Island Hungarians - Newsletter - Online Version

2010. május-június - May-June, 2010


DÖNTÕ FIDESZ GYÕZELEM - 2010

Óriási győzelmet aratott a Fidesz az országgyűlési választások második fordulójában. Jelöltjei az 57 fennmaradt egyéni választókerületből 54 helyen tudták megszerezni a mandátumot. Csak a XIII. kerületben két MSZP-s képviselőjelölt, Tóth József és Szanyi Tibor, valamint Edelényben Molnár Oszkár, a Jobbik által támogatott független politikus tudta legyőzni a Fidesz-KDNP jelöltjeit. Ez azt jelenti, hogy az új kormányerőnek 263 egyéni képviselője lesz az Országgyűlésben, ami öttel több mandátumot jelent a minimális 258 fős kétharmados felhatalmazásnál. Olyan szocialista fellegvárak estek el, mint Miskolc, Salgótarján, Ózd, Kazincbarcika, Szeged, Tiszaújváros, Dunaújváros és Csepel.

"Forradalom történt a szavazófülkékben – ezt már Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje mondta tegnap a Vörösmarty téren egybegyűlt szimpatizánsok előtt. – A magyarok ma rendszert buktattak, és új rendszert alapítottak. Megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapították az új rendszert, a nemzeti együttműködés rendszerét" – fűzte hozzá. Azzal folytatta, hogy beteljesedett egy történelmi tanulság, húsz év, a rendszerváltás nagy tanulsága: rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni és megdönteni lehet, és újat alapítani helyette. Úgy értékelt, igazi világcsúcs, világsiker született, a 68 százalékos eredménnyel a magyarok megerősítették demokratikus elkötelezettségüket és Magyarország helyét az unióban, ezért köszönet jár mindenkinek. Elsősorban azoknak címezte köszönetnyilvánítását Orbán Viktor, akik nyolc évig kitartottak a Fidesz, a KDNP és a polgári körök mellett. "A magyarok két hete elkezdtek egy mondatot – folytatta –, s ma újra mertünk nagyok lenni. A győztesnek nem igaza, feladata van. Megkezdjük a romok eltakarítását, az ország újjáépítését." A politikus azzal a latin mondással fejezte be beszédét, hogy "győzedelmeskedjék a te akaratod". Hangsúlyozta, a munkát szerényen és alázattal kell végigvinniük.

 

Vissza az SZ.M.-Online oldalra

© 2010 Hungarian Society of Victoria. All Rights Reserved.