendnek. Legtöbbjük magas kitüntetésben részesült, tudományos társaságok, állami és intézeti alapítványok tiszteletbeli tagságát élvezik.  Ezek között említendõ az Egyesült Királyságban a Royal Society of Medicine, az egyesült-államokbeli New York Academy of Sciences és a patinás Massachusetts Institute of Technology tiszteletbeli tagsága, s a kanadai Royal Society of Canada, az Order of Canada és más illusztris társaságok kitüntetései. Páran közülük hazai egyetemi díszdoktorátusban, állami díjakban részesültek.

A kanadai magyar kutatók, akár humánus kollégáik, eredményes munkájukkal az egyetemes magyarság ügyét, jó nevét szolgálják.

Irodalom

American Men and Women of Sciences. 17. kiadás. New York: R.R. Bowker, 1989-199O. 8 vols.

Baráth Tibor. A magyarország õstörténete. 3 vols. Montreal, 1973-74.

Bisztray, George. Hungarian-Canadian Literature.  Toronto: University of Toronto, 1987.  113 p.

Blumstock, Robert, ed. Békevár: Working Papers on a Canadian Prairie Community. Ottawa: National Museums of Canada, 1979.  314 p.

Dreisziger, N.F.  Hungary’s way to World War II. Astor Park, Florida: Danubian Press, 1968. 239 p.

Dreisziger, N.F., Kovács, M.L., Kovrig, Bennett, Bõdy, Paul. Struggle and Hope: The Hungarian-Canadian Experience.  Toronto: McClelland and Stewart, 246 p. Francia nyelven is megjelent ugyanabban az évben.

Kosa, John. Land of Choice: The Hungarians of Canada.  Toronto: University of Toronto Press, 1957. 107 p.

Kovács, M. L. Esterházy and Early Hungarian Immigration to Canada... Regina:   Canadian Plains Research Center, 1974.  170 p.

Kovács, M.L. Hungarian-Canadian Perspectives. Selected Papers. Toronto: Canadian-American Review of Hungarian Studies, 1980. Special issue VII, 1.  88 p. McGraw-Hill Modern Scientists and Engineers. New York: McGraw-Hill, 1980.  3 vols.

Miska, John. Canadian Studies on Hungarians. A Bibliography. 3rd. Suppl.  Toronto: Hungarian Studies Review XXV. Nos. 1-2. Special Volume.  127 p.

Miska, John. Hungarian Literature in Canada.  Toronto: Rákóczi Foundation, 199?

Teleky, Richard. Hungarian Rhapsodies. Essays on Ethnicity, Identity, and Culture.

Seattle-Vancouver. University of Washington Press and University of British Columbia Press, 1997.  217 pp.

Who’s Who in Frontier Science and Technology.  Chicago. Marquis, 1984. 846 p.

Wojatsek, Charles. From Trianon to the First Vienna Arbitral Award.  Montreal. Institute of Comparative Civilization, 1981.  229 p.