Island Hungarians - Newsletter - Online Version

2007. november-december - November-December, 2007


Elnöki beszámoló

Újságunk utolsó számában (szeptember/október) tagtársaink már részletesen beszámoltak az elmúlt két hónap nagyobb eseményeirõl. Így én csak azokról az ünnepségekrõl és hírekrõl írok melyek az újság megjelenése után történtek.

Az 1956-os forradalom 51. évfordulóját október 21-én ünnepeltük meg. Az ünnepség az 56-os forradalomban elesett hõsöknek és szabadságharcosoknak állított emlékmû koszorúzásával kezdõdött. Megnyitó beszédében az elnök a Victoriai Magyar Társaskör nevében üdvözölte a megjelent honfitársakat és azok vendégeit. Megjegyezte, hogy elsõsorban az 1956-os forradalom évfordulóját jöttünk itt megünnepelni, de ugyanakkor kötelességünk megemlékezni az 1849. október 6-án kivégzett 13 aradi tábornokról is. Nem mind a 13 tábornoknak volt “tipikus" magyar neve, de amikor vállalták a mártíromságot a szabadságharcban végzett tetteikért, akkor bebizonyították, hogy nem a név a fontos, hanem amit tesz valaki a nemzetért, a Magyar Nemzetért.

Az emlékmûnél a program rövid volt. A koszorú elhelyezése után Rátkai István olvasott fel egy imát az 56-ban elesett szabadságharcosainkért. Ezt követte a kanadai tengerészek egyenruhájában megjelent katona trombita szólója, a “Last Post”, az elesett hõsökért. A megemlékezést a Himnusszal fejeztük be.

Az ünnepséget tovább folytattuk a magyar házban. Délutánunk fõ pontja az 56-os témájú Szabadság, szerelem címû magyar film bemutatása volt. A film vetítése elõtt a társaskör vezetõsége nevében az elnök tartott egy rövid megemlékezést 56-ról. A film után az ünnepséget kávé, hûsítõ és finom sütemények fogyasztásával fejeztük be.

Az ottawai Rákóczi Foundation Inc. levélben kért anyagi segítséget az Ottawában felállított 56-os emlékmû anyagi fedezésére. A társaskör vezetõsége szûkös anyagi helyzetünk miatt 200.00 dollárt szavazott meg.

Az adó csökkentés érdekében tovább folytattuk a harcot. A victoriai városi tanács ismét elutasította egy másik kérvényünket, amiben adómentességet kértünk magyar kultúrotthonunk épületére. Ezt követõen Nyers Katalin segítségével (aki az adó-megállapító osztályon dolgozott) az elnök Kováts Miklóssal együtt írt egy másik levelet, amit személyesen, hárman vittünk be, és amiben kedvezményesebb adó elbírálást kértünk. A beszélgetés alatt pozitív válaszra céloztak, de a határozatot csak az ügyvédjük véleménye után fogják megmondani, amit papíron kb. 2008. januárjában, az adóértesítéssel együtt tudunk majd meg. Ez volt a második személyes találkozás az adóhivatallal, ahonnan elõször Victoria polgármesteréhez küldtek el. Kováts Miklóssal el is mentünk és személyesen kértünk adó csökkentést a polgármestertõl. Kérésünket elutasították. Ezt követõen egy másik lehetõséget próbáltunk meg Kováts Miklóssal, írásban. Azt is elutasították. A mostani, negyedik kisérletünk talán valami sikerrel jár majd, de annak az eredményét írásban csak januárban kapjuk meg.

Közben a kultúrotthon termének kiadásával is próbálkozunk bevételünk növelésére. Eddig egy csoport béreli nagytermünket, rendszeresen.

A Balázs házaspár, Kati és Sanyi, önkénteseink segítségével hurkát, füstölt és sütni való kolbászt készített. A finomságokat megrendelõink nagy megelégedéssel fogyasztották.

Következõ rendezvényünk a november 24-i Katalin bál volt, ahol szintén Balázsék jóvoltából, remek disznótoros vacsorában részesültünk. A zenét a Gypsy Rovers zenekar szolgáltatta.

Decemberben két fõ eseményünk lesz. Az egyik a Mikulás ünnepély a gyerekeknek, december 9-én, délután fél háromkor. A félreértések elkerülése végett nagyon kérek minden szülõt, hogy elõre jelentsék be Viszlai Évánál (T: 592-7995) azon gyerekeik nevét, akik ajándékot várnak a Mikulástól. Csak az elõre bejelentett gyerekek számának ismeretében tudja a vezetõség bíztosítani, hogy minden megjelenõ kisgyermeknek jut ajándékcsomag a Mikulás zsákjából!

A másik esemény a Szilveszteri mulatság lesz, december 31-én, este nyolc órai kezdettel. Terveink szerint finom vacsorával, s egy kitûnõ hangulatú, magyar szórakoztató zenével átítatott mûsorral szeretnénk búcsúztatni az óévet. A zenérõl Kovács Gyuri fog gondoskodni, Edmontonból. Tagjaink minél elõbbi jelentkezését várjuk erre a nagyszerû rendezvényre!

Dr.Ötvös Imre

Vissza az SZ.M.-Online oldalra

© 2007 Hungarian Society of Victoria. All Rights Reserved.