|
 |
|
Island Hungarians -
Newsletter - Online Version |
2009.
január-február - January-February, 2009 |
HAZAI HÍREK
Sólyom a szlovák
kisebbségvédelmi törvény megalkotását sürgeti
Egy szlovákiai kisebbségvédelmi törvény megalkotásának
kezdeményezésére szólította fel a szlovák államfőt Sólyom
László szombaton Érsekújváron, a két köztársasági elnök
találkozója utáni sajtóértekezleten. Ivan Gasparovics
kijelentette: neki nincs olyan jogköre, amely lehetővé tenné,
hogy törvényeket kezdeményezzen a parlamentben.
George Pataki: figyelnünk kell az elnyomott magyarokra
Hűen ahhoz a küldetéséhez, amelyet a HHRF tavalyi Abraham
Lincoln díjjal való kitüntetésekor vállalt, novemberi
budapesti látogatása alkalmával George Pataki, New York
állam volt kormányzója erélyesen kiállt a határon túli
magyarság jogaiért. "Miközben büszkék vagyunk arra, hogy
Magyarországon szabadság van, figyelnünk kell azokra a
magyarokra is, akiket a határon túl még mindig kirekesztés
fenyeget, nem használhatják szabadon anyanyelvüket,
kultúrájukat" – foglalta össze kisebbségjogi hitvallását az
a Pataki, akit a legmagasabb amerikai tisztségben választott
magyarként tartunk számon.
Saját értelmiségre van szükség
A kisebbségi nemzetek fennmaradásához saját értelmiségre van
szükség, így anyanyelvük nem válik konyhanyelvvé, hanem
versenyképes marad – mondta a Magyar Köztársaság elnöke
Révkomáromban, a Selye János Egyetem fennállásának ötödik
évfordulóján rendezett ünnepségen.
Elnökválasztás Szlovákiában
A szlovákiai államfőválasztáson nem lebecsülendő szerepe
lesz a szlovákiai magyaroknak: részvételük aránya szerint
3-8 százalék szavazatot biztosíthatnak annak a jelöltnek,
akit támogatni fognak – írta a Sme című pozsonyi napilap
szerdán. Az ellenzéki jelölt Iveta Radicová, akit a Magyar
Koalíció Pártja (MKP) is támogat, míg Gasparovic jelenlegi
elnök a Szlovák Nemzeti Párt választóit célozta meg.
Emlékezés Hóman Bálintra
Fellapozva a Budapesten 1967-ben megjelent Magyar életrajzi
lexikont, amely a szokványos „reakciós, fasiszta” stb.
jelzők után tárgyilagosan megírja, hogy Hóman Bálint a
Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Nemzeti Múzeum
igazgatója, a budapesti egyetem tudós történelemtanára, majd
hosszú éveken át vallás- és közoktatásügyi miniszter volt.
Azután szerényen közli a lexikon, hogy 1946-ban a Népbíróság
mint háborús bűnöst életfogytig tartó börtönbüntetésre
ítélte.
Ez nem bûncselekmény?
Ejtette a vádat az ügyészség az ellen a rendőr ellen, akit
jogtalan elsajátítás vétségével vádoltak, miután 2006.
október 23-án egy brutálisan bántalmazott, több rendőr által
letepert, s így védekezésre képtelen fiatalember telefonját
zsebre tette, majd eladta egyik kollégájának. A hazai
joggyakorlatban meglehetősen ritkán alkalmazott vádejtés
előzménye, hogy a bíróság igazságügyi szakértőt rendelt ki
az eltulajdonított telefon értékének meghatározására, és ő
megállapította, hogy az nem éri el a húszezer forintos
értékhatárt, így annak elvétele nem bűncselekmény, „csupán”
szabálysértés, s ebben az esetben pedig két év után elévül a
cselekmény. Így annak ellenére úszta meg a büntetést a
tiszthelyettes, hogy tettét filmfelvétel is megörökítette,
sőt ő maga is beismerő vallomást tett.
Vissza az SZ.M.-Online oldalra |