Island Hungarians - Newsletter - Online Version

2007. július-augusztus - July-August, 2007


Dilemma: így sem volt jó, úgy sem volt jó...

Több vezetõségi tagnak említették tagtársaink, hogy a vacsorákat túl olcsón adjuk, mivel az Anyák napi és Apák napi vacsoráért csak 12.50 dollárt kértünk. Régebben, amikor 25.00 dollárt vagy 30.00 dollárt kért a vezetõség egy vacsoráért azt meg túl drágának találták.

Rendezvényeinket nem csak azért csináljuk vacsorával mert úgy többen eljönnek, hanem azért is mert akkor valahogy az emberek jobban elbeszélgetnek és nem sietnek a rendezvény után rögtön haza. Végre sikerült egy épületet megvenni, átalakítani és abból kultúrotthont varázsolni, amit szépen be is rendeztünk. Az volt az elgondolásunk, hogy különbözõ rendezvényeket csinálunk, ahova tagjaink szívesen eljönnek és jól érzik magukat. Ezért van filmvetítés, irodalmi est, vagy más, vacsorával egybekötött rendezvény. Ez mind szép és jó, de nekünk a magyar ház fenntartási összegét is elõ kell teremtenünk, ami durván 20,000 dollár évente.

A vacsorával egybekötött rendezvényeken az árat úgy próbáltuk megállapítani, hogy csináljunk a társaskörnek is valami hasznot, de ne legyen a belépõ túl magas, ami esetleg elriassza tagtársaink egy részét. A rendezvények árát megtárgyaltuk a vezetõségen belül és úgy döntöttünk, hogy jobb ha alacsonyabb a vacsora ára, mert akkor többen eljönnek mintha többet kérünk és kevesebben jönnek el.

A jõvõben a rendezvényeken az egyszerûbb vacsora (például virsli zsemlével) 13.00 dollár lesz. Minden fõtt/sült étel 15.00 és 20.00 dollár között lesz a társaskör tagjainak és 20%-al több a nem tagoknak. És ha valaki kevésnek találja az árainkat, attól adományokat is szívesen elfogadunk. Ha pedig a rendezvény olyan lesz, ahol fizetni kell a szereplõknek akkor a vezetõség esetenként fogja megszabni a magasabb árat, mivel arra nincs pénzünk, hogy rendszeresen támogatni tudjuk a fellépõket. Remélem, hogy ez az ármegállapítás jobban elnyeri tagtársaink egyetértését. További építõ kritikát mindig szívesen fogadunk.

A vezetõség nevében, Dr.Ötvös Imre - elnök

Vissza az SZ.M.-Online oldalra

© 2007 Hungarian Society of Victoria. All Rights Reserved.