Jelen tanulmány az angol nyelvû kanadai hungarológia felmérésével és értékelésével foglalkozik, három  dimenzió (1.) tudományos, (2.) szépirodalmi, és (3.) lexikális és antológiai irodalom alapján. A francia nyelvû irodalommal nem foglalkozunk elenyészõ volta miatt. Ez részben azzal magyarázható, hogy a múlt  század derekáig, de bizonyos fokig még ma is, a francia államalapító lakosság, lévén maga is kisebbségi státusban, igyekszik a fõ hangsúlyt, érthetõ okokból, a maga léte, kultúrája ápolására helyezni.

(1.) A tudományos irodalom

A kanadai magyarságismerethez tartoznak a magyarság történelmi, szociológiai, demográfiai, nevelésügyi, bevándorlási, felekezeti kérdéseivel foglalkozó kiadványok. Az elsõ magyar tárgyú írások fõleg enciklopédiákban (Encyclopedia Canadiana), folyóiratokban (Geographical Journal, Transactions of the Royal Society of Canada, Slavonik Review) jelentek meg, s általános leírást adtak a harmincas évektõl a bevándorló magyarok települési sajátosságairól, népszokásairól, beilleszkedésérõl. Ezeket megelõzõen a múlt század elején napvilágot látott néhány kiadvány, fõleg egyházi személyek, misszionáriusok tollából.

   Az elsõ ilyen munka az 1908-ban megjelent James S. Woodsworth metodista misszionárius: Strangers within our gates (Idegenek a kapunk elõtt) címû könyve, mely Kanada századeleji gazdasági, települési, népességi helyzetét tanulmányozza. Woodsworth a bevándorlók kihasználását morális alapon ítélte el. Rudyard Kippling népszerû nacionalizmusával szemben, amely azt vallja, a ,,portámon élõ idegen személy, legyen bár jóindulatú és hasznos, mert más nyelven beszél, nem értem lelkiségét", Woodsworth azt hirdette, hogy az idegen ajkút éppen úgy kell becsülnöd és szeretned, mint tennen magadat.

   Woodsworth nem volt szakképzett antropológus, de járatos volt a korabeli szociológiai vonatkozású irodalomban, mely elutasította a modern ipari forradalom társadalmi kihatását. New Yorkban C.L. Brace, Jacob Riis, Lincoln Steffens, Londonban William és Charles Booth, Párizsban Atget, Németországban a szociáldemokraták foglalkoztak a bevándorlók mérhetetlen kihasználásával. Woodsworth vallási meggyõzõdésbõl ítélte el az embernek ember által való kizsákmányolását. Megértéssel kezelte a bevándorlók kiszolgáltatott helyzetét, tanulmányozta hagyományaikat, kultúrájukat. Néprajzi adatokat gyûjtött róluk, s jóindulatú ismeretanyag alapján próbált segíteni helyzetükön. A magyarokat is rokonszenvvel fogadta, kissé zárkózott, letargikus lelkületû, de alapjában véve munkaszeretõ és megbízható népcsoportként mutatta be.

   Megjelent egy füzetecske 1911-ben az elsõtelepes magyarokról, Joseph Jules Pirot katolikus lelkész tollából, One Year's Fight for the True Faith (Egy éves küzdelmeim az igaz hit szolgálatában) címmel. Ebben a magyarul nem beszélõ, belga származású, a saskatchewani magyar egyházközség lelkésze szenvedélyesen támadja az ,eretnek' Kováchy Lajos, Érdújhelyi és Németh Pál személyeket, s velük együtt a Magyar Testvéri Szövetség tagjait, akik annyiban vétkeztek az ,igaz hit' ellen, hogy magyar nyelvû lelkészt kívántak magyar gyülekezetük élére.

   A húszas és harmincas évektõl kezdtek megjelenni szaktanulmányok a tárggyal kapcsolatban olyan történészek tollából, mint E.H. Oliver, A.A. Marchbin, Robert England, amelyek gazdasági, szociológiai, társadalmi szempontból vizsgálták a magyar bevándorlók szerepét Kanadában. Marchbin a Pennsylvaniából áttelepültek gazdasági helyzetét vizsgálta a Slavonic Review-ben (1934), Oliver pedig hatvanöt saskatchewani magyar család letelepedését és beilleszkedési folyamatát írta meg a Royal Society of Canada 1926-os évkönyvében.

   Ugyanebben az idõben kezdett Watson Kirkconnell foglalkozni a magyar, s általában az európai bevándorlók helyzetével. Az 1928-ban megjelent Western Immigration (Nyugati bevándorlás) címû tanulmányában elsõnek emeli fel szavát a rasszista viszonyok között élõ préri bevándorlók érdekében. Errõl a témáról fél évszázaddal késõbb Howard Palmer, Jean Brunet és mások írtak hasonló együttérzéssel, de szakavatottabb könyvekben.

   A szakirodalom a második világháború, s fõleg az októberi forradalom után foglalkozott behatóan a magyarokkal. A korábbi általános leíró cikkeket és rövid monográfiai bekezdéseket tárgyi szempontból specializált tanulmányok és egyetemi tézisek váltották fel. Megjelent pár könyv terjedelmû munka a Palmer házaspár, Howard és Tamara tollából az albertai magyarság történetérõl, Donald Willmott munkája a bevándorlók szolidaritásáról Esterházy község környékén 1882 és 1940 között, valamint a magyarokat is érintõ Post-war Immigrants in Canada (A háború utáni bevándorlók Kanadában) címû könyv A.H. Richmond tollából.

   Az ötvenhatos évektõl népszerûvé vált a menekült magyarok részletes tanulmányozása felekezeti, foglalkozásbeli, nevelésügyi, nyelvi szempontból. L. Czazona, T. Knosson, Henry Gleitman, Nicholas Pfeiffer a letelepedés, beilleszkedés, asszimilálódás-integrálódás gyakorlati és lélektani problémáit vizsgálta egyetemi tézisekben és tanulmányokban. Hatalmas irodalma van az 56-os forradalomnak és menekültjeinek is. Hidas Péter ,,A kanadai visszhang” címû tanulmánya a magyar forradalommal foglalkozó kanadai országházi dokumentumok és kiadványok sokaságát sorolja fel. Számos neves újságíró, köztük Paul C. Newman, Michael Parkway és Leslie Newman foglalkozott az országba érkezett menekültekkel. Számottevõ irodalma van a University of British Columbián létesített soproni erdõmérnöki karnak, L.A. Rotenberg, C.E. Kruytbosch és mások tanulmányaival.

   A hetvenes évektõl, a kétnyelvûség (bilingualism) és multikulturális törvény beiktatását követõen, kimerítõ szakkönyvek jelentek meg az új társadalmi helyzetrõl. Olyan kutatók mint Dean Wood: The People We Are (Ilyen nép vagyunk), K.G. O’Bryan: Non-official Languages (Nem-hivatalos nyelvek), B.R. Blishen: Canadian Society (Kanadai társadalom) címû munkákban a bevándorlók szociológiai, gazdasági, politikai jelentõségét tanulmányozták. Ezek  az összehasonlító munkák nem kifejezetten egy-egy nemzetiség, de a bevándorlókat érintõ sajátosságok alapján elemzik azok nemzetgazdasági és politikai jelentõségét. Elsõ alkalommal napvilágot látnak a kanadai történelemben észlelhetõ rasszizmusról (H. Palmer. Mosaic versus Melting Pot (Mozaik illetve olvasztótégely), Nativism and Ethnic Tolerance in Alberta (Bennszülöttség és etnikumi tolerancia Albertában), melyek a vallási kisebbségû mormonok, dukhobourok, mennoniták, valamint a kelet-európai kisebbségek kiszolgáltatottságai alapján illusztrálják az elkendõzött társadalmi és politikai visszaéléseket.

   Megemlítendõk a magyarsággal foglalkozó kanadai okiratok. Ezek között szerepelnek hivatalos dokumentumok, törvényhozással, bevándorlással, földkiosztással, közbiztonsággal kapcsolatos okmányok, és félhivatalos vagy privát levéltári dokumentumok. Kanadában a bevándorlás 1917-ig a Földmûvelésügyi Minisztérium (Agriculture Canada and Colonization) hatáskörébe tartozott. Ezt követõen két új minisztérium, a Bevándorlásügyi és a Belügyi Minisztérium foglalkozott a bevándorlás és letelepedés ügyével. A velük kapcsolatos évszázados dokumentumok a National Archives of Canada birtokába mentek át. Itt õrzik a fenti minisztériumok anyaga mellett a bevándorlókkal foglalkozó, más hivatalos szervek, az igazságügy, a külügy, a titkos tanács (Privy Council), valamint a Kanadai Királyi Lovascsendõrség (Royal Canadian Mounted Police) iratait, a sajtócenzor, a nagy vasútvállalatok, a Canadian National Railways és a Canadian Pacific Railways iratait. Ez utóbbiaknak nagy szerepük volt népesség-telepítés intézésében, s gyûjteményük számottevõ magyar vonatkozású adatokat tartalmaz. A központi és tartományi levéltárakban találhatók magánjellegû okiratok, sajtókivágások, egyházi értesítõk, egyéni levelezések, kéziratos memoárok, irodalmi próbálkozások nyomai, családi albumok, fényképgyûjtemények. Ezek pontos forrásmegjelölése megtalálható Canadian Studies on Hungarians (1987) c. bibliográfiámban, s három kiegészítõjében.

   Az angol nyelvû irodalom általában pozitív szellemben mutatja be a magyarságot. Megjelent néhány kiadvány, mint James Gray Redlights Over the Prairies (Piros lámpák a préri felett) címû dokumentumkönyve, mely rendõri jegyzõkönyvek és bûnügyi dokumentumok felhasználásával foglalkozik a préri világ életével. Ebben a harmincas években bevándorolt magyarok, a szerbekkel, szlovákokkal, horvátokkal együtt, elég negatív színben jelennek meg. Az említett nemzetiségieket iszákosnak, verekedõnek írja le, rajtuk csupán a magyarok tesznek túl. A mieink a bányamunka végeztével teleöntötték a fürdõkádakat sörrel, körül ülték, s hazavágyó nótaszóval vedelték a hûsítõ italt. Ha evésre szottyant kedvük, kenyeret aprítottak az éltetõ nedûbe s kanalazva fogyasztották. Volt negatív sajtóvisszhang az 56-os ,,hivatásos” forradalmárokról is. Szemünkre vetette némely napilap, de még országházi képviselõ is, hogy válogatósak, dologkerülõk vagyunk. Az elfogulatlan történészek, közírók azonban, köztük Watson Kirkconnell, Paul C. Newman, az államférfi John W. Pickersgill, Kanada magyar bevándorlóit tehetséges, szorgalmas s hasznos nemzetiségnek tartják. Ez utóbbi személyiség úgy nyilatkozott, hogy erre a népcsoportra  mindig büszke lesz.

(2.) Széppróza

Az angol nyelvû szépirodalom igyekszik nyomon követni a nemzet életében lejátszódó társadalmi jelenségeket. A gigantikus méreteket öltõ évszázados bevándorlások, a nagy népvándorlások a préri meghódítása idején, a képzeletet felülmúló, több ezer  kilométeres vasútvonalak lerakása azonban eddig még nem szült nagyméretû mûveket. Kivételt képeznek Pierre Berton közíró panorámás The National Dream (A nemzeti álom), The Last Spike (Az utolsó vasszeg) és más történelmi krónikái. Tanulhatnának ebben a szomszédos amerikaiaktól, de még a szorgos ausztráloktól is, akik epikus méretû regényekben adóznak országalapító elõdeiknek.

   A regényirodalomban azonban jól kimutathatók a modernkori társadalomalakító jelenségek, a multikulturalizmus, a magas technológia beütései, a nõi egyenjogúság és más tárgyak. A hatvanas évektõl megjelenõ regények egyre jobban rávilágítanak az újkanadások jelenlétére is. Ebben fontos szerepet játszanak maguk a bevándorló írók, a magyarok esetében a már élete delén klasszikussá vált, nagybecskereki születésû John Marlyn, az ötvenhatos Vizinczey István, Jónás György és Szohner Gábor, akik angol nyelvû regényeikben ábrázolták az új fészekrakás számos témáját.

   A letelepedésnek két alapvetõ fázisa van. Az elsõ –  Kosa János szociológus szerint -  az asszimilálódás, vagyis maga a letelepedés stádiuma, mely gazdasági jellegû, s magában foglalja az egyéni egzisztencia – s nem csupán az ideiglenes megélhetés, de az állandó életforma – megteremtéséhez szükséges külsõ körülményeket. A második fázis – bár kronológiai szempontból nem feltétlenül követi az elõbbit – a beilleszkedés, az integrálódás stádiuma, mely sokkal összetettebb az elõzõnél. A bevándorlónak a befogadó ország törvényeihez és társadalmi szokásaihoz való alkalmazkodása mélyenszántó lélektani mûvelet eredménye, az örökölt hagyományokkal való fokozott leszámolás és az új életforma átvételének elkerülhetetlen konfliktusa.

   A tudományos irodalomhoz hasonlóan, az angol nyelvû széppróza is elég késõn fordított figyelmet a magyar bevándorlókra. Ez részben azzal magyarázható, hogy a múlt századeleji kanadai társadalom, a kor erkölcsi és vallási szellemében védõfalakat húzott maga köré az idegen elemek térhódítása ellen. A húszas-harmincas évek szépprózája a puritán törvényeket igyekszik megvédeni az amerikai pálinkacsempészek, felelõtlen lókötõk és egyéb felforgatók siserehadától. A victoriánus eszmék képviselõi gyanakvással fogadták a burdosházakban meghúzódó újkanadás bányászokat, alkalmi munkásokat és a vonatok tetején kucorgó ágrólszakadtakat.

   Másrészt azzal indokolható kései megjelenésünk a kanadai szépprózában, hogy az elszigetelõdõ régiókban  nevelkedett kanadai író, legjobb szándéka mellett is nehezen tudta megkülönböztetni egymástól a tarkabarka idegen ajkú néptömeget, a köztudatban élõ bunkó szlávot a hunná degradált némettõl, a dégó olasztól, vagy a hunky magyartól. S ha némelyik mégis tollra vett egy-egy statisztaszerû alakot, azon érezni lehetett az intim kapcsolat, de még a felszínes ismeretség hiányát is. Ralph Connor (igazi neve C.H. Gordon) préri regényeiben, s különösen a Sziklás-hegység övezetében játszódó Corporal Cameron of the North West Mounted Police (Cameron, az Észak-Nyugati Lovascsendõrség szakaszvezetõje) címû sorozatban ott vannak a századeleji szesztilalom csempészei között a periferikus európaiak, az elkeseredett hontalanok, akik között lehettek magyarok is.

   Ez a ködös eredetmeghatározás végigvonul a kanadai széppróza nagy részén.

   Az elsõ, többé-kevésbé magyar hõst ábrázoló regény 1965-ben jelent meg Robert Kroetsch tollából, But We Are Exiles! (De hát mi számûzöttek vagyunk!) címmel, melynek hõse Alberta tartomány északi részén élõ Michael Hornyak halászbáró. Ezt követte néhány elbeszélés, köztük Robert Fulford, „The Good Wife” (A jó feleség) címû novellája, a torontói irodalmi zavarosban halászgató Alex Hradas 56-os szabadságharcosról, valamint Margaret Atwood „Wilderness Tips” (A vadonok tanácsa) c. elbeszélése, az ugyancsak 56-os George nevû magyarról. Majd megjelent Morley Callaghan regénye, Our Lady of the Snows (A havasok széplánya, 1985), a torontói Ilona Tomory prostituáltról, legújabban pedig Michael Ondaatje regénye, The English Patient (Az angol beteg, 1992), Almásy Lászlóról.

   A kanadai írók, tapintatból-e, vagy valami más okból, ritkán nevezik néven hõseik magyar származását. Kroetsch Hornyakja, angolszász apósa megítélése szerint hunky származású, de lehet más nemzetiségû is. Hornyak eredete valóban tisztázatlan marad a regény egészén át. Még a felesége sem tudja kideríteni származását s vagyona forrását. Az energikus Michael, Rolls-Royce luxuskocsijával járja az északi településeket, elcsavarja az útjába kerülõ avatatlan nõk fejét, s a virágzó halipar útján mindent pénzzé varázsol a maga hasznára. Hasonlóan ködös Alex Hradas nemzeti eredete is. Nevébõl cseh származásra lehet következtetni, de szabadságharcos múltja kifejezetten magyarrá avatja õt. Alex meghódít egy jóhiszemû kanadai lányt, s irodalmi tehetsége hangoztatásával kihasználja feleségét. Miután a Canada Council kulturális intézményhez benyújtott kérvényét nagy regénye megírására elutasítják, sértõdötten ellene fordul befogadó hazájának és pokollá teszi a sokat-szenvedett felesége életét.

   Meglepõen elfogult, s bizonyos fokig rasszista színezetet ölt Margaret Atwood címadó elbeszélése, Wilderness Tips. Az 1991-ben írott munkában nem takargatja a szerzõ hõse magyar, vagyis idegen származását. George 56-os menekült, hazájában a szemétdombon nõtt fel, gyilkosság tapad a kezéhez, számszerint három. Az elfogadott sablonok szerint, becsületes kanadai családba házasodik, s bár jelen társadalmi helyzeténél fogva semmiben sem marad el ipa, napa, sógorai, sógornõi mellett, Atwood minden eszközt felhasznál mássága, beilleszkedésre alkalmatlan volta hangsúlyozására. Már fizikai megjelenítése is (egykori kígyó-vékony alakja, forradásos arca, mostani pohossága) mindeképpen negatív jellemmé avatja Gyurkát. Irigykedõ sógora pedig a tengeri rabló vikingek, az országokat felperzselõ Attila the Hun, s magyar leszármazottjai rémítõ beütéseit véli felismerni benne. Meglepõ Atwood szélsõségekbe hajló ábrázolása egy olyan nemzeti csoportról, amely keveset oszt vagy szoroz az ország életében. Írói objektivitását viszont kétségbe vonja az a tény, hogy George származásának hangsúlyozása – hisz lehetne jamaikai, orosz, belga, de még jenki is! – semmit sem nyújt a mû autencitásához.

   Michael Ondaatje hõsérõl, az arisztokrata családból származó Almássyról – aki a második világháborúban Rommel oldalán szolgált – egész irodalom létezik magyar, német, angol, arab forrásokban. Feljegyezték róla, hogy az igazi Almássy sivatagi kutató volt. Kelet-Szahara és a Libiai-sivatag belsõ területeinek, oázisainak felfedezése fûzõdik a nevéhez. Gépkocsin bejárta Tanganyikát, Kenyát, Ugandát és Szudánt, s a Núbiai sivatagon keresztül utazott Kairóba. Tudósított a Nílus egyik szigetén élõ ,,magyar” nevû törzsrõl. Mint mérnök, hatalmas középkeleti építkezésekben vett részt. Az egyiptomiak személyi kultuszt fontak alakja köré. A sri lankai származású Ondaatje, bevallása szerint, regénye írása idején mit sem tudott Almássy magyar származásáról, s tudatlanul használt olyan kifejezéseket, mint kurta nadrág, felhomaly.

   A kanadai széppróza alapján, a második világháború utáni magyar bevándorló misztikus, rámenõs, erõszakos jellemnek számít. Gyorsan, talán túlságosan gyorsan feltalálja magát, nagy ambícióval gyökeret ereszt a kõsziklában is. (Megjegyzendõ, hogy a kanadai íratlan törvények szerint – ellentétben az amerikaiakkal – az ambíció nem kívánatos, de legalábbis gyanús emberi tulajdonságnak számít.) Jellemvonásaink közé tartozik még a gyors asszimilálódás, az angol-kanadai családokba való beházasodás, s az összetartás hiánya. Ez utóbbival magyarázzák, hogy nincsenek az országban számottevõ magyar negyedek, s a magyar falvak a prérin csak történelmi feljegyzésekben és nevekben léteznek. (A magyarok s más nemzetiségek mentségére legyen mondva, hogy a kanadai kormány telepítési gyakorlata – talán a magyar állam szomorú példáján okulva! - nem kedvezett a nagy nemzetiségi tömbök kialakulásának.)

   Sokkal megnyerõbb Morley Callaghan regényhõsnõje. Az arisztokrata származású Tomory Ilona, kétes hivatása ellenére is, megõrzi nemes emberi vonásait. Õt egyedül pénzért nem lehet megkapni. Mennyivel humánusabb Ilona, vagabond alakja ellenére is, a finomkodó Alex Hradasnál, vagy a barátjai kedveseit is elcsábító rámenõs Hornyaknál. Az öreg szüleit eltartó Ilona választékosan, már-már a kegyelet missziójaként végzi hivatását. Callaghanhoz hasonló együttérzéssel ír magyar hõsérõl, Laszlo Lossanról Norman Levine is. Az ,,önkéntes számûzetésben” élõ Levine a hatvanas években visszatér Angliából Kanadába, végigutazza az országot, s Canada Made Me (Engem Kanada nevelt fel, 1958) címû könyvében lehangoló képet fest elmaradott, parlagias szülõföldjérõl. László Lossan, volt budapesti cirkuszi artista talán az egyedüli pozitív szellemben megrajzolt alak Levine könyvében.

   A kanadai írók általában szélsõséges, kirívó jellemeket választanak regénytémául. Ez vele jár e viszonylag fiatal és az Egyesült Államok árnyékában meghúzódó nemzet sajátosságaival. A Windsorban élõ, a hajdani országházi képviselõ Pap István feljegyezte Hol a hazám címû memoárjában (1988), hogy kertészi vállalkozása kezdetén szép szolid színû virágokat termelt. De a piacon senki ügyet sem vetett rájuk. Késõbb felvilágosította egy kanadai kertész szomszédja a tényekrõl, éspedig hogy Kanada ifjú ország, népe szereti magára hívni a világ figyelmét rikító külsõvel. Ilyenek itt a városok, rikító színekben pompáznak a háztetõk, a középületek, a parkok, a virágoskertek. A világjáró kanadai fiatalok, akik jóllehet itthon ügyet sem vetnek patriota érzelmeik kinyilvánítására, mi több, ha nemzetközi szempontból az ország szerepére hivatkozik valaki, hangosan kinevetik, lehurrogják, poggyászaikat, farmerjüket teletûzdelik nemzeti zászlóval.

   Van abban sok igazság, hogy a bevándorlók között akad mindenféle: rámenõs, kalandor, csaló. Az ilyenek kirínak a nagy montázsból, s a róluk szóló írások izgalmasnak bizonyulnak az olvasó számára. A túlzott általánosítások azonban a túlegyszerûsítés veszélyét vonják maguk után. Mi tagadás, van a bevándorlók között nem egy Michael Hornyak és Alex Hradas. A maradandó irodalomtól azonban elvárja az olvasó, hogy túllépje a rövidlátó típusalkotás korlátait, hogy a közszájon, a sajtóban és rendõri jegyzõkönyvekben élõ szoknyavadászok, házasságszédítõk és egyéb ragadozók mellett felvillantsa, ha csupán fiktív eszközökkel is, egy-egy nemzetiségi csoport pozitív sajátosságait is.

   Milyen kár, hogy a kanadai angol nyelvû olvasó eddig oly ritkán értesült irodalmán keresztül az államalapítása millenniumának adózó bevándorló magyar képzõmûvészekrõl, zeneszerzõkrõl, nevelõkrõl, tudományos kutatókról (akik általában megbecsülésben részesülnek szaktársaik körében), s fõleg az élet – a szó nemes értelmében vett – napszámosairól, a munkásokról, farmerekrõl,  az eredményes kisiparosokról és kereskedõkrõl, akik sokban hozzájárulnak e nemzet csinosításához. Vígasztaló, hogy ez az elvárás még nem túl kései. Más nemzeteknél évszázadokra volt szükség nemzeti létük kellõ kiformálására, s annak dokumentálására. Kanada fiatal nemzet. Egy mindent átfogó alkotói folyamat még kifejlõdhet nemzeti irodalmában.

(3.) Lexikális és antológiai irodalom

Sokkal kielégítõbb a hungarológiánk helyzete a lexikális és antológiai irodalomban. Ezek alapján, ha az irodalomban vannak kis és nagy nemzetek, a magyar határozottan az utóbbiakhoz tartozik. A lexikális irodalomban vizsgálat tárgyává vevendõ három országos, a Canadian Encyclopedia (1985, 1990), az Encyclopedia of Canada’s Peoples (Kanada népei enciklopédiája, 1999), és az Encyclopedia of Literature in Canada  (A kanadai irodalom enciklopédiája, 2002) kiadvány.  Az antológiák sokasága közül vegyük csupán azon magyar tárgyúakat számításba, amelyek szerkesztõi angol, vagy legalábbis nem magyar származásúak. Ezek között említendõk a néhai Watson Kirkconnell által szerkesztett gyûjtemények, The Hungarian Muse: An Anthology of Hungarian Poetry, 1400-1932 (Magyar múzsa: A magyar költészet antológiája, 1400-1932, 1933), János Arany: The Death of King Buda (Arany János: Buda király halála, 1936), valamint A Little Treasure of Hungarian Verse (A magyar költészet kis kincsestára, 1947), s a kolosszális Hungarian Helicon (Magyar helikon, 1985). Egyéni költõk gyûjteményei közé tartoznak  Kenneth McRobbie, Ferenc Juhász: The Boy Changed into a Stag, Selected Poems 1949-1967 (Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú, 1970),  László Nagy: Love of the Scorching Wind, Selected Poems 1953-1971, (Az égetõ tûz szerelme, Válogatott költemények, 1953-1971, 1973, közös fordításban Tony Connorral). Jelentõs munka még Robin Skelton: George Faludy, Selected Poems 1933-1980 (Faludy György- Válogatott költemények, 1933-1980, 1985) címû gyûjteménye, melynek fordításában mások is közremûködtek. Megjelent számos gyûjtemény angol nyelvû szerkesztõk gondozásában, köztük a Volvox, a  Canadian Ficton Magazine, Translation Issue, (1976), melyek anyaga többnyelvi eredetû, s amelyekben a kanadai magyarok tekintélyes teret kaptak.

   A Canadian Encyclopedia külön szócikkben foglalkozik a kanadai magyarokkal (pp. 848-849). A szócikk szerzõje, Dreisziger Nándor történész, összefoglalót nyújt a magyarság eredetérõl, kanadai vándorlásáról, letelepedésérõl, valamint gazdasági, társadalmi, felekezeti sajátosságairól, hangsúlyozva e nemzetiség törekvéseit hagyományai és kulturális öröksége megõrzésére. Az enciklopédia részletes tanulmányt közöl a kanadai etnik irodalomról, Tamara Palmer és Beverly Rasporich egyetemi tanárok tollából. Ebben (pp. 597-598) a magyarok megkülönböztetett figyelemben részesülnek, köszönet az elsõ évszázadot megért irodalmi eredményeiknek. A tanulmány történeti és stílusbeli ismertetést nyújt irodalmunkról, említést tesz az 1902-ben  íródott életrajzi eposzról Szatmáry János tollából, a 30-as éveket megelõzõ költészetrõl, s a második világháborút és az 56-os forradalmat követõ irodalmi virágzásról.  Stílusbeli szempontból szól a klasszikus, a Nyugatos, a szürrealista, a dadaista törekvésekrõl, Fáy Ferenc, Tûz Tamás, Kemenes Géfin László, Vitéz György, Zend Róbert és mások munkássága alapján. Külön figyelmet szentel a kanadai magyarok példás irodalomszervezésének, a Kanadai Magyar Írók Köre 1967-ben történõ megalakulásának, mely antológia-sorozatával és irodalmi rendezvényeivel kellõ fórumot szolgált az írók számára.

   Az Encyclopedia of Literature in Canada is önálló szócikkben foglalkozik a magyar irodalommal, a derékhad alkotóinak megnevezésével. Több egyéni szócikk foglalkozik magyar írókkal (Faludy György, John Marlyn, George Páyerle, Szabados Béla, Vizinczey István, Zend Róbert). Az etnik irodalmi fejléc alatt számos magyar nyelvû író nyer ismertetést, hangsúlyozva irodalomszervezõi és könyvészeti munkásságunkat. E sorok írójáról elmondja a szócikk szerzõje, hogy Ethnic and Native Canadian Literature (1990) c. nemzetiségi bibliográfiája egy évtized távlatából is hézagpótló összeállításnak számít, mely munka 65 kisebbségi csoport 75 nyelven megjelent irodalmát öleli fel, az eredeti munkák (költészeti, szépprózai, drámai gyûjtemények) valamint a róluk szóló annotált ismertetések, monográfiák, esszék, recenziók, biográfiák közrebocsájtásával. A magyarok a nálunknál tízszerte számosabb németek, olaszok, ukránok mellett megérdemelten egyenrangú helyet kaptak.

   A Hitel múlt augusztusi számában Veress Zoltán megemlítette, hogy a nyugati államférfiak mindig is élen jártak a menekültek és bevándorlók felkarolásában. Jól lehet, altruisztikai megfontolásból, de ez a humánus sajátosság vonatkozik a kanadai politikusokra is. A föderális és a tartományi kormányok hathatós támogatást nyújtottak a bevándorlók hagyományai ápolására. Az ország szellemi erõi, a nevelõk, a történészek, szociológusok, irodalmárok hasonló emberségességet mutatnak az idegen ajkúak iránt. A szépírók esetében, úgy érzem, merõben új, az egyéni tapasztalatok hiányában született felszínes típusalkotás helyett õszinte, reális alkotói mozgalomra lesz szükség.

Irodalom

Burnet, J.P., Howard Palmer: Coming Canadians... Toronto: McClelland & Stewart, 1964.

Callaghan, Morley: Our Lady of the Snows.  Toronto: Macmillan of Canada, 1985.

Fulford, Robert: „The Good Wife.” In Short Stories. Toronto: Double Day Canada, 1977.

Gordon, C.W.: Corporal Cameron of the North West Mounted Police... 1912.

Hidas Péter: ,,Kanadai visszhang: 1956 okt. 23 – november 4.” In Évkönyv II. Budapest,1956-os Kutató Intézet, 1993, pp. 73-93.

Hoerder, Dirk: ,,Ethnic Studies in Canada from the 1880s to 1962.”  CANADIAN ETHNIC STUDIES 26, No. 1 (1995): 1-18.

Kirkconnell, Watson: ,,The New Canadians” és ,,Of Travel.” In A Slice of Canada: Memoirs. Toronto: University of Toronto Press, 1967. Pp. 259-281, 331-343.

Kroetsch, Robert: But We Are Exiles! New York: St. Martin’s Press, 1965. 

Levine, Norman: Canada Made Me. London: Putnam, 1958, 1979.

Miska, John: Canadian Studies on Hungarians, 1886-1996. Regina: University of Regina Press, 1967. Supplements: Ottawa, 1992, Budapest, 1995, Toronto-Budapest, 1998.

Ondaantje, Michael: The English Patient.  Toronto: McClelland & Stewart, 1992.

Palmer, Howard: Patterns of Prejudice. Toronto: McClelland & Stewart, 1982.

Palmer, Howard, Tamara Palmer: The Hungarian Experience in Alberta. Toronto: Hungarian Studies Review 8, no. 2.

Pap István: Hol a hazám?  Windsor, Ont., 1988.

Pirot, Jules Joseph: One Year’s Fight for the True Faith in Saskatchewan: The Hungarian Question in Canada, 1910. Toronto: Catholic Register and Canadian Extension, 1911.

Wood, Dean, Robert Remnant: The People We Are. Toronto: Gage, 1980.

Woodsworth, J.S.: Strangers within Our Gates… Toronto: The Missionary Society of the Methodist Church, 1908. Új kiadásban: Toronto: University of Toronto Press, 1972.