|
 |
|
Island Hungarians -
Newsletter - Online Version |
2007.
november-december - November-December, 2007 |
Hazai hírek
Kitelepítettek síremléke
Sólyom László államfő a hajdú-bihari Ebesen járt, ahol
felavatták a kommunista diktatúra magyarországi
munkatáboraiban elhunyt ártatlan áldozatoknak emléket állító
síremléket. Az államfő emlékeztetett arra, hogy a
Rákosi-rendszerben 12 zárt, rendőrileg őrzött hortobágyi
tábort hoztak létre, ahová zömében a jugoszláv, illetve az
osztrák határsáv 451 helységéből szedték össze és hurcolták
el az embereket. Több mint 2500 család, 8000 ember
raboskodott és végzett kényszermunkát a Hortobágyon. Az
áldozatokra emlékeztető síremlék felállítása azután történt,
hogy a településen egy férfi, egy nő és egy gyermek
csontvázát találták meg.
Nagy Ferencre emlékeztek
Az 1979-ben elhunyt Nagy Ferenc miniszterelnökre emlékezett
a Virginia állambeli Herndon temetőjében az Amerikai Magyar
Református Szövetség és az amerikai bejegyzésű Nagy Ferenc
Társaság. Lerótta kegyeletét Somogyi Ferenc washingtoni
nagykövet és Stephen DeBenedittis polgármester. Nagy Ferenc
emigrációjában a Washingtonhoz közeli kisvárosban vett
farmot. Bagdy Zoltán, az AMSZ társelnöke a miniszterelnök
pályájának fő állomásait elevenítette fel. Nagy Ferenc
politikai hagyatékának ma is érvényes üzenete van:
Magyarország felemelkedésének feltétele egy szabadságon,
szolidaritáson és igazságosságon alapuló társadalmi rendszer
– mondta Nagy Sándor, a Nagy Ferenc Alapítvány elnöke. A
kisgazda politikus 1946. február 4-e és 1947. május 31-e
között volt Magyarország miniszterelnöke.
A legjobb európai regény
Szabó Magda kapta meg a Katalin utca című művéért a legjobb
európai regény jutalmazására alapított Cévannes-díjat,
amelyet idén először ítéltek oda Franciaországban – adta
hírül a Le Monde című párizsi lap. A dél-franciaországi
Ales-Cévennes Kereskedelmi Iparkamara elnöke, Francis
Cabanat kezdeményezésére született díj nyertesét bonyolult
döntési folyamat révén határozták meg. Az Európa Tanács 46
országában alkotó 86 szerző regényei közül tíz független
francia könyvesbolt terjesztette fel a 11 alkotást, amelyek
közül a nemzetközileg elismert írókból és könyvkiadókból
álló zsüri kiválasztotta Szabó Magda művét. A zsüri
rámutatott: A Katalin utca a múló időről szól és a múltról,
amely nem múlik. Az élők és a holtak közti határvonal nem is
annyira áthatolhatatlan, mint azt gondolnánk…
(Sajnálattal kaptuk a hírt, hogy az írónõ kilencvenéves
korában, 2007. november 19-én, Budapesten elhunyt.)
Külföldi látogatások
Washingtonba látogatott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, s
részt vett azon az ünnepségen, amelyen Horváth János
országgyűlési képviselőt tüntették ki a Truman-Reagan
Érdeméremmel. Ezt a kitüntetést a kommunizmus áldozatainak
alapítványa adományozza, és eddig a többi között olyan
személyiségek kapták meg, mint Václav Havel, Lech Walesa és
maga Orbán Viktor. Gyurcsány Ferenc angliai látogatása során
háromnegyedórát tárgyalt Gordon Brown brit kormányfővel. Az
Európai Unió és a két ország belső reformjai álltak a
november 12-én történt londoni tárgyalásuk középpontjában.
Tárgyalásairól a magyar államfő azt mondta, hogy gondjaink
hasonlóak a britekéhez. A reformkivitelezések akkor
jelentenek nagyobb problémát, amikor olyan tárgyak kerülnek
az érdeklődés középpontjába, mint az egészségügy és a
nevelésügy. A reformmozgalom azonban az egyedüli járható út
az ország számára, mondotta a miniszterelnök.
Bemutatták a Lyukas zászló c. filmet Hollywoodban
Teltházas vetítésen mutatták be Hollywoodban A Lyukas zászló
című 56-os dokumentumfilmet, Kovács Klaudia és Hules Endre
alkotását. A 97 perces filmet az Amerikai Filmintézet rangos
seregszemléjén, az AFI FEST keretében láthatta a közönség az
ArcLight moziban - tájékoztatta a Los Angeles-i magyar
főkonzulátus kedden az MTI-t. A Lyukas zászló (Torn from the
Flag) bemutatja az 56-os magyar forradalom előzményeit,
folyamatát és következményeit, megvilágítja a nemzetközi
összefüggéseket szemtanúkkal és szakértőkkel készített
interjúk, valamint korabeli felvételek segítségével.
Vissza az SZ.M.-Online oldalra |