Felnézek a csillagos égre, az évszázados fenyõfák ágai között, s mint ellenállhatatlan zsilipek, feltárulnak bennem a mi hajdani csillagjárásunk emlékei, kisiskolás korunkból. Hárman csoportot alkottunk, szitakávából csillagot csináltunk, piros, fehér, zöld árkuspapírral bevontuk, s a díszes papírra teli holdat, fénylõ csillagokat és hosszú csóvájú üstököst ragasztottunk. Esténkint összejártunk, a csillagos verseket, énekeket gyakorolni, melyek szájról szájra terjedtek, száz és száz változatban, évszázadokon át. Karácsony vigiliáján aztán sorba jártuk a házakat, a Debreceni, a Piskóti, a Bátori, a Posta utcát, akár ezek a kanadai gyerekek, a Kisjézus köszöntésére.
Egyikünk volt a Beköszöntõ, másik a Perselyes, a harmadik a Csillagos. A Beköszöntõnek és Perselyesnek csörgõs botot csináltunk, amivel az ütemet vertük a pattogós énekekhez. A csillagjárás így alkonyat után kezdõdött, miután a kicsi gyerekek és a cigány népek végig kantálták a falut, s a háziak nagy sietségben befejezték az ünnepi elõkészületeket. A játék így hangzik (legalábbis a mi elõadásunk szerint):

Beköszöntõ: (Miután engedélyt kap a háziaktól a belépésre, sapkáját illedelmesen leveszi, benyit az ajtón. Közben a Perselyes, egyik kesztyûjét a hóna alá, a másikat a fogai közé szorítva, segít a Csillagosnak meggyújtani a csillagban a gyertyát).

Jó estét, jó estét e házi gazdának,
Úgy kicsinek, mint nagynak,
Az egész házi családnak.
Felkérem a gazdát, idehallgassanak,
Csillagos társaim odakinn állanak.
Bészállítnám õket, igen nagyon fáznak.
Be szabad jönni a szép csillaggal?

Háziak: Be!
Beköszöntõ: (Kitárja az ajtót, csörgõs botja fejével nagy ívet mutatva, behívja társait):

Jertek be, ti erdei lakosok,
Hadd lássam, hogy mit tudtok.

Csillagosok: (A bevonuló énekkel az ajkukon bejönnek. Az ajtó elõtt felsorakoznak, egyik szélen a Perselyes, másikon a Beköszöntõ, középen a Csillagos.)

Menjünk be minnyájan nem messzi már,
Tündöklik, fényeslik jelentik már,
Hogy született nékünk ember testben,
Jézus, mi Megváltónk Betlehemben.

Perselyes: (Az asztalra teszi a díszes papírral bevont perselyt, jól megcsörgeti benne a sok pénzt.)

A múlt este bementem egy nagy úrnak házába,
Perselyemet lecsaptam az asztalára.
Mondtam neki, tegyen bele pénzt, vagy amit akar.
De az úr nem ajánlott semmit.
Úgy homlokon vágtam, hogy lefordult a lócáról.
Felpattantam a paripámra,
kifordultam a síkra,
Mint acélból a szikra.
Eltört lovam lába, én meg úgy maradtam
Egy inben, gatyában, mint a piros alma
A maga héjában.

Ének: (Pattogós ének következik. Csillagos serényen pörgeti a csillagot, melynek három tornyán szilajul lengnek a hosszú papírból kivágott sallangok. A csörgõs botok ugyancsak járják, verik fel a ház földjét.)

Üdvözlégy, áldott Mesiás,
Pásztorok, pásztorok,
Ki a mennynek és a földnek
Teremtõ szent Ura,
Istent áldunk és imádunk,
Mesiásnak ezt kiáltjuk,
Lábodhoz borulunk, alle-alleluja,
A kis Jézuskának alle-alleluja.

Ének: (Szép andalító ének következik, mialatt a ház kicsinyei elõjönnek, nézik a csillagot, ujjal mutogatnak a Holdra, a Napra. A legapróbbak egészen megbarátkoznak, a hosszú sallangokat kapkodják a csillag tornyain. A gazdasszonyka „megtömi” a
perselyt. Némelyik elég sokat ád, két-három forintot, két ujja között meg is csillogtatja a pénzt, melõtt belecsúsztatja a perselybe. Némelyik, fukarságból, vagy szegénységbõl keveset, pár fillért csupán, azt is a csipejével eltakarva, hogy a csillagosok ne is lássák.)

Él a juhász a mezõben,
Nyája legel zöld erdõben,
A hegyek fúvásiban,
A vizek forrásiban.

Midõn a nap felvirrad,
Sugáriban szétszakad,
Jobb lesz pásztori botom,
Mint ország birodalom.

Juhaimat kieresztem,
Legelõre kivezetem,
Harmatos fûben járunk,
Zöld pázsiton sétálunk.

No hát pajtás sétáljunk,
Az akolnál megálljunk.

Csillagos: (A Beköszöntõnek)

Nosza, pajtás, fogdd az ajtót,
Vagy pedig a kilincstartót.
Mert már innen elutazunk,
Boldog ünnepet kívánunk.

Ének: (Beköszöntõ kitárja az ajtót, Perselyes fogja az asztalról a perselyt, s énekszóval kivonulnak.)

Isten áldja meg,
E háznak gazdáját,
Jószágát, borát,
Éléskamoráját.

Utána napokon át errõl beszéltek Nyírbélteken. Volt is mirõl beszélni! Melyik volt a legszebb csillag? Melyik a legjobb csillagos banda? Melyik csoport énekelt legszebben, leghangosabban? Melyik ivott legtöbbet? Volt ám olyan banda is, melynek tagjai idõnap elõtt eláztak, s a szép harsonás bevonuló éneket így fújták:

Menjünk be minnyájan
Nem messzi már,
Tündiknél a bivaly
Az ólban áll…

Hát persze, hogy üres maradt a perselyük! Az ilyeneknek futótûzként híre terjedt, s némelyiket be sem engedték a házba.
Nagy többségünk azonban igen komolyan vette a csillagjárást. Néhol a háziak is velünk együtt mondták az énekeket, verseket, melyek vallási egyetemességük ellenére is kifejezést adtak a mi vidékünk sajátosságainak: a szûkösség gondolatának, a nagyúri fukarságnak, a szilaj paripákról való álmodozásnak, a Kisgyermekkel való együttérzésnek, s általában mindazoknak a gondoknak-bajoknak, melyek idõnap elõtt felnõtté érlelték még az olyan kisiskolásokat is, mint mi, évtizedekkel ezelõtt.