|
 |
|
Island Hungarians -
Newsletter - Online Version |
2009.
július-augusztus - July-August, 2009 |
APÁK NAPJÁN
Június 20-án, ünnepi vacsorával és
színes műsorral emlékeztünk az édesapákra. Kövér Katalin
üdvözölte a feldíszitett kultúrterem közönségét,
bejelentette a műsort, mely vacsora előtti megemlékezésből,
s szórakoztató programból állt.
Köszöntő beszédében e sorok írója szólt az apa ábrázolásáról
a magyar irodalomban, kezdve Petőfi és Arany költészetétől
Juhász Ferenc és Nagy László, valamint a kanadai magyar
költők megjelenítéséig. Megemlítette, hogy saját
elbeszéléseiben is központi szerepet foglal el az édesapa,
mint a család erkölcsi támasza és a hagyományok megőrzője.
Poharat emeltünk az apák köszöntésére. Vacsora után
kultúrcsoportunk énekszámokkal, humoros jelenetekkel,
gitárzenével szórakoztatta az ünneplőket. Dalosaink közül
Panuska János (Nótás kedvű volt az apám, Lemondás), Fazekas
József (Távollét és az O sole mio - Ó én napfényem magyar
változatát adta elő Fias György fordításában). Vaszkó Ági
Elég volt nékem magából és Oh My Papa című dalokat énekelte.
Csoportunk tehetséges balerinája, Ági társastánccal is
szerepelt. Gitárosaink Wittek József és Fias György, Fias
Attila zeneszerző feldolgozásában az Orpheus samba c. dalt,
valamint Billy Joel: Baby Grand c. dalát adták elő. Fias
Zsuzsa Kántor Pál, Levél Bözsi ángyomnak c. humoros írását olvasta fel.
Kövér Kati és Zsuzsa szellemes konferálása csupán fokozta a
vidám hangulatot.
Az apák és a nagyközönség emlékezetes estnek voltak részesei.
Miska János
Vissza az SZ.M.-Online oldalra |