ÉLETEK, EMBEREK (RÉSZLET)

Na, megint! Hol is hagytam abba? Ja, igen! Mulatás. Szilveszterek. St. John's. Életek. Emberek. Gőgös Feri.

Feri tizennyolc éves volt amikor az első évfolyam új diákjai először verődtek össze azon a verőfényes szeptemberi reggelen, ott Sopronban. 1956-ot írtunk. Feri költő volt. Nem úgy mint a legtöbb tizennyolcéves gyerek, Feri tehetséges költő volt. Ugyancsak kiemelkedő kézilabda és futballkapus. Első pillantásra sugárzott belőle a keményderekú, hajthatatlan egyéniség. Érzékeny lelkét kamaszos pökhendiség mázával védte.

Hogy miért, nem tudom, de akkoriban a soproni egyetemen a kézilabda volt a népszerű sport. Az évfolyamok közti bajnokságot mindjárt szeptember elején megrendezték. Mi elsőévesek még nem ismertük egymást, de a hasonszőrűek hamar találkoztak, összeállt az évfolyam csapata. Kimindenki volt benne, már nem emlékszem, de benne volt Gőgös Feri és Zalaegerszegről jött iskolatársa, Herceg Bandi, aztán volt elemiiskolai osztálytársam, Debreceni Pista, a Dugó, Szekszárdról, a soproni Fodor Gyuszi, meg néhány, számomra ismeretlen pesti meg alföldi „menő”. Nem voltak elegen, szükségből engem is bevettek. Mikor mondtam, hogy soha nem kézilabdáztam, Fodor Gyuszi azt monda, „nem baj, csak állj ide a kapu elé, hadonásszál, és senkit ne engedj közelebb jönni”. A vége az lett, hogy veretlenül nyertük meg az egyetemi bajnokságot. Nem egyedül Gőgös verte végig az öt évfolyamot, de nagy része volt benne.

Mikor Kanadába kerültünk, a New Westminster-i profi futball csapat fölvette kapusának. Azt hiszem nem sok pénz volt a dologban, de biztos jól jött azokban a sovány időkben. A futball Kanadában sose volt különösen népszerű sport, hát hamar megszűnt a csapat. Feri úgy kínlódta végig a négy év egyetemet mint a többi. Nem volt mérnöktípus, de esze volt mint a szecska, megszerezte az oklevelet.

Hatvanegy nyarán Nelsonban kaptam megint nyári munkát. Egyik este vacsora után a Lardeau nevű favágótelepen egy barakk elõtt ültem, dohányoztam, amikor beállított Gőgös a batyujával. Megörültünk egymásnak. Elmondta, hogy Tennis apja, tekintélyes nelsoni üzletember, ismerős volt a vállalatnál, az szerzett neki munkát. Tennist, Feri nagyon szép elsőéves egyetemista barátnőjét én is ismertem. Na, mondom, jól van, egyenesben vagy. Attólfogva többször összevert bennünket az élet.

Hatvankettő éhes tavaszán, munkakeresés közben, esténkint találkoztunk Vancouverben, a Kisbudapestben. Addigra már nem volt Tennis. Szülei nem láttak nagy jövőt a lányuknak az éhenkórász idegen mellett, gyorsan hozzáadták egy jobbreményű üzletember fiához. Nagy volt a szerelem, nagy a csalódás is. Mit csinál ilyenkor az ember? Egyszerű! Fapofa, kilépés, és neki a sűrűjének! Tényleg egyszerű. Vagy nem?

Tavasszal a Knight Fjordban együtt ültettük a facsemetét, együtt voltunk amikor a kölyök grizzlit elkaptam a fatörzs alatt, együtt kergettük fel a hegyre puskával a farkasüvöltést. Aztán én elmentem a bányába, Gőgös Új-Fundlandba került, nem láttuk egymást 1968-ig.

Ahogy a gyerekekkel, már este sötében, megérkeztünk St. John's-ba, felhívtam a motelból. Kevesebb mint félóra alatt ott volt Kay nevű feleségével, és pár hónapos pici fiúkkal, Ferenccel. Innen indult négyéves közeli barátságunk. Feri a C.L.I. Erdőfelmérési részlegének volt a főnöke. Másnap ő vitt be közös főnökünkhöz.

Munkája mellett sokat és jól írt, akkoriban főleg angolul, de néha magyarul is. Mind a ketten sokat olvastunk, sokat beszélgettünk. Együtt vízipolóztunk, ittunk, mulattunk, tarokkoztunk, futballoztunk. Feri édesapja kétszer is kint volt unokát nézni. Az öreg Gőgös, magyar-történelem szakos tanár, egy időben a soproni Állami Leánygimnázium igazgatója volt, aztán Kanizsára került. Nagy élvezet volt a kettejükkel összejönni, egy kis bor mellett irodalmazni.

Kay okos is volt, jó is, de nem volt feleségnek való asszony. Persze azt sem tudom, hogy Feri milyen férj volt. Nem éltek jól. Tudom, próbálkoztak, de aztán valamikor 70-ben szétváltak. Nehéz volt. Feri nagyon apja volt a fiának. Megsínylette a válást, de az élet ment tovább. Ősszel, félfizetéssel, egy év tanulmányi szabadságot kapott, elment Frederictonba posztgraduálni.

Végzés után előléptették. Az újfundlandi Erdészet Erdőbecslés Osztályának lett a főnöke. Lassan kezdett helyrerázódni. Talált magáhozvaló élettársat. Hétvégén nála volt a fia. Játszottak, kirándultak. Boldog volt.

Egy péntek délután, épp a fiát vitte haza, amikor egy tökrészeg vezető nekik hajtott. Nem volt nagy karambol. A kicsi sérülés nélkül megúszta. Ferit enyhe sérülés okozta belső vérzéssel megoperálták. Az ügyeletes sebész mindjárt a "sikeres" operáció után elment szabadságra. Ferinek fájt a sebe. Fölment a láza. Napokig nem nézte meg sebész, csak a cselédkönyvesek mondták, hogy normális műtét utáni állapot. Négy nap múlva másik sebész újra operálta. Azután hat hét alatt még hatszor, mire teljesen elfogytak a belei. Naponta kétszer voltam nála. Nem volt egyedül. Chrissy, a barátnője, ott volt mint ápolónő az intenzív osztályon. Nem voltak fájdalmai az állandó morfium és demorral mámorban. A keze még meleg volt, amikor utoljára megszorítottam.

Most ott fekszik a St. John's-i temetőben. A sírkövére egyik versét vésettük. Így szólt:

"See, oh Lord, You see, how, slowly I must die,
Not for sins, or doing wrong, but for all I haven't done..."

Magyarul:
(fordította: Fias György)

"Lásd, ó Uram, látod, mily lassan kell eltávozzam,
Nem vétkekért, rossz tettekért, hanem mindazért amit elmulasztottam ..."



 

Apt Kamill
(Részlet a szerzõ Életek, emberek címû memoárjából.)

Vissza az SZ.M.-Online oldalra