Island Hungarians - Newsletter - Online Version

2008. január-február - January-February, 2008


Hírek az Óhazából

A Szent Korona hazatérése
A Szent Korona hazatérésének 30. évfordulójáról emlékeztek meg vízkereszt ünnepén a Mátyás-templomban, ahol ünnepi nagymisét tartottak. A latin nyelvû hálaadáson a templom ének- és zenekara Liszt Ferenc Koronázási miséjét adta elõ.

Csökkenő termelékenység
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint hazánkban 2007-ben 2,8 millió hektáron (az elõzõ évinél 5 százalékkal kisebb területen) 9,6 millió tonna gabona (a tavalyinál 41 százalékkal kevesebb) termett. Ezen belül 2006-hoz képest búzából közel 9 százalékkal, kukoricából több mint 50 százalékkal kevesebb került a magtárakba. A termésmennyiség a cukorrépa esetében közel 32, a burgonya esetében 5 százalékkal csökkent, repcébõl viszont több mint 46 százalékkal nőtt.

Posztumusz kitüntetés Antall Józsefnek
Posztumusz Széchenyi aranyéremmel tüntette ki Antall József néhai miniszterelnököt a rendszerváltás, a szabadság és demokrácia szolgálatában eltöltött életpályája előtti tiszteletadásként a Széchenyi Tudományos Társaság. A budai Ökoházban tartott ünnepség díszvendége özv. Antall Józsefné és Boross Péter, korábbi miniszterelnök volt. A Széchenyi-aranyérmet történelemformáló személyiségeknek ítéli oda a Társaság. A kitüntetést eddig többek között Göncz Árpád volt államfõ, Király Béla nyugalmazott vezérezredes, Kosáry Domokos professzor és Václav Havel volt cseh elnök kapta meg.

Antall József épület Brüsszelben
A rendszerváltás utáni elsõ magyar miniszterelnök nevét fogja viselni az Európai Parlament egyik új, brüsszeli épülete. Errõl az EP elnöksége határozott 2008. január 14-én. A magyar EP-képviselõk üdvözölték a döntést. A másik, az elõzõvel szimmetrikus szárnyat Willy Brandtról nevezik el.

Erdélyiek világtalálkozója
Minden Erdélyből elszármazott és Erdély iránt elkötelezett személyt várnak a szervezõk az Erdélyország az én hazám elnevezésű, II. Világtalálkozóra a Dunakanyarba, Verőcére, a Csattogó-völgybe. A rendezvény időpontja: 2008. június 27-tõl 29-ig. A három napos családias rendezvényen kulturális, turisztikai, gasztronómiai és sportesemények egyaránt helyet kapnak. A rendezvény médiatámogatója a Duna Televízió. A szervezéssel, a rendezvénnyel kapcsolatban a www.erdelyhon.hu oldalon kaphatunk tájékoztatást.

Legyen érettségi tárgy a magyar irodalom
A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nem kap semmi támogatást az ukrán államtól, ugyanakkor döntő szerepe van abban, hogy a magyarság megmaradjon Kárpátalján - közölte Sólyom László magyar köztársasági elnök, miután elsősorban a magyar oktatás kérdéseiről tárgyalt Beregszászon kárpátaljai magyar vezetőkkel.

Visszaesett építõipari termelés
Az építőipari termelés 2007 novemberében mind kiigazítatlan adatok alapján, mind munkanaptényezővel kiigazítva 22,7 százalékkal csökkent 2006 novemberéhez képest. Az év első tizenegy hónapjában a termelés 12,8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 2,2 százalékkal kisebb volt az előző havinál – közölte a KSH.

 

Kattintson ide - Nyomtatható változat - PDF formában

Vissza az SZ.M.-Online oldalra

© 2008 Hungarian Society of Victoria. All Rights Reserved.